Stranica 212 [212]
lexebbé kell válnia. Mindezt nem az antropológia öncélú fennmaradása érdekében kell
megtenni, hanem a konkrét társadalmi jelenségekben rejlő globalis—lokalis, mult—jelen,
politikai—kulturális összefüggések átfogó értelmezésének érdekében. Ezeknek az ös-¬
szefüggéseknek a szerepe kiváltképp fontos a nemzeti kérdések elemzésében, mert a
nemzet és a nacionalizmus fogalmaival kapcsolatos témák — mint fentebb is említettem
— egyszerre történeti és aktuális, politikai és kulturális, egyetemes és partikuláris jelle¬
gűek. Ezek kutatásában az antropológiai szemlélet szükséges, de nem elégséges.
Az interdiszciplináris antropológiai megközelítés
,,. . Az antropológia, hogy még egy utolsót penditsek lantomon, ideális helyzetben van.
Vagy legalábbis abban van, ha most képes emlékezni arra, amit oly könnyű volt elfe¬
ledni egy csendes-óceáni szigeten: arra, hogy nincs egyedül a világon"?
AZ interdiszciplináris antropológiai megközelítés lényege a kulturális antropológia más
társadalomtudományokkal való, oda-vissza ható, rekurzív kapcsolata, , hibridizációja".
Az ebből a kapcsolatból derivált metodológia nem egyetemes és nem is általánosítható.
Ellenben egy, a kognitív pluralizmussal párosult olyan metodológiai pluralizmusra
utal, amely az összetett társadalmi jelenségek megközelítési módszerének diverzifiká¬
lásán alapszik. Ez jelen esetben — a kutatás tárgyának jellegéből kifolyólag — a törté¬
nelmi, a politológiai és az etnográfiai megközelítések együttes alkalmazását jelenti.
1. A történeti megközelítés
, A felejtés, mi több, a történelmi tévedés alapvető tényező egy nemzet kialakulásában,
ezért, hogy a történettudomány fejlődése gyakorta veszedelmes a nemzetiségre nézve. A
történeti vizsgálat ugyanis fényt derít azokra az erőszakos cselekedetekre, amelyek
minden politikai formáció eredetének kísérőjelenségei, azokéi is, melyeknek következ¬
ményei felettébb gyümölcsözők. Az egység mindig brutálisan jön létre. . ."?
A történelem és a nacionalizmus különös kapcsolatára már utaltam a nemzet meghatá¬
rozását megnehezítő paradoxonok kapcsán (a nemzetek objektív modernsége szemben
a szubjektív régiségiikkel). Erre Benedict Andersonon kívül mások is felhívták a fi¬
gyelmet. Smith egy külön terminust, az ethnohistória fogalmát is bevezette, hogy vilá¬
gosan elkülönítse a történelmi múlt akadémikus tanulmányozását a nemzet szubjektív
iójától. Ez utóbbi a történelmi események és személyek fo¬
lyamatos újraértelmezését jelenti, amin keresztül a nacionalizmus alapideái (a nemzeti
egység, a nemzeti önrendelkezés és a nemzeti identitás) jelentést nyernek. Egy közös¬
ség, vagy egy állam vezetői ezeken a , történelmi tévedéseken" keresztül, a kor igénye¬
inek megfelelően igazolják a nemzet autentikus, állandó és dicső mivoltát, és eseten¬
ként más nemzetekkel szembeni felsőbbrendűségét. Ezzel magyarázható, hogy míg
egyes történelmi személyiségeket egyazon társadalmon belül bizonyos korokban köz¬
ellenségként tartanak számon, máskor a nemzet hőseként ünnepelnek. A társadalmi
212