Stranica 1 [1]
HABSBURG OTTÓ:
vizsgálatával és méltatásával.
Adenauer kancellár lemondása alkalmával a
Nyugat valamennyi jelentős lapja méltatta az em¬
bert és művét, még olyanok is, amelyek kormány¬
zásának egész ideje alatt ugyancsak leszedték róla
a keresztvizet. Civilizált emberek között szokás,
hogy a távozó politikai ellenfelet dícsérjék; ezek a
dícsérő nyilatkozatok annál virágosabbak és annál
banálisabbak, minél inkább örülnek a távozás té¬
nyének. Az effajta tirádáktól nem szabad befolyá¬
soltatni magunkat és az sem volna helyes, ha az
,Oregur” személyiségét az utóbbi hetek mestersége¬
sen szelíd fényében szemlélnők.
Az igazi Adenauert akkor találjuk meg, ha visz¬
szatekintünk régebbi viharaira, küzdelmei idejére.
Mondják, hogy az embert leginkább a barátai alap¬
ján tudjuk megítélni. Ez a felfogás azonban nem
mindig helytálló. Sokkal biztosabb, ha a közélet em¬
berét ellenségei alapján ítéljük meg és azoknak a
vádaknak az alapján, amelyekkel tevékenységéért
illették. Mert akit nem támadnak, nem gyaláznak,
nem csépelnek, az nem is méltó arra, hogy foglal¬
kozzanak vele.
Adenauer ellenfelei elsősorban , merevséget" ve¬
tettek a kancellár szemére. Azt mondják, ha hajlé¬
konyabb lett volna, többet ért volna el. Aki azon¬
ban némileg is ismeri a történelmet, tudja, hogy
minden igazi nagy államférfit — ilyenekből, sajnos,
csak nagyon kevés van — ugyanezzel a váddal, a
merevség és makacsság vádjával illettek. Az állam¬
férfi éppen abban különbözik a politikustól, hogy
távolibb célt tűz maga elé és óvatosan, de"követ¬
kezetesen törekszik e cél felé. Aki nagy távlatok¬
ban gondolkodik, és aki már gyermekeinek és uno¬
káinak érdekében cselekszik, az kénytelen követke¬
zetes és állhatatos lenni, hogy a hajó irányát, viha¬
rok és hullámok közepette, megtarthassa. Örökké
hajlékony csak az opportunista, a pillanat politi¬
kusa, az, aki talán népszerűbb, akit megtapsolnak,
de akinek vélt sikere sohasem biztosít számára he¬
lyet a történelemben.
Adenauer kancellár már hivatala átvételékor,
1949-ben egészen világos, egyszerű célt tűzött maga
elé és hozzáfogott e cél megvalósításához. Felis¬
merte, hogy a kommunistákkal nem úgy kell tár¬
gyalni, mint a demokratákkal, Vagyis, hogy Kelet
és Nyugat visszonyában nem a hajlékonyság és a
minden áron való tárgyalgatás, nem az engedékeny¬
ségre való hajlamosság, hanem egyedül és kizáró¬
lag a hatalmi visszonyok a döntők. Adenauer meg¬
értette továbbá azt is, hogy Németország a, máso¬
dik világháború után soha többé nem lehet nagy¬
hatalom; éppen ezért önálló politikát csak akkor
folytathat, ha hajlandó arra, hogy csatlakozzék az
európai kontinens népeinek a közösségéhez. Az új¬
raegyesítés is csak ezen az úton érhető el,
Sok bátorság kellett ahhoz, hogy már 15 évvel
ezelőtt olyan politikára határozza el magát, amely¬
nek a helyességét később, történeti távlatból könnyű
ugyan felismerni, de amit eleinte csak kevesen és még
a képzett emberek is csak alig értettek meg. A né¬
met demokrácia becsületére válik, hogy a választók
tömegei ennek ellenére híven kitartottak a kancellár
mellett.
Adenauer már évekkel ezelőtt felismerte és e
sorok írója előtt is hangoztatta, hogy a Szovjetunió
hatalma és Moszkva helyzete Kelet-Európában csak
agyaglábakon nyugszik. Adenauer átlátta a jaltai
rendszer lehetetlenségét és ezért fáradhatatlanul
dolgozott Európáért; és ezzel annak a tárgyi fel¬
tételnek a megteremtéséért, amely hazája és az óvi¬
lág számára egykor majd lehetővé teszi, hogy bé¬
kés újraegyesítés révén megteremtse az atlanti vi¬
lág biztonságát, és ezáltal az Oroszországgal való
későbbi együttműködés alapjait is megvesse. Min¬
den csalódás ellenére Konrad Adenauer a mai ellen¬
félben a holnapi szövetségest sejti, éppúgy mint
méltó partnere, de Gaulle tábornok, aki a második
világháború idején Németországban a jövő szdvet¬
ségesét látta.
Adenauer nagysága — és talán személyes tra¬
gikuma — abban áll, hogy nagy koncepciója mun¬
kálása közben a viharzónán kellett átvonulnia, mun¬
kája a , sovány esztendők" idejére esett. De min¬
den megnemértés ellenére világosan és egyenesen
tartott a cél felé. Megelégedéssel töltheti el, hogy
kancellári működése befejezetkor koncepciója gya¬
korlati sikere, a siker első jelei mutatkoznak: az
egyensúly-eltolódás a kínai-orosz konfliktus k6¬
vetkeztében. És mint utolsó nagy alkotás a döntő
fordulat érdekében: Adenauer, de Gaulle-lal együtt
Európa két nagy nemzete között végetvetett a tör¬
ténelmi konfliktusnak és megajándékozta Európát
a modern európai történelem legértékesebb barát¬
sági szerződésével.
A. vetés lassan érik. Adenauer utódainak alkal¬
muk lesz arra, hogy a termést betakarítsák. Bizo¬
nyos, hogy ez nem puszta ajándék. A történelem
gyakran tanít bennünket arra, hogy a legnagyobb
mű is tönkremehet az utolsó pillanatban, a befeje¬
zés előtt. Adenauer mindenesetre népére hagyta az
eszközt, amellyel törvényes és jogos céljait elérheti.
Ennek a nagy, immáron történelmi alaknak nem
állíthatunk méltóbb emlékművet, mint azt, ha utó¬
dai és velük az európai népek habozás nélkül to¬
vább mennek az általa kijelölt úton: a béke, a biz¬
tonság és az újraegyesülés útján; méltó emléket az¬
zal, hogy megteremtik az Egyesült Európát. Sze¬
mélyében pedig azt kívánjuk Konrád Adenauernek,
hogy a tőle megszokott frissességben, jó egészség¬
ben érhesse meg koncepciója végső győzelmét.