Stranica 174 [174]
természetesnek, amit a , szabad emberek" laza halmaza jelet, és amit azok , önmegva¬
lósításaként" értelmez. Egy liberális világban minden individuum saját lokális érdekei¬
től, pillanatnyi szükségleteitől, belátásától vezérelve cselekszik. Ez a kaotikus rendet¬
lenség nélkülözi mások igazságának a figyelembevételét, mások helyzetének, lehető¬
ségeinek, szükségleteinek és törekvéseinek megértését, ami értelemszerűen gátolja a
nemzeti közösségek létrejöttét, illetve előbb-utóbb annak halálát jelenti.
Természetesen a nemzeti közösséggé való szerveződés nem problémamentes. A dol¬
gok közös értelmének megteremtésére irányuló törekvés — bár a közös történelmi múlt,
szellemi örökség, hagyomány talaján megy végbe — az eltérő érdekek, szerepek, sztik¬
ségletek, személyi sajátosságok következtében szinte sohasem tekinthető befejezettnek,
még kevésbé eszményinek. A nemzeti és állami határok meg nem feleléséből adódó
konfliktusok gyakorlatilag elkerülhetetlenek, a kettő közötti tökéletes összhangot, amit
kívánatosnak tartunk, sokszor a legnagyobb jóakarattal sem tudjuk megvalósítani.
A polgári állam
A polgári állam — globalista szemmel nézve — a társadalomszerveződés , magasabb
lépcsőfokát" jelenti, mint a nemzetállam, amennyiben nem valamilyen misztikus , lelki
közösségre", egymás , megértésére", hanem a jogi értelemben vett egyenlőség elvére
épít. Mivel senkivel szemben nem , kirekesztő", elvileg nagyobb mozgásteret biztosít
az egyének számára, ugyanakkor a társadalmon belüli kölcsönös egymásrautaltság
kényszerközösségeit emberhez méltó együttlétté csak a dolgok közös értelmének meg¬
teremtésére és megújítására irányuló párbeszéd alakíthatja. Ennek feltétele viszont,
hogy az emberek egymást megértsék, az együttélés alapelveiben egyetértsenek, hogy a
partnerek igazsága valamilyen közösségi érték melletti elkötelezettségnek legyenek
alárendelve. A tömegtársadalmak viszont közösségellenességükkel lehetetlenné teszik
az egymásra hangolódást, a szolidaritásvállalást, a közös értékek, érdekek és életstraté¬
giák kialakulását.
A modern ember hajlamos szem elől téveszteni, hogy az élet nem vele (születésével)
kezdődött. Ahhoz, hogy megszülessen, ember váljék belőle, mindenekelőtt szülőkre
volt szüksége. A felmenőknek otthont adó közösség előfeltétele az ő egyediségének. A
közös hagyományokat továbbadó közösség feltétele az egyén létezésének. Ennek a
talaján megy végbe a közösségek újjászerveződése. És, ahogyan Lányi András találóan
fogalmaz, ennek érvényességét teszik próbára, ezt alakítják, újítják az egymás nyom¬
dokaiba lépő nemzedékek. A tömegtársadalmak mindaddig nem válnak élhető társada¬
lommá, amíg az intézményesült emberi viszonyok (szerepek, normák, viselkedésmódok)
nem válnak közmegegyezés tárgyává?
Ezt a meglátást Európában az elmúlt évszázadokban többé-kevésbé szem előtt is tartot¬
ták. Az állam határait nem feltétlenül vonalzóval húzták meg, hanem a nyelvi, kulturá¬
lis, társadalmi egységek általában közmegegyezés tárgyát képező értékek mentén kü¬
lönültek el egymástól, ami végül az állami keretek kialakulásához vezetett. Ez kétség¬
174