OCR
HABSBURG OTTÓ: felé fordul. címü fejezet három problémáját. 1. Európa lényege és határai Az első kérdés, amely körül hivatásos , Európaszakos" politikusaink annyit topognak az, hogy mit is értsünk tulajdonképpen Európán? Ez a kérdés mind a terület, mind a struktúra szempontjából tisztázatlan. Világosan kimondjuk, hogy amikor Európáról beszélünk, akkor ezen egész Európát értjük. Ez tehát azoknak a területeknek a visszahozását jelenti, amelyeket a teheráni és yaltai szerződésben tőlünk elszakítottak. Ez a cél, amelyet el kell érnünk. Mindenkinek, aki reálisan gondolkodik, be kell látnia, hogy kontinensünk mai határai között, melyeket önkényesen az Elbánál és Fertő-tónál húztak meg, huzamosabb időn keresztül életképtelen. Európa biztonsága az atomkorszakban is csak úgy lesz biztosítható, ha a Kárpátmedence és a Balkán felszabadul az európánkívüli befolyások alól. Ez a cél ugyan nem zárja ki a nyugati részek egyesítését még mielőtt Közép- és Kelet-Európa felszabadul. Ezt a részmegoldást azonban abban a tudatban kell létrehoznunk, hogy ez nem jelenti az egész európai kérdés rendezését, hanem csupán az első lépést a jövő nagysága felé. Földrészünknek ezenkívül saját földrajzi határain túl is vannak olyan kapcsolatai, amelyeket ápolnia kell és amelyek küldetésének értelmét adják. Nem viselkedhetünk közömbösen azokkal az országokkal szemben, amelyekkel annyi mindent megosztottunk, jóllehet ezek földrajzilag más kontinensekhez tartoznak. Szoros kapcsolatunk mind Délamerika, mind a Földközi tenger népeivel tény és valóság. Hogy ezek a kapcsolatok nem alapulhatnak imperialista elgondolásokra, magától értetődő. Ennek azonban Európa felépítésében is kifejezésre kell jutnia. Ennél a kérdésnél gyakran tévesztenek szem elől egy lényeges tényt, melynek éppen ma van alapvető jelentősége, amikor időszerűvé vált a nagyobb egységek létrehozása. Wöderációk imperializmus nélkül ís növekedhetnek, mert ebben az esetben nem leigázásról vagy beolvasztásról, hanem a szövetség kiterjesztéséről van szó, amely mindkét fél előnyét és biztonságát szolgálja. Centralizált állam vagy földrész ezt nem teheti meg, mert terjeszkedése csak erőszakkal jöhet létre, tehát imperializmust jelent. A. jövő Európájának a struktúrája tehát csak a nemzeti államoknak, hazáknak a föderációja, vagyis olyan rendszer lehet, amely a különböző országok sajátosságait tiszteletben tartja. Centrálizált földrész nem lenne többé Európa. Sokan hangoztatják ma az egyöntetűség szükségességét. Elfelejtik azonban, hogy az anyagra érvényes törvények nem alkalmazhatók az emberre. A — valódi föderáció keretén belül teljes szabadságnak kell uralkodnia. Az egyes államoknak tetszésük szerint kell életüket berendezniök, ezért a legkülönbözőbb államformák is előfordulhatnak benne. Ha nem ismernék el e téren a teljes önrendelkezési jogot, akkor valódi föderalizmusról nem beszélhetünk. Jegyezzük meg ezzel kapcsolatban, hogy a nemzeti szuverénitas túl merev értelmezése európai keretben nem egészen helyénvaló. Hiszen lesznek olyan vidékek, különösen Kelet-Európa felszabadulása után, ahol tiszta helyzetet teremteni szinte lehetetlenség. Vissza kell térnünk a régi nemzetközi jog bevált megoldásaihoz, amelyek egy és ugyanazon területen több felségjogot is elismertek. A. föderativ alapon felépült Európában az ilyen megoldások hasznosak volnának, mert lehetővé tennék az államok közötti megértést és nyugvópontra juttatnának olyan problémákat, melyek a XIX. század elvei szerint örök viszály tárgyát alkotják. 2. Társadalmi kiegyenlítődés és szabad település Az új Európa az automatizálás és az atomenergia problémáival csak akkor fog eredményesen megbírkózhatni, ha az európai térség egyes részei között bekövetkezik a szociális kiegyenlítődés. Itt nem jogi és technikai kérdésekről van elsősorban szó. A társadalmi kiegyenlítődés attól az órától kezdve lehetséges, amelyben az európai térségen belül érvényesül a szabad költözködés. Hz nem vonatkozik csupán az útlevél és vízum nélkül való utazásra. Azt is biztosítani kell, hogy bárki tetszése szerint telepedhessék le és ott űzhesse foglalkozását, ahol akarja.