Oldal 1 [1]
A tömegtájékoztatási eszközök figyelme
az utóbbi időben a délkelet-európai vál¬
ságok, de még inkább az oroszországi és
az izraeli események felé fordult. Közben
úgy tűnik, megfeledkeznek olyan térsé¬
“ gekről, ahol ugyancsak figyelmet érdem¬
lő események történnek. Ilyen térségnek számít az Arab¬
öböl, amely néhány éve súlyos konfliktus színtere volt. A
Kuvait elleni iraki agresszió kritikus helyzetet teremtett, kü¬
lönösen azért, mert az olajban gazdag miniállam a nagyha¬
talmak, de mindenekelőtt az Egyesült Államok és Oroszor¬
szág számára kiemelt gazdasági jelentőséggel bír. Ha Kuvait
Boszniához hasonlóan nem rendelkezne létfontosságú
nyersanyaggal és energiaforrásokkal, valószínűleg be kellett
volna érnie egy dorgáló ENSZ-határozattal.
Ugyancsak említésre érdemes, hogy Oroszország aktívan
bekapcsolódott a Szaddám Huszein által kirobbantott hábo¬
rúba. A jelenlegi orosz külügyminiszter, Jevgenyij Primakov
éveken át a bagdadi diktátor tanácsadója volt, és a háború
lődése csak akkor lankadt, amikor nyílvánvalóvá vált, hogy
az amerikaiak tényleg katonai erőt alkalmaznak. Primakov
elhagyta Bagdadot, hogy folytassa tevékenységét a KGB¬
ben és újra kezébe vegye a nemzetközi hírszerzés irányítá¬
sát, amíg ki nem nevezték a külügyminiszteri posztra.
Időközben, legalábbis a nemzetközi közvélemény szemé¬
ben, az öböl körül viszonylag nyugodttá vált a helyzet. Jólle¬
het újra és újra hírek kapnak szárnyra a siíta lakosság szítot¬
ta bahreini zavargásokról vagy a kurdok lakta területek el¬
len intézett iraki hadműveletekről. Mivel Szaddám Huszein
serege az öbölháborús fegyverszüneti egyezmény megszegé¬
sével rövid idő alatt befejezte a hadműveletet, az Egyesült
Államok minden látható reakció nélkül lenyelte a keserű pi¬
rulát. Mindez azonban alapvető elmozduláshoz vezetett az
öböl térségében, amely a török belpolitikán, Irán magatar¬
tásán és az arabok tömeges fegyvervásárlásán is éreztette
hatását. A fegyverkezési verseny felújulását általában kö¬
zöny kíséri. Pedig a jelenség az egész Közel-Keletet érinti,
de mindenekelőtt az öböl menti államokat, amelyek jelen¬
leg 55 százalékkal veszik ki részüket a világ fegyvervásárlá¬
saiból. Az öböl menti államok, megbízható becslése:k szerint
bruttó nemzeti terméküknek több mint a 20 százalékát köl¬
tik fegyverek beszerzésére.
Ennél a pontnál nem árt emlékeztetni egy történelmi lec¬
kére, amiről gyakran megfeledkeznek. Leszerelést még so¬
ha nem sikerült nemzetközi konferencián megvalósítani. A
fegyverek a feszültség lazmérdi. Ha a feszültség nő, felvirág¬
zik a fegyverkereskedelem. Ha a mutató békéére áll, a kor¬
mányok nem mernek a korábbi mennyiségbe n fegyvert ven¬
ni, Az emberek ugyanis nem értik, miért kellene nem létező
fenyegetésre pénzt kiadni, amit ésszerűbb rcélokra is fordit¬
hatnának. Ezért az öböl menti olajállamok erőteljes fegy¬
verkezése komoly feszültség meglétéről. árulkodik, amely
végzetes következményekkel járhat. Nem kis jelentőséggel
bír egy további tény, amiről általában ugyancsak szemérme¬
sen hallgatnak, Csak három hatalom vara, amely ma tetemes
mennyiségű fegyvert ad el a térségben; először is az Egyesült
Államok, aztán Oroszország, végül Kína. Az is jellemző,
hogy kizárólag Európában beszélnek a fegyverkereskede¬
lem ellenőrzéséről, miközben a hadianyagok a valóságban
gyelembe, Európa teljesen alárendelt szerepet játszik.
Az, hogy manapság ezek körül a fegyverek körül csend
van, elsősorban a három nagyhatalomnak áll érdekében. Pe¬
dig különösen Irak fegyverkezése érdemel figyelmet, mert
azokra az akciókra emlékeztet, amelyek annak idején az
öbölháborúban felrobbantották a lőporos hordót. Ebből a
szempontból minden kétséget kizáróan Oroszország áll az
élen. Bizonyítékok vannak arra, hogy Írak nemrég négyezer
nehézpáncélost rendelt Moszkvától. Az árut még nem szál¬
lították le, mert az Irakot körülvevő blokád miatt még na¬
gyon nehéz hozzáférni az országhoz. Ha azonban feloldják a
fegyverembargót, ahogy arra már több kísérletet is tettek,
Irak egy éjszaka leforgása alatt az egész térség első számú
, páncélos hatalma" lesz.
Az iráni fegyverkezés ugyancsak gyakori szóbeszéd tár¬
gya. Ha azonban alaposan elemezzük a helyzetet, megálla¬
píthatjuk, hogy Teherán fegyverkezésének védekező jelle¬
ge van. Ez egyébként jól szemlélteti az ottani helyzet átlát¬
hatatlanságát, amelyben csak az év vége felé várhatunk
kedvező változást. Ha a Rafszandzsáni elnök körül tömö¬
rülő erők nyerik a politikai küzdelmet, Irán tovább nyithat
a Nyugat felé, és ezzel egészen más irányt vehet, mintha a
Khomeini ajatollah-féle régi iskola ragadná ismét magához
a kezdeményezést. Európának érdekében állna, hogy több
figyelmet szenteljen ennek a problémának. Nem szabad
szemet hunyni afelett, hogy az amerikai, orosz, és növekvő .
volumenű kínai fegyverszállítások élezik a nemzetközi fe¬
szültséget. Ez pedig a bagdadi diktatúrához hasonló, impe¬
rialista célokat követő erők kezére játszik. Máskülönben az
amerikaiak sem hátrálnak, miután a washingtoni politikát a
gazdasági érdekek irányítják, és nem várható, hogy eltűr¬
nék azt, hogy Írak újra vezető pozícióra tegyen szert a Kö¬
zel-Keleten. Ebben a kérdésben újra megmutatkozik Wa¬
shington politikájának sajátos gyengesége. Nagy áldozatok
árán ugyan megnyerte az öbölháborút, de nem fejezte be.
Ha 48 órával tovább folytatták volna a nadműveleteket,
tisztázták volna a helyzetet, és Szaddám Huszein csapatá¬
val együtt távozni kényszerült volna. Ám a Bush-admi¬
nisztráció belpolitikai megfontolásokból idő előtt leállítot¬
ta a hadműveleteket, amikor pedig további áldozatok nél¬
kül végére lehetett volna járni az ügynek. Újfent bebizo¬
nyosodott, hogy az amerikaiak hatalmas erőfölényük birto¬
kában könnyedén megnyerik a háborúkat, ugyanakkor a
koherens külpolitika hiánya megfosztja őket attól, hogy a
győzelmet valódi új rend kialakítására használják fel. Ez
már így volt az első világháború végén és még inkább Jaltá¬
ban. Hasonló történt az obölháborúban, a szomáliai akció¬
ban és Panamában is. Félő, hogy ha az európaiak elhanya¬
golják kötelességüket, az öböl térségében újabb súlyos
konfliktus támad.
Német eredetiből fordította Gyévai Zoltán