Oldal 98 [98]
gondot nem az intézményrendszer átalakítása jelenti — ez akár gazdagíthatná is a szakmai
és kulturális közéletet —, hanem az alig leplezett ideológiai kontroll megteremtése.
Hasonló visszásságok tapasztalhatóak a nemzetépítés több más területén is. A Nemzeti
Együttműködés Rendszere nemhogy nem volt képes a rendszerváltoztatás után tovább
mélyülő egyenlőtlenségek mérséklésére, de az alapjaiban elhibázott, botrányoktól ter¬
helt cigánypolitika és a többször is ötletszerű irányváltásokat végrehajtó oktatásügy
csak mélyítette az etnikai, földrajzi és szociális szakadékokat. A trendváltás várat
magára a kivándorlás"! és a népességfogyás kérdésében, de kezelhetetlennek bizo¬
nyult az anómiás állapot több más tünete, így a társadalmi kohézió gyengesége és a
közintézmények iránti alacsony bizalom is.?
A NER alapvető hibája mindezek alapján, hogy a kívánatosnak tartott identitaselemek
túlhangsúlyozása mellett elhanyagolja a tényleges társadalmi kohézió kialakítását. A
polgári társadalom kontrollja, a közéleti viták mellőzése," az oktrojált és szakmaiatlan
emlékezetpolitika, és a monopolizált kulturális intézményrendszer egy olyan etatista,
egynemű nemzetkép kiépülését segíti, ami ugyan hatékonyan leplezi a nemzetfejlődés
torzulásait, de orvosolni nem képes azokat." Tény, hogy a legtöbb patológiás jelenség
gyökerei 1990-ig, 1945-ig vagy még korábbra nyúlnak vissza. A NER egyértelmű fele¬
lősségét abban látom, hogy nem élt a 2010-ben megadatott történelmi lehetőségével. A
kormányzatnak uralkodó helyzetében — pozíciója veszélyeztetése nélkül — lehetősége
lett volna lefolytatni a hosszú ideje elmaradt társadalmi, szakmai és politikai vitákat,
alkalma lett volna gesztusokat gyakorolni, lépéseket tenni egy egészségesebb nemzeti
közösség kialakulása felé, ám ennek épp az ellenkezőjét tette.
98