Stranica 174 [174]
OCR
természetesnek, amit a , szabad emberek" laza halmaza jelet, és amit azok , önmegvalósításaként" értelmez. Egy liberális világban minden individuum saját lokális érdekeitől, pillanatnyi szükségleteitől, belátásától vezérelve cselekszik. Ez a kaotikus rendetlenség nélkülözi mások igazságának a figyelembevételét, mások helyzetének, lehetőségeinek, szükségleteinek és törekvéseinek megértését, ami értelemszerűen gátolja a nemzeti közösségek létrejöttét, illetve előbb-utóbb annak halálát jelenti. Természetesen a nemzeti közösséggé való szerveződés nem problémamentes. A dolgok közös értelmének megteremtésére irányuló törekvés — bár a közös történelmi múlt, szellemi örökség, hagyomány talaján megy végbe — az eltérő érdekek, szerepek, sztikségletek, személyi sajátosságok következtében szinte sohasem tekinthető befejezettnek, még kevésbé eszményinek. A nemzeti és állami határok meg nem feleléséből adódó konfliktusok gyakorlatilag elkerülhetetlenek, a kettő közötti tökéletes összhangot, amit kívánatosnak tartunk, sokszor a legnagyobb jóakarattal sem tudjuk megvalósítani. A polgári állam A polgári állam — globalista szemmel nézve — a társadalomszerveződés , magasabb lépcsőfokát" jelenti, mint a nemzetállam, amennyiben nem valamilyen misztikus , lelki közösségre", egymás , megértésére", hanem a jogi értelemben vett egyenlőség elvére épít. Mivel senkivel szemben nem , kirekesztő", elvileg nagyobb mozgásteret biztosít az egyének számára, ugyanakkor a társadalmon belüli kölcsönös egymásrautaltság kényszerközösségeit emberhez méltó együttlétté csak a dolgok közös értelmének megteremtésére és megújítására irányuló párbeszéd alakíthatja. Ennek feltétele viszont, hogy az emberek egymást megértsék, az együttélés alapelveiben egyetértsenek, hogy a partnerek igazsága valamilyen közösségi érték melletti elkötelezettségnek legyenek alárendelve. A tömegtársadalmak viszont közösségellenességükkel lehetetlenné teszik az egymásra hangolódást, a szolidaritásvállalást, a közös értékek, érdekek és életstratégiák kialakulását. A modern ember hajlamos szem elől téveszteni, hogy az élet nem vele (születésével) kezdődött. Ahhoz, hogy megszülessen, ember váljék belőle, mindenekelőtt szülőkre volt szüksége. A felmenőknek otthont adó közösség előfeltétele az ő egyediségének. A közös hagyományokat továbbadó közösség feltétele az egyén létezésének. Ennek a talaján megy végbe a közösségek újjászerveződése. És, ahogyan Lányi András találóan fogalmaz, ennek érvényességét teszik próbára, ezt alakítják, újítják az egymás nyomdokaiba lépő nemzedékek. A tömegtársadalmak mindaddig nem válnak élhető társadalommá, amíg az intézményesült emberi viszonyok (szerepek, normák, viselkedésmódok) nem válnak közmegegyezés tárgyává? Ezt a meglátást Európában az elmúlt évszázadokban többé-kevésbé szem előtt is tartották. Az állam határait nem feltétlenül vonalzóval húzták meg, hanem a nyelvi, kulturális, társadalmi egységek általában közmegegyezés tárgyát képező értékek mentén különültek el egymástól, ami végül az állami keretek kialakulásához vezetett. Ez kétség174
