Stranica 37 [37]
vetően a centralizáció csapdájába sodródó jogrendszer reccsenéseinek előjeleiből már
ki kell tudnunk hallani, mi lehet még a teendő.
A Szerző ezt nem hagyja rejtve. A félezer oldal nem az akut módon még érvényes köz¬
jogi vulkán aprólékos ismertetése csupán. Ez csak velejárója, a rendszeralkotó kritikai
aspektus elemi része, a tudományos beszédmód kelléke, s a hiteles érvelés háttere. De
maga az üzenet a kardinális kérdés, a jog fogalmának állagromlása, a jog védelmének
halaszthatatlan feladata, a jogosság hamisításának megnevezése, a jogtalanság felé
vezető utak nyomvonalának és útvezetésének térképre rajzolása, figyelmeztetés a fe¬
nyegető joganarchia és egypárti direktívarendszer előjeleire. Ezt pedig mértéktartó,
visszafogott, szakmai respektusra okkal adó, a támadhatóságot szakszerűséggel kivédő
szerzői vállalás tudja csak kivitelezni, ami itt kétségtelenül fennáll.
Hogyan tépázza meg tehát a jog a maga rendjét, ruházatát, következetességét, törvé¬
nyességét, intézményi alapjait és képviseleti elveit, normáit és rendelkezéseit, amikor a
hatalom megosztásáról, s különösen ennek a 2010-2014 közötti rendszeréről van szó?
S lehet-e ezt még védeni, kinek, mivel, mi végre, meddig? A szerzői választ igencsak
jogszerűtlenül összegezhetném itt. A jognak a jogosult beszédre, a felelős közlés tisz¬
taságára éppúgy kell építenie, mint a törvényi kodifikáltságra, részletjogi kezelésmó¬
dokra, törvényességi felügyeletre, jogbiztonságra, a képviseleti és alkotmányos rend¬
szer garanciáinak meglétére, s ennek intézményesített gyakorlatára. Erre pedig Bá¬
rándy úgy szán számos fejezetet, hogy abban részt kap az intézményesség megannyi
anomáliája, a parlamenti kezdeményezések kudarcos kísérletsora, az elvitatások sere¬
ge, a joghivatkozások és rendszerbomlasztási megoldások szimbolikus—politikai elja¬
rásrendje, a cselek és kiszorítósdi háborúskodás tengernyi történése is, időrendbe szed¬
ve és parlamentáris rendszeri joganyaggal alátámasztva.
Részemről ezért talán az aprólékos szakjogászi interpretációk sok-sok lábjegyzetnyi
hivatkozása helyett is a legméltóbb megoldás, ha a Szerző szándékát jeles kollégája,
Fleck Zoltán jog- és társadalomelméleti tanszékvezető körvonalazó szavaiból emelem
ide , értékítéletként" a kötet céljáról: , Nagy pusztítások után elengedhetetlen a pontos
leltár. Tudnunk kell, hogy mit vesztettünk el és hogyan, különben nincs esély az újjáépí¬
tésre. A rövid életű magyar alkotmányos demokrácia leépítésének történetét a jogalko¬
tási folyamatot belülről szemlélő résztvevőtől ismerhetjük meg, így különös élmény a
részleteket, az emberi esetlegességeket és a rendszerépítés durvaságát egyszerre látni.
A rezsim alapjellemzői világosan tükröződnek létrehozóinak emberi minőségében. Sőt
az eljárás színvonala, az érvek és a végeredmény is teljes összhangban vannak: silány,
kaotikus és szabadsághiányos. A 2010 és 2014 közötti hatalomkoncentrációt, a nyers
uralmi akarat érvényesülését, vagyis a magyar alkotmányos rendszer halálát számos
tényező hozta létre, ezek elemző számbavétele fáradságos munkát igényel majd, és
megfelelő távolságot. És akkor jön majd el e pontos történetmesélés ideje, rá fogunk
jönni, hogy történelmi folyamatokat akkor tudunk értelmezni, ha a kortársak, a részt¬
vevő birtokolják a tudást. Ez a könyv nem emlékezés, az események frissek, a borzal¬
mas eredmény még annyira új, hogy egyelőre össze sem omlott, nem is láthatjuk még
37