Stranica 315 [315]
sorban a tudományok", az antropológia és a pszichológia felvilágosító" tevékenysé¬
gé"-nek!! köszönhetőek. A nyereségvágy, a haszonlesés, a versengés, a fényűzés, a
hiúság, a büszkeség stb. a polgári illemkódexbe már pozitív attitűdként kerültek be.
A Hajnal által említett helytelen viszony véleményem szerint abból ered, másként fo¬
galmazva, azért beteg a világ, mert az ember mentálisan, a tudatában nem egészséges,
azaz a ma normálisnak tartott ember s főleg a tömegember egoista akarata a tudatalatti¬
jában gyökerezik. Belátható az oksági láncolat: beteg tudat, beteg lélek, csonka, torz és
sekélyes gondolkodás és élet. De sajnos ezzel nincs vége. Mára ez a tudatalattiban
gyökerező sok kicsi és nem kicsi akarat, milliárdnyi egoisztikus erő érdekszövetségek
kibogozhatatlan szövevényén keresztül világpusztító hálózattá nőtte ki magát és hosszú
idő óta és mai is meghatározza a világtörténés eseményeit, ez , gyümölcseiből" világo¬
san látszik.
Mivel a tudat, a lélek közösségi, tradicionális , karbantartása" az erejét vesztett vallás
meggyengülése okán gyakorlatilag megszűnt — úgy is mondhatnám, hogy a lovak közé
dobták a gyeplőt —, ezért kétségtelenül igaz, hogy a válság kialakulásában az egyén
felelőssége megkerülhetetlen.
Miért nem? Vagyis a válság megoldásának reményében miért nem szabad csakis az
egyén felelősségére támaszkodnunk?
Mert bármilyen intézményesült erővel szemben az egyén védtelen, és alulmarad. Ezért
nem egyszerűen elvi-eszmei támogatás szükséges, hanem lehetőleg egy másik intéz¬
ményrendszert kell kiépítenünk.
Hajnal érvelése helyes: ,,a rendszerelméletet és rendszerszemléletet minden oktatási
szinten érvényesíteni kell." Vélhetőleg Hajnal is egyetért azzal, hogy ezt tenni szüksé¬
ges, de nem elégséges. Nagyon szomorú vége lesz civilizációnknak, ha nem leszünk
képesek a mai felnőtt nemzedéknél különb, szabad akaratukbdl fölfelé törekvő ifjakat
nevelni, ahol természetesen a fölfelé törekvő kifejezés alatt nem sikert, gazdagságot,
vagy éppen karriert értek, ahogy sokan ma , normálisnak" gondolják, hanem önmagá¬
ért, embertársáért és a természetért felelősséget vállaló ifjakat. Nehéz feladat. De ak¬
kor is meg kell próbálnunk, ha tudjuk, hogy kétségbe ejtően kevés időnk van az
, anyagi princípium" vonzerejével szemben a magasabb rendű értékek átadására.
A középkorban, különösen az érett középkorban a korabeli egyház mondhatni kifogás¬
talan társadalmi beágyazottságot tudhatott magáénak. Vagyis az élet minden területét
az egyház szabályozta. Az akkori kamattilalomban nem az volt a hiba, hogy létezett,
hanem hogy nem volt általános, vagyis többnyire csak a keresztyénekre vonatkozott s
nem mindenkire, a társadalom nem minden tagjára volt egyformán kötelező. Úgy is
mondhatnám, hogy volt egy rés a pajzson. Első sorban egyházi személyeket büntettek
a kamattilalom megszegéséért. Általában elmondhatjuk, hogy akire vonatkozott a ka¬
mattilalom, az a lelki üdvéért aggódva kereskedett és uzsoráskodott, akire pedig nem,
azok többsége némi túlzással nyugodt lélekkel tette ugyanezt.
315