Stranica 1 [1]
OCR
/ 1494 Ha korunk egyszer a történelem itélészéke elé kerül, egyik legnagyobb hibájául aztróhatják majd fel, hogy elmulasztotta a kedvező alkalmat a NATO bővítésére. Az utóbbi nyolc év távlatából megállapítható, i cents hogy az észak-atlanti szövetség az időszak kezdetén minden különösebb nehézség nélkül kiterjeszthette volna védőszárnyát a kommunista igát lerázó országokra. Oroszországban akkortájt Jegor Gajdar és hozzá hasonlóan demokratikus, mérsékelt erők voltak hatalmon, akik nem álltak volna egy ésszerű megoldás útjába. A kedvező pillanat elmúltával azonban évről évre nehezebbé vált a kérdés megoldása, miközben a Nyugat csak a szót vesztegette. Bár a bővítés gondolatát hivatalosan egy pillanatra sem adták fel. Tény ugyanakkor, hogy egyre tágult azoknak az államoknak a köre, amelyekről hallgattak és amelyeknek a csatlakozását így a végtelenségig elhúzták. Ezért most sikerként könyvelik el, hogy 1999 végéig legalább néhány, a Nyugat tőszomszédságában lévő állam felvételt nyerhet a NATO-ba. Pedig korábban egészen más időpontokról volt szó, amelyekről mára elfeledMa mindenesetre nemcsak Oroszországban tapasztalhatunk ellenállást, hanem Nyugaton is, mindenekelőtt NagyBritanniában. A brit szigeten még mindig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy Moszkvával minden érintett számára kielégítő megállapodásra lehet jutni. Hogy erre semmi esély, az leszűrhető Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter és a moszkvai vezetők őszinte megnyilatkozásaiból. Az oroszok egyre nehezebb feltételeket támasztanak a megegyezés elé. A Nyugat akárhányszor visszakozik, az oroszok — ahogy az a múltban már annyiszor bevált nekik - mindig egy lépéssel továbbmennek. Sok felelős politikus megfeledkezik arról, hogy Kelet-Közép-Európa destabilizálódása rövid vagy hosszabb távon a Nyugat biztonságára is kedvezőtlenül hat. A béke oszthatátlan. Egy Európa valamely pontján keletkező konfliktus gyakran bozóttűzként terjed tova. Fokozottan érvényes ez olyan helyzetekben, amelyekben közvetve vagy közvetlenül az európai nagyhatalmak és Oroszország is érintve vannak. A volt Jugoszlávia tragédiáját sem lehet még lezártnak tekinteni. A Nyugat tisztán látásának és eltökéltségének a hiánya meghatározó a kérdésben. Ahogy annak idején a nemzetiszocialisták esetében, akiket nagymértékben felbátorított a felismerés, hogy a demokratáknak nincs semmilyen irányvonaluk. Minduntalan hangoztatják, hogy aki így vélekedik, felnagyítja a konfliktus veszélyét. A történelmi tapasztalat ugyanakkor éppen az ellenkezőjét tanítja. Kizárólag a világosan megfogalmazott politika veheti elejét a konfliktusoknak, a halogató taktika viszont felbátorítja az agresszort. Ezt az igazságot fogalmazta meg nemrég nagyon helyesen Londonban a NATO főtitkára, amikor kijelentette: ha nem bővítünk, nem teszünk semmit, de nem is érünk el semmit. A brit tisztségviselőktől kapott válasz leforrázó volt. Londonban azt erősítgették, hogy még mindig van értelme tárgyalni, és engedményekkel meg lehet szerezni az oroszok hozzájárulását az atlanti szervezet kiterjesztéséhez. Olyan hiba ez, amely a jövőben még komoly problémákat okozhat, A szuverén kelet-kö+za.P. | zép-európai államok NATO-csatlakozását Moszkva beleegyezéséhez kötni egyet jelent a régi Brezsnyev-doktrínához való visszatéréssel. Továbbá Ukrajna, a balti államok és bízonyos mértékig Lengyelország teljes szuverenitásának a megkérdőjelezését is jelenti egyben. Egy ország felvételét egy másik jóváhagyásától függővé tenni — mivel a NATO-csatlakozás egy független állam kérelme egy nemzetközi szervezethez ~azt jelenti, hogy az illető országot nem teljesen szuverénnek, hanem egy nagyhatalom protektorátusának tekintik. Mai körülmények között a NATO-bővítés halogatása csak mert Oroszország ellenzi azt, egyet jelent Jalta véglegesitésével. Jóllehet az úgynevezett jaltai határok valamelyest módosulnának. De ez nem változtat a lényegen, a károkon és veszélyeken, amelyeket ez a diktátum előidézett. A NATO-t ma nem kiterjeszteni egyet jelent azoknak az eredményeknek az eltékozlásával, amelyeket a közép- és kelet-európai népek hősiességének köszönhetünk. Ebbe az is beletartozik, hogy tárgyalási alapnak fogadjuk el azokat a feltételeket, amelyeket.Moszkva támaszt. Emigyen első- és másodosztályú kategóriába soroljuk Európa országait, ami végzetes következményekkel jár. A kérdésben mostanában elhangzó nyugat-európai nyilatkozatok a második világháború előtti angliai véleményekre emlékeztetnek, Röviddel később felismerték: ez volt a fő oka annak, hogy Hitler a nyugatiak gyengeségén és habozásán felbátorodva kirobbantotta a háborút. Szemlátomást azt is figyelmen kívül hagyják, amit sok német tábornok a háborút követően mondott. Bár ők ellenezték a nemzetiszocializmust, joggal hangsúlyozták, hogy a Nyugat kapitulációja megakadályozta őket abban, hogy fellépjenek a rezsim ellen. A habozás hozzásegítette Hitlert azokhoz a könnyű sikerekhez, amelyek elvezettek az igazi súlyos konfliktushoz. Még a háború idején egy prominens amerikai politikus mondta ki igen taláIdan: , A demokráciák megnyernek minden háborút, De előtte és utána olyan politikát folytatnak, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy a győzelem a lehető legvéresebb és legköltségesebb legyen." Aminek ma szemtanúi vagyunk, az sajnos a szomorú bilcsesség beigazolódása: , Az egyetlen, amire a történelem megtanít az, hogy a történelemből senki semmit sem tanul." Ha a bővítés ügye zátonyra fut, a felelősöket, akárcsak annak idején Chamberlaint vagy Lord Halifaxot, kemény kritikával illetik majd. Hasztalan, mert sok embernek a vérével kell majd fizetnie a hibáért. Nyugaton csak kevesen tudják, hogy a második világháború előtt eljött a kegyelem egy órája. Amikor Hitler csapatait a demilitarizált Rajna-vidékre küldte, Albert Saraut miniszterelnök a francia rádióban kijelentette: , Nem tárgyalunk Berlinnel mindaddig, amíg Hitler ágyúit Strasbourgra irányíthatja." Néhány héttel később újra a tárgyalóasztalnál ült. Csak a háború után került elő egy dokumentum, amiből kiderül, hogy a , führer" a szövetségesek határozott fellépésére meghátrált volna. Elképzelhető, hány emberéletet meg lehetett volna menteni, ha az illetékesek birtokában lettek volna a szükséges éleslátásnak és eltökéltségnek. Német eredetiből fordította Gyévai Zoltán
