Oldal 1 [1]
OCR
> A j 2 HABSBURG OTTÓ: Egy nagyszerü liberális — SALVADOR DE MADARIAGA — Nyolcvanadik születésnap, — ez merőben relatív fogalom. Van, akinél ez a nap azt, jelenti: megérkezett az aggastyán-korhoz. Másoknál legfeljebb dátum, amikor a barátok ünneplik, de magának a jubilánsnak az életében é nap nem hagy különösebb nyomot. Korunkat érthető módon foglalkoztatja egyes nagy férfiak örökké tartó fiatalságának a problémája. Embereké, akiknek erős egyénisége töretlenül belenyúlik a legmagasabb öregkorba is. Természetes, hisz korunk olyan nagy öregembereéket látott, mint XXIII. János és olyanokat lát, mint Konrad Adenauer és Don Salvador de Madariaga. Sokan fizikai csodát látnak ebben. De nem így van. Napjaink pátriárkái kivétel nélkül olyan férfiak, akik örökké bevetésben voltak, akik sohasem kímélték magukat, szakadatlanul a legmagasabb ideálokat szolgálták, szívósan és. energiával. Erejük a szellem győzelme az anyag felett — a halhatatlanság eleme, amely átjárja és átitatja földi porhüvelyüket. Az 1966-os év nagy jubilánsa Don Salvador de Madariaga, most lépi át kilencvenes évei küszöbét. Hosszú életre kell visszatekintenünk. De nem dátumokat kívánunk felsorolni, nem szép és tragikus órákra emlékezni. Ebben a nagy életben a vezető eszmék magasodnak fel, erre irányul figyelmünk, mert ezeket az eszméket vaskövetkezetességgel vállalta és legfőbb döntéseit mindig ezek szabták meg. Madariaga, hosszú élete során, két nagy szenvedélynek áldozott. Egyik Spanyolország, másik a szabadság. És, mint minden szenvedélyben, úgy itt is egybefonódik szeretet és tragédia. Csak attól és azért szenvedünk, amit szeretünk. Spanyolország, számára ez kezdetben a hűség a földhöz. Az utolsó három évtizedben azonban ez a fogalom spiritualizálódott, számára Espana Hispanidad lett, a láthatatlan birodalom, amelyet benépesitenek a Reconquista lovagjai, a hódítók, a nagy és a kicsi uralkodók, a Föld meg nem énekelt fiai, a névtelen hősök, akik nélkül a nagy hősök teljesítményei sohasem születtek volna meg. Don Salvador magával hordja hazáját, mindenüvé, ahová a sors elveti. Emlékszem egy estére, egy turini hotel banális, halálosan és kiábrándítóan józan halljára. Az idős mester szólt hozzánk és egyszerre csak valamennyien ott álltunk Kasztilia napszítta, barna, köves földjén, néztük a Sierra Morena sziklás, kietlen tájait, Vega de Valencia dús, buja vidékét, az Estremadura messzire nyíló ablakain át letekintettünk egészen a kék hegyekig, amelyek Nyugaton eget és földet összekötnek. Csoda volt ez, a szeretet igazi csodája, amely győzött tér és idő fölött, győzött, mert örökkévaló. Mint. minden igazi spanyol, Madariaga ís szabad ember, Az ország, amely legyőzte Napoleont , amely véres harcokat vívott ideálokért, a, föld, amelyen anarchisták és tradicionalisták születtek, — ez a föld adja a legnemesebb individualistákat, a szó legszebb és legnagyszerűbb értelmében vett liberálisokat. Egy Don Salvador, aki oly mélyen gyökerezik szülőhazája történelmében, nem lehet más, csak szabadságharcos. És még hozzá harcos mindenki szabadságáért. Madariaga minden lehet, — de sohasem lehet semleges. Mindig síkraszáll a szabadságért és különösen ott, ahol ez a küzdelem nem hoz babért, szereti azt, amit mások már feladtak, küzd azért, amit a konformisták és opportunisták szidnak és gyaláznak. Ami az ő szemében számít, az nem a győzelem, hanem a jog és igazság. Így áll ma előttünk, a szó hatalmával, tolla hatalmával, és szól mindenkiért, aki hazáját elvesztette, szól azokért, akikre ráborult a kommunizmus éjszakája. És akik ott, abban a sötétségben élnek, nem mutathatják meg hálájukat. De ott, ahol nem a hatalom, hanem a jog a mérték, ott, Istennél, aki Don Salvador Spanyolországában mindig oly érzékelhető közelben van, ott a néma imákat jobban hallják, mint a tirannusok tomboló hangját. Egyetlen jócselekedet sincs hiába, minden jótett visszatér, mint áldás — valahol és valamikor, mert az erkölcsi és lelki nemesség halhatatlan.
