OCR Output

vesz a korábbi, munkajellegre alapozott rétegződés modellekkel szemben, például a
kapcsolatokat, a szubjektív kirekesztettséget, a civil részvételt, a munkaintenzitást, az
intézményi bizalmat vagy a normaszegés elfogadását. Az új modell alkalmas az egyen¬
lőtlenségek árnyaltabb kifejezésére, a dezintegráltság pontosabb mérésére, a középré¬
tegek jellegzetességeinek a pontosabb leírására"." Kovách Imre mint projektvezető és
a kötet szerkesztője egyúttal az , Integrációs és dezintegrációs folyamatok a mai ma¬
gyar társadalomban" kutatási program irányítója is, tehát egy fajsúlyos akadémiai pro¬
jekt meghatározó irányváltását készíthette elő, amikor a vizsgálat egészén belül helyet
biztosított az új utak keresésének, melyek főirányába a jelenkori magyar társadalom
tagolódása és az egyenlőtlenségeket alakító folyamatok megismerési lehetősége kerül¬
hetett közelebb az integrációs mechanizmusok, az újraelosztás és a területiség proble¬
matikáihoz. Itt két momentumra is érdemes hangsúlyt helyezni.

Egyfelől arra, hogy bár Kovách eredendő kutatási aspektusa a hajdani rétegződés¬
modellek megalkotásának időszakához (az 1980-as években Kolosi Tamás, A ndorka
Rudolf, Angelusz Róbert, Tardos Robert és több más , struktúra-kutató" alaptevékeny¬
ségéhez) képest markánsan gyarapodott a vidék- és településszociológia sokféle tema¬

127