OCR Output

A mandátumok

A Fidesz a listán elért eredményének köszönhetően 42 főt juttathatott be a parlament¬
be. A 106 egyéni választókerületből 91 helyet szerzett meg, így az elért 133 képviselői
hely 66,8 százalékot, vagyis ismét kétharmados többséget eredményezett.

A Jobbik listán 26 helyet szerzett, egyéni választókerületből pedig mindössze egy főt
tudott a parlamentbe juttatni, ami óriási csalódás volt a párt számára (ez 13%-os vég¬
eredményt hozott.) Az MSZP-Párbeszéd listás eredménye 12 képviselői hely, egyéni¬
leg pedig nyolc helyen nyert (elsősorban a fővárosban). A 20 mandátum 10%-os ered¬
ményt jelentett. A Demokratikus Koalíció listán hét, egyéniben három helyet szerzett,
az LMP listán szintén hét, egyéniben pedig egy főt tudott a parlamentbe juttatni.

Ezenkívül az Együtt egyéniben egy győzelmet aratott, így függetlenként egy képvise¬
lőjük került be, valamint a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata is egy
főt delegálhatott a parlamentbe.

Baranya megyei eredmények

Baranya négy választókerületében csupán egy helyen volt szoros a verseny a Fidesz és
az ellenzék jelöltje között. Az 1. számú körzetben a független Mellár Tamás nyert Csi¬
zi Péterrel szemben (21.988 — 20.702 szavazat). A többiben fölényes Fidesz-győzelem:
a 2. számúban Hoppál Péter jobbikos ellenfelét, Gyimesi Gábort verte (21.471 —
11.858 szavazat), a 3-asban Hargitai János a független Vass Pétert győzte le (24.479 —

140