Stranica 203 [203]
hogy Márai Sándor műveinek cseh és lengyel sikertörténete sem teljesen analóg a nyu¬
gati befogadás eseményeivel: a lengyeleknél például A gyertyák csonkig égnek iránti
érdeklődést elősegítette az ún. Galicia-regények Monarchia-meg-idézése; a katonaisko¬
la mindhárom irodalomban szerephez jut, a századfordulón tematizálódott szétesés, a
nyelv elégtelenségének élménye nem kevésbé a közös ihletkörre utal vissza. A magyar
Svejk-recepcionak is megvan a maga külön története; a magyar olvasókat a legcseké¬
lyebb mértékben sem zavarta a cseh regény messze nem egyértelmű magyarságképe: s
minthogy a HaSek-mű a Kafka-regényekkel az ellenkező pólusra tétetett, a magyar — és
hosszú történettel rendelkező — Kafka-recepció mintegy a személyiségfelfogások ana¬
lóg hatását jelezte, főleg a cseh és lengyel (Bruno Schulz) irodalmi viszonylatokat
figyelembe véve. Itt jegyzem meg, hogy mindhárom kultúrában mellőzhetetlen ténye¬
ző a , hazai" németség közvetítő tevékenysége: a 19. században a prágai Ost und West,
a 20. században a Pester Lloyd, illetőleg a Prager Tagblatt meg a Prager Presse bősé¬
ges anyagot kínált a magyarul, csehül nem tudó érdeklődőknek (az 1840-es esztendők
pesti német sajtójában J. K. Tyl-elbeszélést olvashattak az olvasók), az egymásról al¬
kotott ismeretek , lingua francá"-ja a német volt, a budapesti, a prágai, a krakkói német
nyelv nem csekély árnyalatában különbözött a bécsitől, a berlinitől vagy a zürichitől.
A példák, az esettanulmányok a végtelenségig szaporíthatók: annyi legalábbis elfogad¬
hatóvá tehető, hogy az egykori három középkori királyság kultúrájának reprezentánsai
közvetett vagy közvetlen ismeretekkel rendelkeztek egymásról, ezek az ismeretek
számos esetben a kiemelkedően fontos fordításokban realizálódtak (a 19—20. század
fordulóján például a magyar műveket csehre adaptáló Vrchlicky az egyik legtöbbet
magyarra fordított költő); ? az olvasóközönség és még inkább a kritika recepcidja azt
látszik igazolni, hogy ezek a fordítások ritkán hatnak a meglepetés erejével; az feltéte¬
lezhető, hogy a fordítások kiegészítik, kipótolják a nemzeti irodalom esetleges , üres
hely”-eit; az ismerősség érzésével fogadja az olvasó meg a kritika a műveket, az iroda¬
lomtörténet pedig a feltáró munka folyamán nem győz rácsodálkozni a mind inkább
fölbukkanó párhuzamosságokra, a tudatosodott vagy rejtett — mert a politizáló tenden¬
ciák által elfedett — hasonló gondolkodásfolyamatokra.
Az induló tézisekhez visszatérve, még egyszer hangsúlyoznám hogy , köztes" kulturá¬
lis-művészeti tér Kelet-K6zép-Europa.'? Ez a köztesség egyben nyitottságot tételez
föl: talán nem árt figyelmeztetni, hogy a 19-20. század , krizeológiá"-ja is itt született
meg, azokban a nyelvileg, a mentalitást tekintve, a kulturális előfeltételezéseket is
számba véve sokszínű városokban, mai szóval élve , hibrid kommunikációs terek"7¬
ben," amelyek egyfelől lépten-nyomon, akarva-akaratlanul voltak kénytelenek a világ
elé tárni, közvetíteni a nyelv- és személyiségfelfogásokban alakot kapó, egyetemes
szorongássá később növő elbizonytalanodást, azt nevezetesen, hogy az én — Freud fel¬
ismerését nem korlátozva a személyiségre és a századfordulóra — nem úr a maga házá¬
ban (sem a szubjektum, sem a nemzetszemélyiség!), másfelől a ,,végjaték” egyben
kulturális/művészeti fénykor: a cseh, a lengyel, a magyar modernség, a pszichoanalízis,
a filozófia (Lukács György!), a zene (Janácek, Bartók), az irodalom, amelynek törté¬
netében többnyelvű szerzők is vannak) a szlovén Cankar, a lengyel Rittner, az ukrán
203