OCR
rály maga dicsekedett azzal, hogy üdvözlő táviratot küldött Ho-Si-Minh-nek, kifejezvén azt a reményét, hogy egy szép napon Kambodzsa és Kommunista-Vietnám határos lesz egymással. És közben bűnös módon támogatta a Viet Cong guerillákat. Ezek a guerillák kambodzsai területen üthették fel a főhadiszállásukat, ugyanott kórházakat és utánpótlási raktárakat rendeztek be és teljes mértékben élvezték a kétszínű kambodzsai semlegesség védelmét, Így aztán a kommunista guerillák bátran operálhattak, mert bármikor módjukban volt visszavonulni a biztonságos kambodzsai fedezékbe. Ez a körülmény természetesen erősen lerontotta a délvietnámi haderő harci erkölcsét. Egyik tiszt elkeseredetten így jellemezte a helyzetet: , Arra készültünk fel, hogy oroszlánok ellen harcoljunk, a valóságban azonban a moszkitók hadával kerültünk szembe." Valóban, a délvietnámi katonáknak egy láthatatlan hadsereggel kellett felvenni a küzdelmet. Az ellenséget sohasem tudták nyílt csatára kényszeríteni és bizalmuk fokról fokra hanyatlott. Szerencsére Maxvell Taylor amerikai tábornok felismerte, hogy miről van szó, átlátta a válság komolyságát és 1962 elején drasztikus átszervezést rendelt el. Megkezdődtek az ellentámadások, az éjszakai ellenofenzívák, megkezdődött az ellenség üldözése, be egészen a dzsungel kellős közepébe. A bizalom lassan viszszatér. Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy az amerikai segítség önmagában nem old meg minden problémát. Véleményem szerint erélyes és ügyes mezőgazdasági politikára van szükség. A kommunistákat csak akkor lehet legyőzni, ha a kormány fel tudja szerelni a parasztokat a guerillák elleni küzdelemre. A. szaigoni bitrokratizmus azonban fél ettől az intézkedéstől. Ebben az irányban jelentékeny és érdekes kezdeményezés volt az úgynevezett , agro-ville" rendszer kiépítése, az összevont és erődszerüen csoportosított , falu-városok" megteremtése. Ezek a félvárosias központok magasabb életszínvonalat biztositanak a parasztoknak és biztosabb védelmet nyujtanak a guerillák támadásai ellen. Sajnos, a hatóságok e téven ís megálltak félúton, holott az akciót inkább kiterjeszteni kellett volna. Vietnám csak úgy maradhat fenn, ha a vidéki lakosság és a falusi tömegek visszanyerik bizalmukat és önbizalmuFat. Délvietnám kulcshelyzetet foglal el Délkelet-Ázsiában. Az ázsiai térség egyik legkiválóbb politikusa, a maláji Tunku Abdul Rahman ezt mondotta nekem: »tla Vietnám. elesik, egy év sem telik bele és újra patakokban folyik a vér a dzsungelekben.“ Ezt a figyelmeztetést, amely Ázsia egyik legnagyobb államférfiától származik, hiba volna elereszteni a fülünk mellett. A szabad világ talán kiheverné Laosz esetleges elvesztését. Délvietnám elvesztését azonban nem élné túl POGÁNY ANDRAS: A jólismert francia kifejezés: , embarras de riehesse" a bőség zavaráról beszél. Hruscsov viszont néhány hónappal ezelőtt az amerikai mezőgazdaság katasztrófális problémáit emlegette, amit szívesen hozott kapcsolatba a szovjet mezőgazdaság már csak nem is tagadható csődjével. Kennedy elnök szellemesen megfelelt neki: , Kétségtelenül mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban bajok vannak a mezőgazdasággal, — mondotta többek között. — Nálunk az a baj, hogy túl sok van, náluk pedig, hogy túl kevés: ez pedig igen nagy különbség." Valóban, az amerikai termelés bősége alapjában véve istenáldás és mégis egyike azoknak az amerikai problémáknak, melyre mindmáig nem találtak feleletet. A bőség zavara már több, mint zavar: nemzeti probléma, amit előbb, vagy utóbb, de gyökeresen meg kell oldani. Száz évvel ezelőtt Amerika lakosságának 60 százaléka a mezőgazdaságból élt: ma mindössze 9 százalék dolgozik a mezőgazdaságban, ideértve az önálló farmereket éppen úgy, mint a mezőgazdasági nagybirtokokon alkalmazottakat. Száz évvel ezelőtt Amerika népessége 35 millió körül mozgott, ma viszont több mint 180 millió ember él az USA területén. Száz évvel ezelőtt az akkori lakosság 60 százaléka eleget termelt ugyan az Egyesült Államok belső szükséglete számára, de lényeges mezőgazdasági tűltermelésről beszélni nem lehetett. Ma a lakosság 9 százaléka, mindenféle korlátozó intézkedések ellenére annyit termel, hogy Amerika, 180 millió lakósával saját zsírjában fulladozik s ha engednék, ez a 9 százalék annyit termelne, hogy a félvilágot könynyedén elláthatná kenyérgabonával, kukoricával s más alapvető mezőgazdasági cikkel. Hz a terméseredmény annál hihetetlenebb, mivel például 1959ben csak 325 millió acre volt mezőgazdasági megművelés alatt, (1 acre: 404 m?) ami körülbelül a fele a mezőgazdaságilag megművelhető amerikai területnek. Hihetetlen fejlödés Mi történt hát az elmult évszázad aiatt? A válasz: a technikai kultúra és tudomány hihetetlen fejlődése. A. mezőgazdasági kémia olyan hatalmas lépésekkel haladt előre az elmult néhány évtized során, ami forradalmasította az amerikai termelés hagyományos rendjét és eredményeit. Az amerikai vegyszeripar a műtrágyák, műanyagok és hatásos védőszerek ezreit bocsájtja az amerikai mezőgazdaság rendelkezésére. Olyan hihetetlen arányú vállalkozások, mint a Tennessee völgy erőművei vizet varázsoltak és paradicsomot teremtettek eredetileg víztelen pusztaságok helyére. Jött a traktor, a repülőgép, mint permetező-eszköz, a gépi erő s mind ennek eredményeképpen a mezőgazdasági termelés az egekig szökkent. Pedig, mint mindenütt szerte a nagyvilágon, a mezőgazdaság Amerikában is rohamosan engedte át munkaerejét az erőtől duzzadó és fejlődésképes nagyiparnak s a minden tömeg elnyelésére képes nagyvárosnak. Az urbanizáció magában véve világjelenség. Amerikában azonban a probléma Janus7