Page 58 [58]
az értelmiség mint társadalmi csoport. Ez az ethosz ugyanakkor a protestantizmusban
kitermelődött hivatásfogalomba beemel egy új etikai elemet. A nyugat-európai értelmi¬
ség bármely körülhatárolt területen egy állás élethossziglani betöltését foglalja maga¬
ban (tehát lényegileg , szakértelmiségi"), melynek tartalma speciális intellektuális te¬
vékenység (s ezért intellektuel az értelmiségi nyugati elnevezése). Ezzel szemben a
periféria értelmisége számára csak az egyik etikai maxima az, hogy mint orvosnak,
tanárnak, papnak stb. a munkamegosztásban ráeső területen lelkiismeretesen kell dol¬
goznia. A másik parancsolat az, hogy a nemzeti közösségnek globális szempontból
kiindulva kell értelmeznie a világot és benne hazája helyzetét, és ugyanakkor ezen
aspektusokból kiindulva kell közéleti-politikai tevékenységet is folytatnia — efelé gra¬
vitál ennek az értelmiségnek a fő tevékenysége, s ez Magyarországon is az értelmiségi
lét lényege. Hozzá kell tennünk, hogy a kelet- és kelet-k6zép-eurdpai értelmiségi (és
persze a periféria értelmisége mindenütt a világon) éppen ebből a globális vízióból
meríti méltóságát: azt, hogy a nemzetiből felemelkedik egy európai, sőt világperspek¬
tívához.""
Mármost szubjektív szempontból éppen ez a nemzetorientált intenció hozza magával
azt, hogy a fejlődés és felemelkedés tárgyi problémái a kultúra területére transzponá¬
lódnak, hiszen az a kérdés, hogy valamely idegen technológia, gazdasági-szociális
újítás, jogi és állami képződmény kongruens-e a hazai környezettel, mélyen belenyúlik
a kultúra tartományába. Így pl. a képviseleti rendszer átvétele diffúz hatásokat vált ki,
és kontextuális előfeltételei vannak, amelyek ellentétbe kerülhetnek a politikai kultúra,
az életmód és az érdekviszonyok legszélesebb köreivel. Viszont a kultúra a területe
azoknak az értékeknek, amelyeken a közösség szociális integrációja nyugszik. Ha a
változások elérnek egy kritikus tömeget, veszélybe kerülhet a közösség léte — vélik a
nemzetorientaltak. Megrendiilnek a tradicionális szokásszabályok érvényességi alapjai,
kibővülnek az individuumok számára adott szerepkészletek, miközben a hagyományos
szerepelvárások erejüket veszítik, s mindez az individuális identitasvesztés veszélyét
idézi fel. És pontosan ezt észleli az értelmiség, amelynek hivatása, hogy nemzeti lépté¬
kű diagnózisok felállításával és terápiák kidolgozásával foglalkozzék. Ekkor merül fel
a nagy kérdés: Haza vagy haladás? Haza és haladás? Vagy haza vagy haladás?! Es
ezzel máris előttünk áll a 19. és 20. századi kelet-európai értelmiség nagy dilemmája.
Az utak e ponton válnak el. Az értelmiség egyik része szilárdan ragaszkodik ahhoz az
elképzeléshez, hogy az előrehaladásnak nyugati szellemben kell megtörténnie, s ez
minél gyorsabban megy végbe, annál jobb. A másik része viszont ettől az úttól, annak
gyorsaságától a társadalmi integrációt és a kulturális identitást félti, rettegve a , nem¬
zethaláltól", s úgy akarja a jólét és a kultúra fényébe emelni az országát, hogy elkerülje
az identitásvesztést és a társadalom szétesését. Ők lesznek az első , harmadik utasok",
amennyiben közbülső utat keresnek a premodern (feudális, rendi, hűbéri, ázsiai terme¬
lésmódbeli) és a fejlett nyugati kapitalista piacgazdaság és politikai intézményrendsze¬
re (parlamentáris népképviseleti rendszer, emberi jogok stb.) között. Az ilyen saját utat
hirdető értelmiségieket nevezhetjük autochtonoknak, míg az előbbieket nyugatosok¬
58