Stranica 196 [196]
részleges érvényű megválaszolásához? A magam részéről kissé rögtönözve a trieszti
Italo Svevót és a drohobyczi Bruno Schulzot említem, az előbbit olasz, az utóbbit len¬
gyel irodalomtörténeti fejezetek tárgyalják, mint koruk legjelentősebb szerzőinek egyi¬
két. Az előbbi olaszul írt egy példásan soknyelvű, többkultúrájú városban (noha érezte
a feszültséget a , toszkán" szó és dialektusa között), az utóbbi lengyel nyelven alkotott,
Kafka fordítója volt, műveiben továbbvitte, méghozzá a lengyel irodalmi groteszk felé,
Kafka , abszurd"-ját. Hozzáteszem, hogy Kafkánál is, Schulznál is beszélhetünk arról a
vallási-szellemi örökségről, amelyhez Kertésznek (saját megnyilatkozásai szerint) nin¬
csen sok köze," Svevo a Triesztben olasz utóéletét megkezdő freudizmust építette bele
regényeibe. Ami viszont megfontolandó, hogy Kertész megjelöli annak az irodalom¬
nak kontextusát, amelyben művei jobb értelmezhetőségét elgondolja, s ez nem más,
mint az Osztrák-Magyar Monarchia és öröksége, mely azonban különféleképpen jele¬
nik meg olyan , Monarchia-szerzők"-nél, mint Krúdy Gyula, Joseph Roth, Stefan Zwe¬
ig vagy a lengyel Galicia-irodalom képviselői, Miroslav Krleza — hogy csupán, nem
egészen találomra, néhány számottévő nevet említsek. Igaz, Kertész fontosságot tulaj¬
donít annak, hogy zsidó írókról van szó. Olyanokról, lehetne továbbfűzni a gondolatot,
akiket csak környezete tartott annak, szemben az ugyanolyan nyelven alkotó , nem¬
zsidó" írókkal, meg olyanokról, akik, mint Bruno Schulz, annak a zsidó kisvárosnak
történéseit dolgozták föl, mely szintén a maga módján , világ" volt. A Monarchia fel¬
tétlenül kontextus, a Monarchia öröksége vállalt, elutasított, nosztalgiával foleleveni¬
tett és visszafelé irányuló utópiaként elgondolt, , hivatalosan" megszünt — megszünte¬
tett közös emlékezet, mely lehetővé tette a legkülönfélébb önmeghatározások létrejöt¬
tét, s ezáltal a több rendszerbe tartozást, a nemzeti irodalmiba, a birodalmiba, a közép¬
európaiba, az európaiba, a vallásiba stb. A Monarchiában a nemzeti irodalom ugyan
választás elé állította az írástudót, de a kétnyelvű író sem volt ritka, és éppen Kafka
(vagy Rilke) jelzi, hogy önmagában a nyelv nem határozza meg a hovatartozást."
Ugyanakkor Svevo magánéleti kétnyelvűsége, részvétele a Monarchia gazdaságában
nem volt akadálya sem irredenta érzelmeinek, sem olasz nyelvű irodalmi munkásságá¬
nak. A Kertész megpendítette problémára tehát nemigen lehet megnyugtató feleletet
adni, viszont továbbgondolni érdemes. A kizárólag magyar nyelvű írásbeliségből sze¬
rinte közvetlenül nem vezethető le regényírása, innen nincsen közvetlen , őse", így
, senkivel nem rokon", legalábbis amennyiben intencióját fontosabbnak véljük, mint
egy lehetséges , szoros olvasás" -t.
Különös tekintettel arra, hogy Kertész idézett megállapítása retrospektív jellegű, regé¬
nyeinek készítését csak részben kíséri hasonlóképp olvasható kommentár. Efféle:
, Nem elég nem tartozni valahová, lehetőleg pontosan tudni kell azt is, hogy hová nem
tartozunk." Idegenségérzete olyan (negatív) hagyomány tagadásában is jelentkezik,
mint a 20-21. század kimondatlanul is tartósan jelen lévő megosztottság-tudata. S ha az
Ady-versből Kertésznél mintha kimaradna a , Szeretném, ha szeretnének", följegyzésé¬
ből a , minden titkok" alkalmazott változata is kiolvasható: , Vettem egy könyvet, amely
a magyarországi úgynevezett "népi-urbánus" problémát taglalja; ez olyan egzotikus,
annyira idegen, mintha — mondjuk az elefántok nemi életéről szóló szakmunkát olvas¬
196