Stranica 1 [1]
/ 1494
Ha korunk egyszer a történelem itélészé¬
ke elé kerül, egyik legnagyobb hibájául
aztróhatják majd fel, hogy elmulasztotta a
kedvező alkalmat a NATO bővítésére. Az
utóbbi nyolc év távlatából megállapítható,
i cents hogy az észak-atlanti szövetség az időszak
kezdetén minden különösebb nehézség nélkül kiterjeszthette
volna védőszárnyát a kommunista igát lerázó országokra.
Oroszországban akkortájt Jegor Gajdar és hozzá hasonlóan
demokratikus, mérsékelt erők voltak hatalmon, akik nem áll¬
tak volna egy ésszerű megoldás útjába. A kedvező pillanat el¬
múltával azonban évről évre nehezebbé vált a kérdés megol¬
dása, miközben a Nyugat csak a szót vesztegette. Bár a bőví¬
tés gondolatát hivatalosan egy pillanatra sem adták fel. Tény
ugyanakkor, hogy egyre tágult azoknak az államoknak a kö¬
re, amelyekről hallgattak és amelyeknek a csatlakozását így a
végtelenségig elhúzták. Ezért most sikerként könyvelik el,
hogy 1999 végéig legalább néhány, a Nyugat tőszomszédságá¬
ban lévő állam felvételt nyerhet a NATO-ba. Pedig korábban
egészen más időpontokról volt szó, amelyekről mára elfeled¬
Ma mindenesetre nemcsak Oroszországban tapasztalha¬
tunk ellenállást, hanem Nyugaton is, mindenekelőtt Nagy¬
Britanniában. A brit szigeten még mindig abban az illúzióban
ringatják magukat, hogy Moszkvával minden érintett számá¬
ra kielégítő megállapodásra lehet jutni. Hogy erre semmi
esély, az leszűrhető Jevgenyij Primakov orosz külügyminisz¬
ter és a moszkvai vezetők őszinte megnyilatkozásaiból. Az
oroszok egyre nehezebb feltételeket támasztanak a megegye¬
zés elé. A Nyugat akárhányszor visszakozik, az oroszok —
ahogy az a múltban már annyiszor bevált nekik - mindig egy
lépéssel továbbmennek. Sok felelős politikus megfeledkezik
arról, hogy Kelet-Közép-Európa destabilizálódása rövid vagy
hosszabb távon a Nyugat biztonságára is kedvezőtlenül hat.
A béke oszthatátlan. Egy Európa valamely pontján keletkező
konfliktus gyakran bozóttűzként terjed tova. Fokozottan ér¬
vényes ez olyan helyzetekben, amelyekben közvetve vagy
közvetlenül az európai nagyhatalmak és Oroszország is érint¬
ve vannak. A volt Jugoszlávia tragédiáját sem lehet még le¬
zártnak tekinteni.
A Nyugat tisztán látásának és eltökéltségének a hiánya
meghatározó a kérdésben. Ahogy annak idején a nemzetiszo¬
cialisták esetében, akiket nagymértékben felbátorított a felis¬
merés, hogy a demokratáknak nincs semmilyen irányvona¬
luk. Minduntalan hangoztatják, hogy aki így vélekedik, felna¬
gyítja a konfliktus veszélyét. A történelmi tapasztalat ugyan¬
akkor éppen az ellenkezőjét tanítja. Kizárólag a világosan
megfogalmazott politika veheti elejét a konfliktusoknak, a
halogató taktika viszont felbátorítja az agresszort. Ezt az igaz¬
ságot fogalmazta meg nemrég nagyon helyesen Londonban a
NATO főtitkára, amikor kijelentette: ha nem bővítünk, nem
teszünk semmit, de nem is érünk el semmit. A brit tisztségvi¬
selőktől kapott válasz leforrázó volt. Londonban azt erősít¬
gették, hogy még mindig van értelme tárgyalni, és engedmé¬
nyekkel meg lehet szerezni az oroszok hozzájárulását az at¬
lanti szervezet kiterjesztéséhez. Olyan hiba ez, amely a jövő¬
ben még komoly problémákat okozhat, A szuverén kelet-kö¬
+za.P. |
zép-európai államok NATO-csatlakozását Moszkva bele¬
egyezéséhez kötni egyet jelent a régi Brezsnyev-doktrínához
való visszatéréssel. Továbbá Ukrajna, a balti államok és bízo¬
nyos mértékig Lengyelország teljes szuverenitásának a meg¬
kérdőjelezését is jelenti egyben. Egy ország felvételét egy má¬
sik jóváhagyásától függővé tenni — mivel a NATO-csatlako¬
zás egy független állam kérelme egy nemzetközi szervezethez
~azt jelenti, hogy az illető országot nem teljesen szuverénnek,
hanem egy nagyhatalom protektorátusának tekintik. Mai kö¬
rülmények között a NATO-bővítés halogatása csak mert
Oroszország ellenzi azt, egyet jelent Jalta véglegesitésével.
Jóllehet az úgynevezett jaltai határok valamelyest módosul¬
nának. De ez nem változtat a lényegen, a károkon és veszé¬
lyeken, amelyeket ez a diktátum előidézett. A NATO-t ma
nem kiterjeszteni egyet jelent azoknak az eredményeknek az
eltékozlásával, amelyeket a közép- és kelet-európai népek
hősiességének köszönhetünk. Ebbe az is beletartozik, hogy
tárgyalási alapnak fogadjuk el azokat a feltételeket, amelye¬
ket.Moszkva támaszt. Emigyen első- és másodosztályú kate¬
góriába soroljuk Európa országait, ami végzetes következmé¬
nyekkel jár.
A kérdésben mostanában elhangzó nyugat-európai nyilat¬
kozatok a második világháború előtti angliai véleményekre
emlékeztetnek, Röviddel később felismerték: ez volt a fő oka
annak, hogy Hitler a nyugatiak gyengeségén és habozásán fel¬
bátorodva kirobbantotta a háborút. Szemlátomást azt is fi¬
gyelmen kívül hagyják, amit sok német tábornok a háborút
követően mondott. Bár ők ellenezték a nemzetiszocializmust,
joggal hangsúlyozták, hogy a Nyugat kapitulációja megaka¬
dályozta őket abban, hogy fellépjenek a rezsim ellen. A habo¬
zás hozzásegítette Hitlert azokhoz a könnyű sikerekhez, ame¬
lyek elvezettek az igazi súlyos konfliktushoz. Még a háború
idején egy prominens amerikai politikus mondta ki igen talá¬
Idan: , A demokráciák megnyernek minden háborút, De előt¬
te és utána olyan politikát folytatnak, ami elkerülhetetlenné
teszi, hogy a győzelem a lehető legvéresebb és legköltsége¬
sebb legyen."
Aminek ma szemtanúi vagyunk, az sajnos a szomorú bil¬
csesség beigazolódása: , Az egyetlen, amire a történelem
megtanít az, hogy a történelemből senki semmit sem tanul."
Ha a bővítés ügye zátonyra fut, a felelősöket, akárcsak an¬
nak idején Chamberlaint vagy Lord Halifaxot, kemény kriti¬
kával illetik majd. Hasztalan, mert sok embernek a vérével
kell majd fizetnie a hibáért.
Nyugaton csak kevesen tudják, hogy a második világhábo¬
rú előtt eljött a kegyelem egy órája. Amikor Hitler csapatait a
demilitarizált Rajna-vidékre küldte, Albert Saraut miniszter¬
elnök a francia rádióban kijelentette: , Nem tárgyalunk Ber¬
linnel mindaddig, amíg Hitler ágyúit Strasbourgra irányíthat¬
ja." Néhány héttel később újra a tárgyalóasztalnál ült. Csak a
háború után került elő egy dokumentum, amiből kiderül,
hogy a , führer" a szövetségesek határozott fellépésére meg¬
hátrált volna. Elképzelhető, hány emberéletet meg lehetett
volna menteni, ha az illetékesek birtokában lettek volna a
szükséges éleslátásnak és eltökéltségnek.
Német eredetiből fordította Gyévai Zoltán