Stranica 72 [72]
hosszú távú személyes megváltást eredményezett. A bohémból könyörtelen forradal¬
már lett, aki egy magasabb erkölcs nevében (Id. Polanyi Károly") képes volt saját ma¬
gát is feláldozni (a koncepciós perekben), ha észrevette, hogy az ő politikai iránya pas¬
sé lett. Így győzött Sztálin. A II. világháború estéjén kezdődött a kiábrándulás: a Molo¬
tov—Ribbentrop paktum. Ezt azonban utólag lehetett úgy magyarázni, hogy Sztálin
elvtárs már akkor készült a háborúra, és csak taktikából egyezett meg halálos ellenség¬
ével. A Nyugat először habozott, majd Sztálin mellett döntött. Közben kiépült a szovjet
birodalom, a Rettegés Háza. Roger Scruton szerint a két világháború között csak két
szabad gazdaságban hívő gondolkodó találtatott a világon: Frederick Hayek és Michael
Polanyi.”
A század második fele az értelmiség fokozatos kiabrandulasat hozta. Először Sztálin
halála és az olvadás rázott fel egynémely értelmiségit, aztán az 1956-os magyar, majd
az 1968-as csehszlovák, végül az 1980-as lengyel forradalom apasztotta fokozatosan a
lelkes szocializmus-hívők számát. Nem mintha nem látták volna be fokozatosan, hogy
a Szovjetunió is elnyomó, és némileg antiszemita állam, de ezt sokáig magyarázták a
cári hagyományokkal, a megkésett fejlődéssel stb. S ahogy kezdtek kiábrándulni, úgy
szaporodtak az új, marxizmusból kiábrándult s jobboldalivá lett filozófusok. Aztán a
volt baloldaliak a posztmodern felé tolódtak el (J. F. Lyotard stb.), majd Foucault ki¬
mondta: meghalt a szerző, a szerző és Isten közös halált halt, és nincs többé személyi¬
ség (1968).? De közben még feltámadt a forradalmi szivárvány, a maoizmus és az
újbaloldaliság, ami lényegében egy tekintély- és hagyományos értékellenesség volt.
Volt egy késő-baloldali Marx-revízió is (Lukács-iskola, Heller stb.), melyet Nyugaton
főként a Frankfurti Iskolából kinőtt Habermas testesített meg, aki ragaszkodva a
posztmodern-ellenes ész-központúsághoz, ha már programot nem is adott (hiszen az
ideális kommunikációs beszédhelyzet nem fordítható át a valóságba), azt remélte a
valóságban megjelenő legitimációt bomlasztó civil társadalmi kezdeményezőktől, hogy
6k majd megtalálják a felvilágosodás befejezetlen projektének a befejezés felé vezető
útját. De közben mindent elárasztott az újnihilizmus, a multikulturalizmus álarcában.
Mint Richard Rorty írta: ragaszkodunk egy posztmodern burzsoá liberalizmushoz,
mivel még mindig a mi kultúránk a legbefogadóbb és legtoleransabb.”* Meg is támadta
Clifford Geertz, etnocentrizmussal vádolva őt. Közben a "68-as nemzedék beépült az
állami intézményekbe, és folytatta szabadelvű politikáját. Már nemcsak Istent temették
(azt már úgyis eltemette Nietzsche) és az egyházakat (Voltaire: Ecrasez l’infaéme) mint
elavult elképzeléseket, de hozzáfogtak az eredeti engelsi program végrehajtásához: a
polgári családot kezdték temetni, s a nők választási szabadságjogát lobogtatva kialakí¬
tották az abortusz és a szingli-élet mítoszát. Meg akarják támadni az eredeti pedagógiai
elveket, hirdetvén, hogy a gendert mi választhatjuk, s meghirdették a homoszexuálisok
szabadságmozgalmát. Be akarnak hatolni a nevelési intézményekbe, iskolákba is, gú¬
nyolva a tradicionális kétneműség híveit mint homofóbokat. S a filozófia, amilyen
mértékben elveszítette akár képzelt, akár valóságos iránytűjét, megadta magát az elmé¬
letnélküliségnek. Mégpedig itt is azért, mert bármilyen világképet rajzol fel valaki,
abban erőszak van, hiszen ha valami A, akkor a nem-A ki van belőle rekesztve, és ez
72