Stranica 123 [123]
rögtönzött, és a jobboldali többségű képviselőtestület, jobbikosaival együtt, egyetértőn
bólogatott.
Közös dolgaink
2010-ben Vitányi Ivánnal és Zsigmond Attilával hármasban (háromféle politikai hova¬
tartozással) nekiláttunk egy Közös dolgaink című kiáltvány megfogalmazásának. Úgy
gondoltuk, hogy történelmünk egyik legsúlyosabb fordulópontjához érkeztünk, ve¬
szélyzónába kerültünk, amikor a demokrácia útjáról letérve ismét egy populista dikta¬
túrába futhatunk bele, amely nemzeties szólamaival, megalapozatlan ígéreteivel elká¬
bítja a társadalom jelentős részét, de képtelen elvezetni az országot a fejlett országok
családjába. A kiinduló helyzet felvázolása Vitányi diagnózisa alapján történt, ! mely
szerint az 1990 óta eltelt 18 év óriási, pozitív, de még befejezetlen fordulatot hozott a
magyar történelemben. Kiléphettünk a jobb és baloldali diktatúrák szorításából, meg¬
nyílt az esélye annak, hogy kitörjünk az évszázadok óta tartó fél-periférikus helyzetből,
de a megvalósításban kevesebbet léptünk előre, mint szerettük volna. Eközben a 2010¬
ben hatalomra került kormány hatalmát a demokrácia korlátozására, fokozatos megvo¬
nására, a köztársaságnak egy új személyi uralommal, autokratikus abszolutizmussal
való felcserélésére és bebetonozására akarja felhasználni. Úgy gondoltuk, az a legfon¬
tosabb, hogy megőrizzük a demokráciát, és megvalósítsuk a felzárkózáshoz szükséges
reformokat. Úgy véltük, hogy a bibói félfeudális zsákutcás fejlődés perifériáról való
elmozdulás csak akkor lehetséges, ha a nemzetet, a demokráciát és a modernséget
egymást segítő folyamatoknak tekintjük, ha a képviseleti demokráciától tovább tudunk
lépni egy olyan demokrácia felé, amely egyre nagyobb szerepet ad a civil részvételnek,
a megegyezéses döntéseknek. Olyan politikai közéletre van szükség, véltük, amelyben
az autentikus politikai közép erői ismét visszatérnek az értelmes, tárgyszerű párbe¬
szédhez, és ezáltal minimálisra szorítják a politikai szélsőségek befolyását. !?
A legnagyobb közös osztót jelentő értékek között — melyekről úgy véltük (mert önma¬
gunkon és munkánkat segítő barátainkon is kipróbáltunk), hogy a hagyományos, a
vallásos, a polgári, és a modern, sőt a posztmodern gondolkodás egyaránt elfogad és
vall — a következők szerepeltek: a szeretet és a szolidaritás; a társadalmi és/vagy az
Isten előtt való egyenlőség; a nemzeti, gazdasági, kulturális felemelkedés; az emberi
viszonyok megjavíthatóságába vetett remény; a közösség szolgálata, a kompromis-¬
szum és a kiengesztelődés hajlandósága, mérték és minőség, valamint annak elfogadá¬
sa, hogy nemcsak jólétre, hanem jól-létre, nemcsak egészségre, hanem egész-ségre is
szükség van. Nemzetünk követendő legjobbjai között mi Szent Istvánt és III. Bélát,
Nagy Lajost és Mátyás királyt, Bethlen Gábort és Rákóczi Ferencet, Kossuth Lajost és
Széchenyi Istvánt, Bajcsy Zsilinszky Endrét és Nagy Imrét, Petőfi Sándort és Arany
Jánost, Ady Endrét és Bartók Bélát, Jászi Oszkárt és Polányi Károlyt, József Attilát és
Bibó Istvánt, Neumann Jánost és Szentgyörgyi Albertet, Antall Józsefet és Nyers Re¬
zsőt emlegettük, akik példát mutattak abban, hogyan kell a legősibb, a legelemibb ha¬
123