Oldal 225 [225]
értelmében a népek szabadon határozhatják meg politikai rendszerüket, és szabadon
biztosíthatják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket." Európa 49 állama közül
tíz rendelkezik kisebb népességgel, mint az erdélyi magyarság lélekszáma, további
ötnek pedig hasonló a lélekszáma az erdélyi magyarsághoz. Ugyanakkor Európa 49
államában 20 körülire tehető azoknak a nemzeti közösségeknek a száma, amelyek
egymillió fölötti lélekszámmal rendelkeznek, és magukat népnek tekintik. További 30
kisebbség is valamely néphez tartozónak tekinti magát, akik mintegy félmilliós lélek¬
számmal rendelkeznek.
Világos, hogy az államalkotás, az állami keretek megszerzése és megőrzése a kollektív
jogok elismerésének lehető legmagasabb formáját jelenti. Ezt a jogot azonban békés
eszközökkel, politikai tárgyalások útján nagyon nehéz, valljuk be, csaknem lehetetlen
kivívni. Nem véletlen, hogy a (perverz) nemzetközi jog a kollektív jogok helyett követ¬
kezetesen egyéni jogokról beszél, nehogy valamelyik etnikumnak, népcsoportnak, ki¬
sebbségnek eszébe jusson magát közösségnek tekinteni, és közössége elismerése,
fennmaradása érdekében politikai, közigazgatási intézményrendszert (államot, auto¬
nómiát, önkormányzatot) létrehozni.
Ebben az ellentmondásoktól terhes, zavaros politikai és jogi helyzetben természetes,
hogy ha valamelyik kisebbségi közösség kifejezi önrendelkezési igényét, akkor az
, nemzetközi feszültségekkel" jár. Lévén, hogy békés eszközökkel, politikai tárgyalá¬
sok útján nehéz kollektív jogokra szert tenni, a közösségi érdekérvényesítés vagy egy
független állam egyoldalú kikiáltásával, vagy egy másik államhoz való csatlakozással
érhető el. Egyik út sem járható katasztrofális következmények nélkül.
Több mint naivitás tehát azt hinni, hogy az önrendelkezés bármely formájának kivívá¬
sát a , nemzetközi jog" támogatja, elősegíti, vagy előnyben részesíti. A közelmúlt fej¬
leményei arra engednek következtetni, hogy erőszak nélkül mind a függetlenség kikiál¬
tása, mind egy másik államhoz való csatlakozás lehetetlen. Ellenben azok, akik az erő¬
szak eszközeihez folyamodva próbálnak államalkotó néppé (nemzetté) válni (akár önál¬
ló államot létrehozni), nagyobb sikerrel járnak, mint azok, akik — a nemzetközi jogban
bízva —, békés politikai eszközök útján kívánnak önrendelkezési törekvéseiknek érvényt
szerezni. Salat Levente ezzel kapcsolatban utal Will Kymlica frappáns kijelentésére,
mely szerint az önálló államok létrehozására irányuló törekvés , a nemzetközi jogrend
perverz követelménye". A magam részéről roppant találónak tartom ezt a megállapí¬
tást, mely rámutat a dolgok lényegére. Nevezetesen arra, hogy bár maguk az önrendel¬
kezésre törekvő közösségek dialógus által szeretnék a helyzetüket rendezni, azaz békés
úton törekszenek jogalanyiságuk elismerését kieszközölni, erre éppen maga a nemzet¬
közi jogrend nem nyújt lehetőséget, vagyis akarva, nem akarva, de erőszakos fellépésre
sarkallja őket.
Ebben a vonatkozásban összehasonlíthatjuk például a Kárpát-medencében élő kisebb¬
ségi magyar közösségek önrendelkezési törekvését (mondjuk inkább azt, hogy ezt célzó
vergődését) az albánok erőszakos függetlenségi mozgalmával, amely a Balkánon egy
új állam, Koszovó létrehozásához vezetett. Nekik új állam járt harcias fellépéstikert,
225