Stranica 2 [2]
OCR
ahol három évvel ezelőtt még a dzsungel foszlányai nyomultak előre, a kínai temető környékén, most nagyszabású ipari negyedek terülnek el, többnyire olyan gyárak, amelyek a maláj piacok számára gyártanak árúcikkeket. A prosperálás e jelei ellenére a város politikai és gazdasági vezetői erősen nyugtalankodnak. A Szingapur és a maláj federáció közötti szakítás ezeket az embereket váratlanul érte. Huszonnégy óraval a szakítás bejelentése előtt senki, a szó szoros értelmében senki sem sejtette, hogy mi áll küszöbön. Egyesegyedül Lee Kuan Yew tudta. Ez a végzetes döntés gazdasági vonatkozásban oly nyilvánvalóan egészségtelen, hogy ma mindkét fél, Szingapur és Kuala Lumpur, igyekszik a másikra hárítani a felelősséget azért, ami történt. A vádak és ellenvádak ködfüggönyét nehéz szétszakítani. Egy azonban kétségtelen: az egész ügy legfőbb vesztese a szingapuri lakosság. Lee Kuan Yew kormánya okosan cselekedett volna, ha mindent elkövet, hogy a szakítást elkerülje. Sajnálatos módon azonban Szingapur miniszterelnöke rendelkezik a maga kiemelkedő egyéniségének minden velejáró hibájával is. Intelligens, pénzügyi vonatkozásban tisztességes, jó szervező és jól kormányoz. Ugyanakkor azonban hihetetlenül ambíciózus, az a demagóg típus, aki senkit sem tűr meg maga felett vagy maga mellett. Nem bírta elviselni a federális tekintélyt és hatalmat, különösen, hogy az egy olyan nagy államférfi kezébe volt letéve, mint Tunku Abdul Rahman. Ügy tűnik, hogy Lee inkább akart első lenni Szingapurban, mint második vagy harmadik egy nagy federációban, még akkor is, ha nagyravágyását a népnek drágán kell megfizetnie. Szingapur augusztus óta tulajdonképpen csupán fej, törzs nélkül. Ennek következtében az iparba történő magánberuházás meglassult, a kereskedelem csökkent, a tőke megkezdte a menekülést és a telek ára alaposan leesett. Fenyeget a munkanélküliség veszélye is. A lakosság zöme, a nagyközönség még nem érzi, hogy mi jön, de a jóltájékozottak már világosan látják, hogy válság közeleg. Lee Kuan Yew is pontosan látja, mi a helyzet. Keresi a megoldást, igyekszik kiépíteni új kereskedelmi kapcsolatokat, hajlandó , kereskedni akár az ördöggel is". De ez, bár a rádión keresztül jól hangzik, sajnos nem reális. A Nagy Maláj Államszövetséggel való únió nélkül Szingapur csak bajosan tud megélni. Ez a gazdasági perspektíva súlyos politikai kockázatokat rejt magában. A kommunizmus valaha igen erős tényező volt a városban, a federációs időszak energiája és nagy prosperitása következtében azonban meggyengült. Most viszont az esetleges gazdasági válság és az elszigeteltség újra tápot adhat a kommunizmusnak. És ezért jó volna, ha a nagy nyugati hatalmak, minthogy az ő szavuk még mindig súlyosan esik a latba, nagyobb intenzitással foglalkoznának ezzel a robbanékony helyzettel. Ma még lehetséges, hogy megmentsék ezt a természetes gazdasági egységet, amelynek a léte elengedhetetlenül fontos egész Dél6 Í 4 kelet-Ázsia békéje szempontjából. Ma még lehet. Egy év mulva talán már késő lesz. Ii. A papir-tigris Hongkong, ez a pöttömnyi brit koronagyarmat a hatalmas Kina partjan, az egész vilag egyik legérdekesebb pontja, mondhatnám úgyis: titkereszteződése. A lakosság létszáma négy millió. Tizenöt évvel ezelőtt még csak 650.000 volt. Ennek ellenére nincs munkanélküliség, sőt egyes szakmákban munkaerőhiány van. És ami feltűnő: a lakásprobléma nem égető, és ha van is baj, nem elviselhetetlen. Ez a , csoda" elsősorban a gazdasági liberalizmusnak köszönhető, nem utolsósorban pedig a kínai fajta leleményes géniuszának. A prosperitás egy harmadik oka azonban Kommunista Kína növekvő igénye és szüksége. Hongkong és Peking között a kereskedelem a mértani haladvány dinamikájával nő. Az elmult évben a Hongkongba irányuló kínai export értéke elérte a 2000 millió hongkongi dollárt. Peking ezzel az exporttal kemény-valutát szerez magának és az elmult évben elérte csaknem a napi 10 millió hongkongi dollárt. Peking mindezt Hongkonggal folytatott kereskedelem, pénzügyi tranzakciók és, — figyelemre méltó — Hongkongban eszközölt beruházások által érte el. A kommunistáknak igen komoly érdekeltségeik vannak a bankokban, a hitelvilágban, export-importban, lakásépítésben, hajózásban, hotelekben és a biztosításban. De mindez, akármilyen furcsán hangzik is, Hongkongnak nagy biztonságot nyujt és a biztonság érzését adja. Peking ügynökei ugyanis okosak: pénzüket nem invesztálnák be olyan helyen, amelyet az a veszély fenyeget, hogy valamikor a közeljövőben kommunista invázió áldozata lesz. Az ember azt gondolná, hogy ez a nagy gazdasági jelenlét, logikus módon, növeli Vörös-Kína politikai tekintélyét. De nem ez a helyzet. Mint mindenütt máshol a Távolkeleten, Peking Hongkongban 13 sokat veszített a tekintélyéből a legutóbb elszenvedett kudarcok következtében. Ha messziről nézzük ezt a hatalmas kommunista birodalmat, félelmetesnek tűnhet; de ha itt vagyunk egészen a tövében, a Kommunista-Kína adásait, akkor könnyű tapasztalni, milyen nagy különbség van Peking szavai és tettei között. Itt mindenki emlékszik a dicsekvő és magabiztos deklarációkra, amelyeket Peking sugárzott ki Vietnám vagy India ellen, és mindenki tapasztalja, hogy e hangoskodást most milyen csend, milyen szégyenteljes hallgatás követi, azóta, hogy Amerika keményen visszaütött. A szavak és tettek közötti különbség pedig nagy hatással van az ázsiaiakra. Az ázsiaiak sokkal reálisabbak, mint az európaiak. Tudják, hogy Peking, amely azzal vádolta Amerikát, hogy csak ,,papir-tigris“, most akaratlanul is megmutatta, hogy ez a hasonlat inkább reá magára illik, Mao Ce-tungra és rendszerére.
