Stranica 73 [73]
máris erőszak. Nem marad más a posztmodern filozófia legjobb kiadásában, mint amit
Vajda Mihály, a legkiválóbb posztmodern filozófus javasolt: , hinni, hogy szabadon és
felelősséggel, szolidárisan cselekedni sokfajta meggyőződés alapján vagy éppenséggel
minden alap nélkül is lehetséges". Vagy: , egy dolgot igenis tudok: van jó, és van
rossz; és nem is olyan különösen nehéz a kettő között különbséget tenni. Hogy ez ho¬
gyan lehetséges? De hiszen mondtam: mindig csak arról állítok valamit, amiről nem
tudhatok semmit". Látjuk: előbb-utóbb csak rájövünk arra, hogy mi a jó és mi a rossz.
De hogy mi az, nos, arról a filozófia semmit nem mondhat.
Egy legújabb, posztmarxista szkepticizmussal állunk szemben, mely hasonlatos a mű¬
vészeti nihilizmushoz, amelynek következményeit Polányi Mihály írta le 1962-ben.
Polányinak ekkor még fogalma sem volt a nemiség lázadásáról, a drog-liberalizálásról,
az eutanázia engedélyezéséről több országban, a szingli élet glorifikálásáról, a család
elleni támadásról (Id. a családon belül erőszak elleni mozgalmak túlburjánzása), sőt a
nem szabad megválasztásáról (gender mozgalom). Mert a lázadás végtelen lehet, mert
mindig van valami, ami hatalmat foglal magában, és — Foucault óta tudjuk — minden
ellen lehet lázadni a szabadság nevében. Nincs határ.
S közben egyre inkább visszaszorul a hagyományos intézményrendszer, s egyre inkább
előretör a szekularizáció. Kihagyják az EU-okmányokból az európai kultúra keresz¬
tény-zsidó eredetét, az egyházak hívei fogyatkoznak, egymás után csukják be a temp¬
lomokat Európában, tömegesen lépnek ki az egyházakból, s a tolerancia jegyében egy¬
re-másra fogadják a menekülteket vagy migránsokat. A székesfehérvári , Európa Kul¬
turális Fővárosa" pályázatot azért utasították el, mivel túl sok templom szerepelt ben¬
ne, és az elavult zsidó-keresztény értékeket hirdette, viszont nem foglakozott a mig¬
ránsokkal.
Úgy vagyunk, mint a késő római birodalom esetében. A limesre nem azért volt szük¬
ség, hogy megvédjék a birodalmat a fegyveres támadásoktól, hanem azért, hogy vis-¬
szatartsák az illegálisan betelepülni akarókat, akiket csábított a birodalom magasabb
életszínvonala. Európát célozzák meg a menekülő százezrek, meg a várakozó milliók.
Ők még mindig a TV-ben látott Nyugatra vágynak, s egy kicsit ők is azt hiszik, mint a
magyarok a rendszerváltás idején, hogy egy szempillantás alatt elérhetjük Ausztria
életszínvonalát. Persze a szociális rendszer támogatja őket. És a menekültek jórészt
muszlimok. Más vallás, más nép. A keresztények Nyugaton toleranciával fogadják
őket, hiszen — mint a naiv Bush elnök is mondta — az iszlám azt jelenti: béke.
Van ráció abban az uniós tervezetben, hogy ezt a menekült népességet a szolidaritási
elv alapján szét kellene teríteni az egész Unióban. Hiszen ha az egyes országok része¬
sülnek az előnyökből, részesüljenek a nehézségekből is. Hisz ők háborús menekültek,
vagy az európaiak által elviselhetetlennek tartott szegénységből és nyomorból vágynak
egy jobb életre. De kérdéses a mérték, vagyis a mennyiség átcsapása a minőségbe; ha
mérték nincs meghatározva, akkor hol csap át a befogadás a felelőtlen etikába; a politi¬
kai morál, amely gondol a következményekkel is, az érzületi vagy lelkiismereti morál¬
73