Oldal 52 [52]
lódás, megúszni és túlélni próbálkozás régről hordozott mintázatai mentén rendezi
el a társadalmi-gazdaság—ideológiai feltételrendszert, s ez sem mutat valaminő
radikális változások felé. Mellár már az Előszóban is jelzi: a magyar közállapotok¬
ról lehetséges , kincstári optimista" válasz éppúgy nem ad okot az ismét , utat vesz¬
tettünk" élményére, ahogyan a gazdaságkritikai aspektus vagy a történeti időből
keresett analógiák kész képletei sem.
Fontosabb ennél, hogy a gazdaság elméletének, a teoretikus vagy kritikus értelmi¬
ségnek, a rendszer szereplőinek lehessen önálló válasza az unortodoxia elfogadásá¬
ra, a felzárkózási és modernizációs esélyek eljátszásának miértjeire. Maga Mellár is
ezt keresi, mikor a , második Orbán-kormány ideológiai modelljére", a centralizált
gazdaságra ráépülő képtelenségeket éppúgy problematikusnak látja a harmadik
fejezetben, mint az , egyensúly és/vagy növekedés" kérdéskörére adott , unortodoxia
modelljét" a negyedikben, vagy az , eredmények színe és fonákja" állapotrajzát az
ötödikben. A versenyképességi rangsorokat, költségvetési index- mutatókat, éssze¬
rűtlenül működésképtelen nagy rendszerek hektikus, alkalmi és kiszámíthatatlan
kapkodásait a NER éppúgy nem tekinti elmélethiányosnak, mint ahogyan sikerte¬
lennek sem. Viszont az egyközpontú és félkarú irányítgatás egész rendszertelensé¬
ge hosszú távra olyan tökéletlen perspektívákat rajzolhat elénk, melyek evidens
vesztesei nem mások, mint a kortárs magyar valóság eltűrői, a korszakos rögtönzés
kiszolgálói, tiltakozás helyett megbúvó attitűdöt mutató viselkedési modell további
szereplői. Itt és most idézetek nélkül, de sűrű tanulságokká fonva a kötet üzenetét,
talán az ötödik fejezetre (gazdaság, foglalkoztatás, egyensúly, infláció, kamat,
adóztatás, árfolyam, oktatás és egészségügy mint alaphiány) már hangsúlyosan
jellemző egzaktumok üzenet-értékét is ki lehetne emelni, mely a hatodik fejezet
,tovabblépési lehetőségei" felé vezető reményteljesebb tónust éleszti.
A kötet olvastán két esély kínálkozik. Elsőképpen a marginalizáltság, sikertelenség
és ennek történelmi okokkal magyarázható útvesztési tényanyaga, kiegészülve a
sikerképes kormányzat bűv- és hódoló-körével, a magyar mentalitás életképtelenül
satnya (ámde annál folytonosabb) változataival és a manipulálhatósági gépezet
eredményességével. A másik esélyre Mellár nem ad konkrét választ a , továbblépés
lehetőségeit" tárgyaló, optimistán záródó fejezetben." Lehet ez szerzői retorikai
fogás, lehet a közgazdász beletörődő gesztusa is — mindenesetre az utolsó három
oldalon a szerző még rásegít egy , mi a teendő" típusú megoldásprogrammal, ám
ebben (számomra csöppet sem meggyőző, kicsinyég talán politikailag hangolt raci¬
onalitással) a pártszerveződések, az összefogás, a felvilágosítás, az érdekcsoportok
áthangolási igényével s hasonlókkal kecsegtet, dacolva a végső reménytelenséggel.
Csupán lekerekített kritikai felhang ez tőlem — de nem lettem meggyőzve...! Az
egyszemélyi akarattól, s ennek parttalanságától függővé vált egész államapparátusi
világ sem lett megfenyegetve, áthangolva, ellenzéki eszélyesség nevében felvilágo¬
sítva. Sajnálom is ezt, de belátom a szerzői visszafogottság tónusának racionális
52