Page 84 [84]
révén. 1863-1864-ben a Nagyszebenben ülésező erdélyi diétán a román küldöttek azt is
elérték, hogy a diéta megszavazta a román nemzetnek és a román felekezeteknek a
többi nemzettel és felekezettel való egyenjogúsítását, valamint a román nyelvnek a
közigazgatási és közéleti használatba való bevezetését. A gyakorlatban azonban mind¬
erre nem került sor.
Az 1867-es kiegyezés: elhibázott nemzetfejlődés
Közben ugyanis az európai geopolitikai helyzetben markáns változások álltak be. Az
itáliai katonai kudarcok után (például Lombardia elvesztése 1859-ben) a Habsburgok
számára a Poroszországgal vívott háború is csúfos vereséggel zárult. A königgrátzi
(vagy sadovai) csatában a poroszok tönkreverték az osztrák haderőt, minek következ¬
tében a Habsburgok elestek a német egység megvalósításának lehetőségétől.
A Habsburgok európai kudarcai erőpozíciót teremtettek a magyar nemesség számára,
amely érdekeltnek mutatkozott abban a kiegyezésben, melyet Deák Ferenc neve fémje¬
lez. Érdemes lenne legalább vita tárgyává tenni, hogy ez milyen formában vezetett el
az első világháborút vesztesként befejező Magyarországhoz és a trianoni békediktá¬
tumhoz?! Megfontolandó lenne, amit Kossuth Lajos a Deákhoz intézett Kasszandra¬
levélben így fogalmazott meg: , minő lényeges állami jog, minő alkotmányos biztosíték
marad még fenn, mellyel nemzetünk magát az áldozatokért nem mondom vigasztalhat¬
ná, hanem legalább mystificalhatna, hogy még mindig nemzet, még mindig alkotmá¬
nyos???
A kiegyezéssel a Habsburgok megmentették önmagukat és a birodalmukat, a magyar
nemesség pedig hatalmi pozícióba került a Monarchia magyar területén. Vitathatatlan
tény, hogy gazdaságilag statisztikákkal alátámasztható fejlődés indult meg. Na, de tár¬
sadalmi szempontból? Alexandru Roman (1826—-1897) erdélyi román politikus, úgy
fogalmazott, hogy a dualizmus az , első lépés a monarchia föderalizálása felé, vagy
pedig az utolsó lépés a széthullás előtt". Mivel a magyar elit következetesen megaka¬
dályozta az előbbit, ezért törvényszerűen a második következett be!
Önmagában is sokatmondó tény, hogy a sokat emlegetett 1868. évi híres/hírhedt XLIV.
törvénycikkel szemben, amely a nemzetiségi egyenjogúságot az egyének szintjén ki¬
mondta ugyan, de semmiféle kollektív érdekérvényesítést nem tett lehetővé, és főkép¬
pen semmiféle szankciót nem tartalmazott a törvény megsértésének esetére, a román
Anton Mocioni (1816—1890) és szerb Svetozar Miletié (1826—1901) képviselők által
benyújtott nemzetiségi törvénytervezetet, amely egyenlő jogokat kért a magyar állam
valamennyi nemzete számára, még csak vitára se bocsátották. Ez a tervezet már annak
bizonyítéka, hogy a magyar (még mindig rendinek mondható) nemzetfelfogás mellett
és azzal párhuzamosan a Kárpát-medencében más (sokkal korszerűbb és kornak meg¬
felelőbb) nemzetfelfogások is kialakultak. A javaslattevők azt szorgalmazták, hogy
politikai szempontból egyenlő nemzeteknek ismerjék el a magyarokat, a románokat, a
németeket, a szerbeket, a szlovákokat és a ruténeket. Azokban az övezetekben, ahol az
84