Oldal 2 [2]
Moszkva között már hosszú-hosszú hónapokkal ez¬
előtt megkezdődött a dialógus, amely messze túlnő
az olyan látható gesztusok keretein, mint amilyen az
atomcsend egyezmény volt, vagy a Fehér Ház és a
Kreml közötti közvetlen telefonvonal. Az is általá¬
nos feltűnést keltett, hogy az Egyesült Nemzetek
épületében Dean Rusk és Gromyko nagy diszkréten
akkor is újra és újra találkozott, amig az ameri¬
kai és az orosz delegáció a nyílt színen hangos vi¬
tákat vívott egymással. Közép- és Kelet-Európa ál¬
lamaiban ez a dialógus nem talált osztatlan tetszés¬
re. Ha ugyanis Oroszországnak sikerül Amerikával
igazi megegyezést kötnie és ezzel elérheti, hogy Wa¬
shington legalábbis hallgatólag elismerje a Szovjet¬
únió uralmát az úgynevezett Jalta-területeken, akkor
ez oda vezethetne, hogy Oroszország, miután Ameri¬
ka felől nyugodt lehet, ázsiai problémái felé fordul¬
hat, meggyengült kelet-európai helyzetét pedig újra
megerősítheti. Egy ilyen fejlődés azonban a policent¬
rizmusnak Európában felkeltett külpolitikai impul¬
zusait sebezhetné meg. Hogy mindez az úgynevezett
csatlós országok kommunista urai számára is aggo¬
dalmat keltő perspektíva, az egészen nyilvánvaló. Iz
a fejlődés ugyanis Kelet-Európában visszaállíthatná
a Szovjetúnió korábbi, centrális vezetési módszerét.
Minthogy azonban Kelet-Európa az utóbbi idő¬
ben a külpolitikai cselekvési szabadság bizonyos mér¬
tékére szert tett, érthető, hogy ezt fel akarja hasz¬
nálni a maga függetlenségének a megszilárdítására.
De mivel Washington és Moszkva között az érintkezés
meglehetősen szoros, az Amerika felé való út a ke¬
leteurópai kormányok számára jelenleg nem túlsá¬
gosan kecsegtető. Az egyetlen alternatív hatalomnak
Európa tűnik. A balkáni és a dunai államok ezért
törekszenek ebbe az irányba, mindegy, hogy gazda¬
sági, vagy politikai természetű kapcsolatokra. Euró¬
pában viszont 1959 óta ismét Franciaország a két¬
ségtelenül legelső hatalom. Mindezek után egyálta¬
lán nem meglepő, hogy Kelet-Európa tekintete a
Szajna-part felé irányul.
Az utat Párizshoz megkönnyíti a tradíció, va¬
lamint Franciaország magatartása. A XIX. század¬
ban Franciaországnak az volt a politikája, hogy a
nemzetiségeket támogatta; ugyanakkor Párizs volt a
különböző liberális törekvések Mekkája. Most, hogy
a Dunavölgyében és a Balkánon, Lengyelországról
nem is beszélve, a nemzeti tudat ismét hatalmasan
megerősödött, érthető, hogy a fiatal erők, amennyi¬
ben nem kimondottan pánszláv erők, Franciaország
felé gravitálnak. Ez különösen Romániában észlelhető.
Románia ma oly prominens szerepet játszik a poli¬
centrizmusban, hogy nem meglepő, ha vezető politi¬
kusai ebben az egész ügyben hangadónak számítanak.
Másfelől viszont a francia politika is már évek
óta, különösen pedig az ötödik köztársaságnak 1958¬
ban történt megalapítása óta, tudatosan erősíti a
kapcsolatait Kelet-Európával. Párizs a maga leg¬
jobb diplomatáit, legtehetségesebb konzuljait és nagy¬
szerű kultúraterjesztő szakembereit — figyelemre
méltó jelenség! — nem a szövetséges külföld orszá¬
gaiba küldte, hanem oda, ahol nagy és fontos fel¬
adatok végrehajtására volt szükség: Kelet-Európába.
6
Az a tudatos személyi politika, amit a Quai
d’Orsay, különösebb feltűnés nélkül, immár hat esz¬
tendeje folytat, egyébként csupán gyakorlati vetü¬
lete annak a nagy koncepciónak, amely Franciaor¬
szágban abban az órában alapvető eszmévé vált,
amelyben de Gaulle tábornok bevonult az Elysée pa¬
lotába.
A francia államfő ellenfelei gyakran szemére ve¬
tik, hogy nem jó európai, hanem francia nacionalista.
De ezzel csak elárulják, mennyire nem ismerik de
Gaulle személyiségét és nem tudják, hogy a tábor¬
nok mennyire ért ahhoz, hogy a nagy átfogó eszmét
hideg reálpolitikával kösse össze. Nem vitás, hogy
de Gaulle francia patrióta; a patriotizmus azonban
nem áll ellentétben az európaisággal, legalábbis mind¬
addig, amíg nem fajul szűkkeblű nacionalizmussá.
De Gaulle európaisága abban különbözik sok ellen¬
lábasa európaiságától, hogy ő, mint pragmatikus,
nem hajlandó a jövő institucióit már most a legki¬
sebb részletekig előkészíteni.
De Gaulle politikai gondolkodását igen nagy
mértékben Jalta alakította ki. De Gaulle felismerése
szerint a Fekete tenger partján történt megegyezés
kettős katasztrófa volt. Ez a nagy katona, aki gyű¬
löli a háborút és ismeri a történelmet, úgy látja,
hogy Jaltában a politikai és diplomáciai ügyetlenség
az emberiség egy kibontakozó nagy lehetőségét tette
tönkre. És ugyanakkor a jaltai szerződést Európa
ellen elkövetett bűnnek tekinti, különösen azért, mert
ez a szerződés szükségképpen egymás ellenségévé
tette Oroszországot és Európa másik felét, mégpedig
egy olyan pillanatban, amikor ő, de Gaulle, a maga
előretekintő szellemével felismerte az orosz-európai¬
amerikai szövetség szükségességét; felismerte, hogy
Ázsia feltörése következtében ez az orosz-európai¬
amerikai szövetség politikai életszükséglet.
De Gaulle szerint bizalmon alapuló és tartós
együttműködés — tehát valódi szövetség — csak ott
jöhet létre, ahol előzőleg a zavaró határproblémákat
kikapcsolják, Az ilyen problémák ugyanis a homok
szerepét töltik be a jól működő gépezetben. A fran¬
cia-német kiengesztelődés műve például csak abban
a, pillanatban vált lehetővé, amikor a Saarvidék prob¬
lémáját a népek önrendelkezési joga alapján sike¬
rült megoldani.
Franciaország ebben az értelemben cselekedett
1958 májusában. Párizs számára Európa reintegrá¬
ciója a legbiztosabb út az Oroszországgal való jövő¬
beni békés együttműködéshez. Ezt fejezi ki az , Euró¬
pa az Atlanti Őceántól az Uralig" politikai fogalom,
amely azután egyik oldalon Vladivosztokig, a másik
oldalon San Franciscoig kiterjeszthető, ha egyszer
magában a központban, Európában újra rend és biz¬
tonság uralkodik. A Íranciák úgy látják, hogy a re¬
integráció lehetőségei ma kedvezőek, éppen mert a
történelmi erők Oroszországot lassacskán nemcsak
hogy visszaterelik a hagyományos diplomácia útjára,
hanem egyúttal az ideológiától való megszabadulásra
is rákényszerítik. Ez a politika minden esetre csak
akkor hajtható végre sikeresen, ha állandóan szem
előtt tartjuk a hídépítés szükségességét, ápoljuk a
kapcsolatokat és ügyelünk arra, hogy a nagy játsz¬