OCR Output

Egy új társadalmi szerződés alapvonalai

Erdős Zoltán

A 2015 őszén kibontakozott menekültválság élesen megosztotta az európai politikai
diskurzust. Az egyik oldal a humanizmus és a felvilágosodás értékrendjére hivatkozva
érvelt a menekültek befogadása mellett, a másik oldal ugyanakkor a keresztények
számbeli arányának drámai csökkenésétől tartva a keresztény Európa hanyatlását vizi¬
onálta, és elutasította a menedékkérők megsegítését. A konfliktus hazánkban jobb- és
baloldal, nemzetközi távlatban pedig nyugati és közép-európai államok szembenállá¬
saként jelent és jelenik meg.

Messzire vezetne az a felvetés, hogy a két oldal hivatkozási alapja, a kereszténység,
illetve a humanizmus és a felvilágosodás értékrendje nem egymás ellentétei, hanem
egyazon civilizáció, egyazon történelmi folyamat részei, ennélfogva hamisnak bizo¬
nyul maga az oppozíció. Szintén csak utalni tudok arra a kérdésre, hogy hogyan inst¬
rumentalizálódnak nyers politikai érdekek mentén a két szembe állított eszmerendszer
alapértékei, alapvető fogalmai (elegendő itt a migráns és a menekült szavak konnotáci¬
óira utalni). Ne bolygassuk a menekültválság történelmi hátterét, világpolitikai és a
klímaváltozással kapcsolatos összefüggéseit, azaz a felelősség kérdését sem. Tekint¬
sünk el attól a problémától is, hogy miért kell félteni a kereszténységet, miért nincs —
hogyha valóban nincs — tényleges integráló ereje a keresztény kultúrának, azaz milyen
értelemben, milyen előjellel beszélhetünk az európai kereszténység gyengüléséről. Ne
foglalkozzunk avval a végletesen pesszimista — vagy ellenkezőleg: cinikus — megfo¬
galmazással sem, amely szerint valójában nem létezik jó választás az emberi jogok
önmagából kifordult, önfelszámoló nyugati kultusza és a , keresztény szabadság" eleve
hiteltelen módon képviselt közép-európai retorikája között.

Elegendő arra a köznapi tapasztalatra utalni, hogy a menekültválság komoly kihívást
jelentett és jelent az európai országok számára, alapjaiban kérdőjelezi meg többségi és
kisebbségi kultúrák együttélésének megszokott kereteit, a társadalmi alrendszerek mű¬
ködését — általánosabban fogalmazva az évszázadok alatt kialakult, kialkudott, kihar¬
colt társadalmi szerződés érvényét. Ez a közhelyszerű megállapítás a kiindulópontja a
kultúratudós A leida A ssmann javaslatának egy új társadalmi szerződés megteremtésére.

Aleida Assmann a heidelbergi, majd a konstanzi egyetem tanára, pályáját az angol
irodalom és az irodalmi kommunikáció történetének kutatójaként kezdte, de az 1990-es
évek óta a kulturális és kommunikatív emlékezet kérdései foglalkoztatják. Ezen a terü¬
leten több, már kortársként is klasszikusnak számító művet publikált férjével, az egyip¬
tológus Jan Assmann-nal közösen. Munkásságukat Európa-szerte több rangos kitünte¬

365