zöld és szederjes fodorposztó, a legjobb minőségünek singje 75 pénz, a közönségesebbé
65 pénz, egyéb közönséges szebeni és brassai posztó ára 45—50 pénz; a fodor igler
ára volt 50—65, a morvai posztóé 40—58 pénz; legolcsóbb volt a boroszlói posztó,
singje csak 28—30 pénz. A kender- és len-szövetek közül használták a török vagy
jancsár, lengyel, gyapottas és sléziai patyolatot, a lengyel, czinadoff, ulmai, truppai,
hajtott, törökországi karmazsin, bártfai- és lőcsei gyolcsot s a török meszes, gyapottas
jancsár, brusszai vékony bagazia, meg bulya, továbbá az olasz és házi vásznat.
A ruházat a legélénkebb színü kelmékből készült; az angol Brown Eduárd is meg¬
jegyezte 1667-ben való ittjartakor, hogy «a magyarok nagyon szeretik a szineket, ugyanis
kék, sárga, zöld és vörös ruhákat hordanak, fekete öltönyt nem igen lehet látni, mert
még a papok is hosszú, vörös ruhában járnak, ; fekete ruhát fénytelen durva posztó¬
bul vagy szőrbül csak gyász alkalmával viseltek. B. Radvánszky Béla összeállítása
szerint legjobban kedvelték őseink a vörös szín különböző árnyalatait, minők voltak:
a világosabb bibor, király, skarlát, láng, tégla és kláris, meg a sötétebb karmazsin,
gránát és meggyszin; ezekhez járult a halványabb rózsa, test és husszin. Ezután követ¬
kezett, mint legelterjedtebb szin a zöld, szintén több arnyalatban, melyek közt a régi
leltárak megkülönböztetik a világos publikán, levendula, pázsit és tengerszint. A világos
és sötét kék színü ruha szintén gyakori volt. A kedveltebb színek közé tartozott a viola,
szederjes s a halványabb kikirics is. A sárga változatai közül az arany, narancs, büdöskő,
meg a szalmaszint találjuk említve. Egyéb szinárnyalatok voltak még: a szegfű, tüdő,
máj, a zöldes kék páva s a zöldes barna olajmag, a gesztenyebarna haj, a sötétkékes¬
Az újkori magyar viseletmódnak a XVIII-XIX. századot magában foglaló korszaka
alatt a keleti-török és lengyel befolyást a Bécs közvetítése által elterjedt franczia divat
befolyása váltotta fel, a mi a XVIII. század első felében még nem annyira a ruha sza¬
básában, mint inkább a keleties jellegű díszítési mód elhanyagolásában, az élénkebb
színek mellőzésében s a hajviseletben jelentkezett. A mindinkább erősbödő nyugoti
hatas azonban a xvill. szazad második felétől kezdve a ruha szabasára is kiterjedt,
nevezetesen a felöltőt (mentét) annyira átalakította, hogy csak a zsinórzás különböztette
meg a rococo idejebeli franczia kabáttól, sőt a század utolsó tizedeiben IMÁTZMÁT a
magyar viseletet is kiszorította. Az 1790-ki nemzeti visszahatás a viseletre is kiterjedt,