Oldal 181 [181]
OCR
Kelet-közép-európai közhelyeink! Fried István , A legtöbb közhely azért ellenszenves, mert aki mondja, úgy viselkedik, mintha ő találta volna ki." Éri-Halász Imre: Ki ne mondja (1943) 1815-től szótárazható, akkor még kötőjellel írva, a köz-hely, nem térbeli megnevezésként, hanem nyelvi formulaként értve. A nyelvújítás vezéregyéniségétől, Kazinczy Ferenctől idézhető az alábbi fordulat: , Ez [a compliment] nem a mindennapi közhelyekből van véve."? Amiből természetszerűleg következik, hogy a mindennapi nyelvhasználatban, társasági érintkezésben fölös számban bukkannak föl olyan nyelvi klisék, amelyek egy tárgyszerűen gondolkodó, , idegen" személyben a beszéd-panelek , képét" hívják elő; a társaságban éppen ellenkezőleg, a hasonlóképpen ,,gondolattalan", előzetes megegyezésen alapuló, így a mondás ürességét elfogadó viszonzást képesek jelezni. A közhely része a (városi) létezésnek, amelybe integrálódott, és amelynek helyenként beszédtémáit, helyenként beszédmódját integrálta, illetőleg amelyben esetleg önálló életre kel. Magyarországon akkor neveződött néven, amikor a nyelvi mozgalom kezdett kibontakozni, a nyelvújítás, a normaként szolgáló, általánosan elfogadott irodalmi nyelv körül kérdések vetődtek föl, azaz abban az időben, amikor a névadó Kazinczy Ferenc a , szokott"-ról és a szokatlanról epigrammát szerzett. , Nekem az kecses, ami szokatlan" — jelölte meg nyelvesztétikai ideálját, márpedig a közhely egyik (lényegi) megkülönböztető sajátossága, hogy a beválttal, a túlontúl ismerttel, a , megszokott" -tal él, annak ismertségét helyezi a személyek közti érintkezések középpontjába. Így többé-kevésbé biztosítva van a kölcsönös megértés lehetősége, hiszen a lényegit megkerülőn, a majdnem semmin, a megszokotton nincsen mit nem érteni, ez nem ad lehetőséget a többféle értésre, megkerüli az önálló gondolkodást, hiszen igényli (ismétlek) a megszokott tartományába való belépést. Két megjegyzés feltétlenül idekívánkozik: 1) A közhelyek, a nyelvi panelek majdnem mindig csupán egyetlen nyelvi közösségen belül keltik a bennfentesség, az összetartozás, a hasonlóképpen gondolkodás hatását. Amint kilépnénk a nyelvi közösség kereteiből, a lefordíthatatlanság kérdésével kerülünk szembe. A cinikus, semmit mondó , Ez van, ezt kell szeretni" kifejezés egyetlen más nyelvre sem ültethető át; és amennyiben körülírjuk (németül vagy franciául), egészen más asszociációs láncot indít el. 181
