Oldal 32 [32]
Magyarországon viszont úgy alakult, hogy aki utcán él, vagy bizonytalan a lakhatása,
azt hajléktalannak tekintik. A hajléktan-ellátás magára is vette ezeket a szociális prob¬
lémákat, mivel nem volt más szereplő. Ha például kint él egy pszichiátriai beteg, akkor
felvesszük, elkülönítjük egy szobába. Ugyanígy sok önkormányzati lakásban laknak
családok, vagy önkényes lakásfoglalókként, vagy lejárt szerződéssel, mások nem tud¬
ják fizetni a vizet, ezért bejönnek a nappali melegedőbe fürdeni. A melegedők már rég
nem hajléktalan intézmények, hanem szociális intézmények.
A hajléktalan-ellátás magára vállalta ezeket a problémákat, de a társadalom ezt nem
látja. A társadalom azt látja, hogy kint alszanak a padokon emberek. Az sem látható,
hogy mennyi ember van az intézményrendszerben, aki ellátást kap, aki egy átmeneti
szálláson lakik, és utána tovább tud lépni, akár idősek otthonába kerül, akár el tud
menni dolgozni és felveszi a kapcsolatot az elvált feleségével, gyerekeivel. Szociális
munkások tömegei dolgoznak, hogy ez a rendszer működni tudjon, és működik is, de
nem látható; aki eljár dolgozni minden nap egy átmeneti szállóról, arról senki nem
mondja meg, hogy hajléktalan.
Magyarországon még a Nyugathoz képest is egy jól kialakult intézményrendszer mű¬
ködik. Egyrészt nehézkes ez a nagyon túlszabályozott, nagyon intézményesített ellátási
forma, de ennek előnye, hogy a munka professzionalizálódott. Londonban egészen
másként működik a rendszer. Az önkormányzat félévente szerződést köt az utcai szer¬
vezetekkel, amelyeknek beszámolót kell írniuk, hány embert gondoztak, és abból há¬
nyat reintegráltak sikeresen, hányat vettek fel szállásra, hányat segítettek munkához.
Ha az önkormányzat nem elégedett az eredményekkel, akkor fölbontja a szerződést, és
egy másikkal köt megállapodást.
32