Oldal 1 [1]
OCR
Jogbiztonsa Az utóbbi időben mifelénk minduntalan szóvá teszik, hogy a fejlődő országokból, így az Oroszországból érkezők közül sokan két kézzel szórják a pénzt luxuscikkekre, főleg ingatlanokra, ame2 lyek a legkisebb hasznukra sincsenek saját honfitarsaiknak: E kiadásokat általában kétes eredetű forrásokból finanszírozzák. Vonatkozik ez nem utolsósorban a francia Riviérán és a spanyol tengerparton gomba módra szaporodó villákra, amelyeknek szinte kivétel nélkül orosz vagy más, az úgynevezett harmadik világból származó tulajdonosaik vannak. Az európai adófizetők bírálata érthető és közismert. Nálunk ugyanakkor általában nem tudják, hogy két dolog között különbséget kell tenni, Ami különösen a Földköziazokból a pénzekből épülnek, amelyeket a nyugati kormányok utaltak át Moszkvának a belső reformok elősegítésére. Az, hogy a milliók, sőt a milliárdok illetlen kezekbe vándorolnak, minden vitán felül áll. A körülmények ilyetén alakulásáért több kormányt is felelősség terhel. Jelcin újraválasztásáért például - amelyről csak mostanában kezdik felismerni, hogy nem volt a legjobb befektetés - drága árat fizettünk. Némileg más a helyzet a hagyományos fejlődő országokból származó beruházásokkal, amelyeknek egy keveset emlegetett motívumuk van. Nem is annyira a kábítószer-csempészetről van szó, noha az is szerepet játszik, hanem az ezekben az országokban tapasztalható jogbizonytalanságról, amelyről mostanáig szinte senki nem vett tudomást. Ezekben az országokban, de elsősorban Dél-Amerikában folytonosan az emberi jogokról beszélnek, ami nem alaptalan. Közben ugyanis minduntalan elfeledkeznek arról, hogy az emberi jogok a munkához vagy a jövedelemszerzéshez való jogot is jelentik. Aki így vagyonra tett szert, el szeretné kerülni, hogy a kormányok a politikai hatalom A tulajdon jogbiztonságának fogalma nálunk is, sőt egész Európában elhalványult. Abban, hogy a totalitárius édi hee Ar ae vasa nneun yzat. rendszerek elorozták a tisztességes úton szerzett vagyont, néhány nyugat-európai demokráciának is felelőssége van. Egyenlőségjelet kell tenni a közé, hogy például Németországban a szovjet típusú önkényuralom idején elvett értékeket nem szolgáltatják vissza eredeti tulajdonosuknak és a közé, hogy bizonyos államok megtagadják az általuk elüldözött polgáraik legalább részleges kártalanítását eltulajdonított vagyonukért. Teljes kárpótlás természetesen nem lehetséges - ez nyilvánvaló. Ugyanakkor legalább a jogcímet el kell ismerni és a jogot a gazdasági és szociális lehetőségek szerint érvényesíteni. Ebből a szempontból például magyar-izraeli egyezmény volt megfelelő. Szükséges volna, hogy egy egész sor közép-európai állam ugyanezen elvek alapján járjon el más népcsoportokkal szemben. Megalapozatlan ugyanakkor az a bírálat, amelyet nem utolsósorban egyházi körökben fogalmaznak meg azokkal szemben, akik vagyonukat az ingatag jogrendszerrel rendelkező államokból kimenekítik. Mindenkinek joga van arra, hogy megtartsa és megvédje a tulajdonát — azt, hogy erről lemondjon, senkitől sem várhatjuk el. Ezzel kapcsolatban embereket gyakran érnek olyan szemrehányások, amelyek erkölcsi szempontból egyszerűen tarthatatlanok. Feltétlenül helyes, hogy nemzetközi szerződéseinkbe beveszünk egy emberi jogi záradékot. Ugyanilyen jelentőséggel bírna a jogbiztonság követelése, nem utolsósorban azért, mert ez hozzájárulna az adott ország gazdasági felvirágzásához. Dél-Amerikára és egy sor afrikai államra is érvényes ez a tétel. Nem szabadna megengedni, hogy rabló kormányok és bizalmi embereik népüket kizsákmányolják, és a zsákmányt biztonságba helyezzék. Más a helyzet viszont azokkal, akik törvényes úton tettek szert vagyonukra. Számukra garantálni kell, hogy a kormányzati körök állítólagos nemzeti és szociális érdekekre hivatkozva ne tulajdoníthassák el az értékeiket. Jogbiztonság nélkül sohasem állhat be az az egészséges haladás, amely akkor érhető el, ha a gazdasági fejlődést a magánkezdeményezések és már nem a bürokraták irányítják, Német eredetiből fordította: Gyévai Zoltán
