Stranica 195 [195]
len , fő" vonallal számolunk, a komparatisztikában is több, olykor egymással érintkező,
egymást átható , fő" vonal létezik. Annak feltételezése sem reménytelen, hogy , fő"
vonalak helyett csak , vonalak", kutatási előfeltételezések, egyenrangú régiós együtte¬
sek és kutatások léteznek. Mindabból, ami Theo D"haen vázlatosan és hiányosan be¬
mutatott áttekintéséből itt megismerhető volt, számos olyan tézis vagy gondolatmenet
akadhat, amely más irodalmi, nemzetek közti együttesek bemutatásakor is felhasznál¬
hatónak bizonyulhat. A szellemi termékek cseréjébe minden irodalmi kultúra bekap¬
csolódik a maga módján, az emigráció és a migráció szinte minden (hogy példámnál
maradjak) kelet-közép-európai irodalmi kultúrát valamiképpen érintett, s a nyelvre
meg a személyiségre vonatkozó előfeltételezéseknek a modernségben történt , lereagá¬
lásá"-ban éppen ez a régió vállalt kezdeményező szerepet (Freud, Mach, Mauthner),
mint ahogy a kétnyelvűség, a kettős honosság, sőt a regionális megközelítések fogalmi
kísérleteit bőségesen regisztrálhatjuk. Az más kérdés, hogy nem bizonyosan csak a
kezdeményezés érdemli meg az elismerést (persze, megérdemli), az alkalmazás, a to¬
vábbgondolás legalább oly fontos tényezője az önazonosság újabb alakzatait megfon¬
tolásra ajánló regionális komparatisztikának.
Ebből a nézőpontból nincs tanulság nélkül, ha (akár egy esettanulmányt mint hozzájá¬
rulást) közelebbről szemügyre vesszük Kertész Imre egy nyilatkozatát, amely számos
félreértésre, kevéssé jóindulatú félremagyarázásra adott okot, jóllehet egyáltalában
nem enigmatikus a nyilatkozat, inkább — minthogy naplójegyzet — természeténél fogva
kifejtetlen, és bár nem metaforikus, tömörsége miatt különösen megfontolt értelmezést
igényel. A következőket írja naplójába Kertész: , 4 magyar irodalomhoz nem tartozom,
és soha nem is tartozhatom oda. Én valójában ahhoz a Kelet-Európában létrejött zsidó
irodalomhoz tartozom, amely a Monarchiában, majd az utódállamokban, főként néme¬
tül, de sohasem a nemzeti környezet nyelvén íródott, és sohasem volt része a nemzeti
irodalomnak. Kafkától Celanig húzható meg ez a vonal, és ha folytatni lehet, velem kell
folytatni."
Az első pillantásra megállapítható, hogy nem a nyelvi megalapozottságú nemzeti iro¬
dalomba sorolja magát Kertész, egyáltalában kérdőjelet tesz azután, amely az idézett
régió, a Monarchia irodalmai között nyelvi alapon tesz különbséget. Ellenben elismeri
egy , nemzeti" környezet létét, elismer egy nyelvközösséget, amelyből az általa feltéte¬
lezett irodalom kikülönül. Minthogy csak két név neveződik meg, a naplórészlet olva¬
sójának kell továbbkérdeznie: ugyanis Kertész egy tagadó és egy állító megjegyzést
tesz, a tagadást láttuk, az állítás: , zsidó irodalom";"" s erről nem tudható, hogy a nem¬
zeti környezet által meghatározónak tekintett fölismerési jel-e, vagy van a vallásnak,
évezredes szokásoknak, netán világszemléletnek olyan öröksége (anélkül, hogy az
Otestamentumra közvetlen utalás történne), amelynek elfogadása, amelynek ,,szelle¬
mé"-ben munkálkodás hozzájárulhatna — mondjuk így — egy irodalomközi együttes
létesüléséhez, amely jellegénél fogva többnyelvű. Persze, kérdés, hogy a Kertész által
ötletként, az önazonosítás lehetséges feltételeként elgondolt mondat vajon nem egy¬
szerre szűk és tág arra, hogy innen kiindulva egy irodalomközi együttes körvonalazód¬
hassék. S az idekívánkozó nevek és életművek esélyt kínálnak-e a kérdés legalább
195