Stranica 74 [74]
a Veritas Történetkutató Intézet nyitotta meg, és 2019 januárjában a Magyarságtu¬
dományi Intézet zárta). Elképzelhető-e valamilyen együttműködés vagy konstruktív
versenyhelyzet ezen intézetek és az MTA között?
— Bár az imént azt mondtam, hogy a párhuzamosságok megszüntetése akár logikus is
lehet, nem kell eleve félni a párhuzamosságoktól, legyen szó akár egyetemi, akár aka¬
démiai, akár állami intézetek egymás mellett éléséről. Eddig is kiválóan együtt tudtunk
működni egyetemi kutatókkal, kutatócsoportokkal. Ha egy tisztességes kutató ül velem
szemben, aki a tudomány alapelvei szerint dolgozik — nem gondolom, hogy egy tudós¬
nak politikailag semlegesnek kellene lennie; egyszerűen senki sem lehet semleges, de
ettől még ragaszkodhat ahhoz, hogy a tudomány alapelvei ne sérüljenek —, akkor nincs
akadálya a közös munkának. Amikor viszont az a benyomásom, hogy ez az újonnan
alapított intézetekben nem feltétlenül van így, akkor ez tőlem a jelen helyzetre adott
reakció, és nem egy általános vélemény.
Számos kutató már jelezte, hogy adandó alkalommal elhagyja az országot, nyugati
kutatóintézetekben dolgozik tovább" — és nyilván magával viszi a kapcsolati tőkéjét is.
Másrészt viszont igen hosszú az MTA mellett kiálló intézetek listája," vagyis a mosta¬
ni helyzet a szolidaritást is erősítheti. Milyen módon alakulhat át a magyar tudomá¬
nyosság nemzetközi beágyazottsága, kapcsolatrendszere?
— Nem gondolom, hogy ez a helyzet erősíti a nemzetközi kapcsolatrendszert, inkább
úgy látom, hogy a nemzetközi beágyazottság most válik láthatóvá az Akadémiával
egyébként nem foglalkozó közvélemény számára. Eddig csak tettük a dolgunkat közö¬
sen — a saját nemzetközi kapcsolatrendszeremre gondolva: francia, román, horvát, lit¬
ván kollégákkal. Most már az átlagember számára is látható, hogy ezek a magyar kuta¬
tók számos nemzetközi projektben dolgoznak együtt külföldi kollégákkal és komoly
nemzetközi hálózatok alakultak.
Ami a kérdés első felét illeti, a kutatók elvándorlása nagyon is jellemző. A mostani
helyzetre három válasz lehetséges. A mozgékonyabb fiatal kutatókat, akiknek elég
széles a külföldi kapcsolatrendszerük, nagyon magas szinten beszélnek idegen nyelve¬
ket, és nagyon jók a saját szakterületükön, szívesen fogadják a külföldi intézetekben,
és ha úgy döntenek, hogy mennek, könnyen is mozdulnak. Van egy középgeneráció
(az én generációm), amelynek tagjai vagy azért, mert nem annyira kiváló a nyelvtudá¬
suk, a kapcsolatrendszerük, a szakmai tudásuk, vagy azért, mert nagyon erősen kötőd¬
nek az országhoz — nem akarják a gyerekeiket is mozdítani, idősödő szüleiket itthon
hagyni, esetleg csak konzervativabban gondolkodnak —, ők itthon maradnak, de egzisz¬
tenciális problémát jelent a megélhetésük: közülük kerülnek ki a legnagyobb arányban
a pályaelhagyók. Sarkosan fogalmazva az marad itthon és a szakmában, aki semmi
másra nem alkalmas, azaz várható egy nagyon erős kontraszelekció. És persze lesznek,
akik bárhol megállnák a helyüket, de annyira vérbeli kutatók, hogy máshogy nem tud¬
ják elképzelni az életüket — nekik lenne a legnehezebb a váltás: vagy szó szerint bele¬
pusztulnak, vagy összeszorított foggal dolgoznak tovább az új rendszerben. A két szél¬
ső érték a pályaelhagyás és a pályamegtartás külföldön; mind a két póluson tömeges
74