Stranica 224 [224]
Ki kell mondanunk végre azt is, hogy a határon túli magyarok sérelmes helyzetével
kapcsolatban nem elég a román (szerb stb.) hatalom arroganciáját felhozni, ha maga a
mintaadó nemzetközi jogrend a perverz, amely csakis és kizárólag a hatalmat ismeri,
csakis és kizárólag az erőszak nyelvén ért, s csak a hatalommal egyezkedik. Ennek a
perverz jogviszonynak a leplezését szolgálja a fülénél fogva előrángatott , nemzeti kér¬
dés", a sokszor , kárhoztatott" nemzeti érzés, amely úgymond , Zavarja" a népek , köze¬
ledését és együttélését". Ez a csúsztatás és mellébeszélés a különböző társadalmi enti¬
tások (többek között az etnikumok) szabadságjogainak követelésétől való idegenkedést
igyekszik leplezni.
Látnunk kell és nevén kell neveznünk a nemzetközi jogrendnek azt a perverz sajátos¬
ságát, amely számos tanújelét adja a népek kiskorúsításának, az etnikai törekvések
negligálásának. Ez a perverz jogrend az, ami fájdalmasan érint bennünket, mert nehe¬
zen (sehogy sem) egyeztethető össze önrendelkezési törekvéseinkkel. Illúzió azt gon¬
dolni, hogy az erdélyi, vajdasági magyarság az autonómiák kiharcolása révén , békében
és jólétben éldegélhet a maga kis magyar világaiban"," függetlenül attól, hogy Euró¬
pában közben mi történik, s milyenek a románok (szerbek stb.) számára adott, irányadó
politikai jogviszony. A párizsi békekonferencia szelleme valójában ma is él. Nem csak
azok voltak , aljas gazemberek", akik a trianoni , békét" Magyarországra ráerőltették,
hanem azok is, akik a békediktátum beteljesülése fölött máig őrködnek."
Elszoruló torokkal vettük tudomásul, hogy a nemzetközi igazságosságnak, a népek
szabadságának nagy eszméje, amelyet a szövetséges hatalmak oly fennen hirdettek,
már Trianonban porba hullt. De csaknem száz év után továbbra is azt hallani, hogy
még mindig mi, magyarok vagyunk , történelmi léptékvesztésben", s hogy a , veszélyt"
a magyar kisebbségek felettébb mértéktartó önrendelkezési törekvései jelentik. Feles¬
leges hajbókolás és törleszkedés helyett be kell látnunk, hogy maga a nemzetközi , fő¬
irany” elhibázott. Azt a nemzetközi jogrendet kell kárhoztatni, amely alapvetően közös¬
ségellenes, népellenes, nemzetellenes, emberellenes, és amely a modern uralmi rend¬
szer megteremtését a nemzeti közösségek felszámolásától, a manipulált tömeg létreho¬
zásától, az arc nélküli klónoktól reméli.
Kettős mérce
A nemzetközi jogrend perverz sajátosságáról beszélve hadd utaljunk a nemzeti önren¬
delkezés elvi tisztázatlanságára és a gyakorlatban megfigyelhető kettős mércére. A
nemzetközi jogrend szerint, mint ismeretes, minden népnek joga van önrendelkezés¬
hez, azonban — ahogyan Salat Levente írja — a vonatkozó dokumentumok homályosak
a tekintetben, hogy mely embercsoportokat lehet népnek tekinteni. Mitől nép a nép?
Ki, mikor és mitől válik néppé? Kié a döntő szó ebben a kérdésében?
A következetesség és a tárgyilagosság minimuma is hiányzik ezeknek a kardinális fon¬
tosságú kérdéseknek az eldöntéséhez. Erre vonatkozóan érdemes Salat Levente gondo¬
latmenetét tovább követni. Elvileg minden népnek joga van az önrendelkezéshez. E jog
224