Stranica 343 [343]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 185 erősen összekötve csúposan s gyéngygyel, meg klarissal volt megrakva. Divatban volt még, mint Apor is írja, hogy a leányok hajukba strucztollat tűztek (XXIX. 3.), így a b. Esterházy Ilona után maradt ingóságok közt az 1651-ki leltár említ egy vörös és egy testszínű strucztollat; a hajat kétfelől — gömbölydeden készített vassal megfodoritották s kétfelől lebocsátották, itt-ott gyöngyöt is fonván bele. Különösen kedvelte a gyöngyös hajékítést Zrinyi Ilona, úgy hogy asszonykorában is gyöngygyel fonta át haját. (XXIX. 6.) A noi labbeli tébbféle volt, u. m. czipellés, papucs, saru és csizma. A czipelldst részint a magyar csizmadiak, részint a német vargak készítették ; a füles magyar czipelldst szines szattyanbol és karmazsinból, a magas sarku részint fűzős, részint csatos német czipellőst fekete kordoványból, fehér kelméből, vörös bársonyból varrták s paszománynyal, gyöngygyel, skófiumaranynyal ékítették. A papucs vagy sárga karmazsinból, vagy pedig vörös bársonyból készült; vele járt a bőrkapcza, melyet a nők gyakran bulyavászonnal vagy selyemmel helyettesítettek; a xvil. század derekától a czérnából vagy szőrből kötött strimfli is előfordul. A ranczos vörös brassai saruról, a mit az erdélyi asszonyok viseltek, már föntebb szóltunk; volt sárga karmazsin vagy kordovány saru is, a mit a leányok hordtak; a borjúbőr sarunak a Dunamellékén volt divatja. A vörös és sárga karmazsin, meg kordovány csizma szintén el volt terjedve; Apaffy Mihály udvarában minden nő kordovány csizmát viselt. A díszesebb női csizmák skófiummal voltak kivarrva. Télen szőrből varrt borost huztak a lábbelire vagy pedig — a XVII. század első tizedeiben — czombig érő salavardit hordtak. Keztyüt télen a hideg ellen, nyáron a kéz fehérségének megóvása végett huztak (XXIX. 14.). A bőrkeztyü nagyon ritka volt, Thurzó Zsuzsána vásárolt egy párt kutyabőrből 1603-ban Bécsben 75 dénárért. Rendszerint bársonyból, atlaszból vagy tarczolánból készült; arany zsinórral, paszománttal volt meghányva, gyöngyszemekkel megtüzdelve s virágos selyemhimzéssel díszítve, kerülete a kézfejnél arany csipkével, télen nyusztprémmel szegve; b. Viczay Jánosné Héderváry Katalin hagyatékában 1681-ben egypár paraszt fehér keztyüről is említést tesznek. A téli keztyüket megbélelték nyesttel, nyuszttal, hiuzmállal s hattyubőrrel. A nyári keztyük közé tartozott a pézsmás vagy pézsma (moschusos), viola, meg a tiszta selyemből vagy czérnából kötött keztyü, mely utóbbinak újjait — mint Apor mondja — az utolsó iznél levágták. A violakeztyüről azt állítja Kovari László, hogy violaszínselyemből varrták, de alighanem téved; a hogy a pézsmakeztyüt a moschusról, emezt nyilván az illatos violaolajról nevezték el. Mindegyikről a xvii. század első tizedeiben, nevezetesen Bethlen Gabor 1627-ki árszabásában van SZÓ. A karmantyú vagy mint akkor nevezték szuczli szintén ismeretes volt mar a XVII. századbeli magyar asszonyok előtt, a mit nemcsak télen, hanem nyáron is hordtak, így Czömötei Pálné Viczay Mária kaboldi ingóságai közt 1656-ban említenek egy vörös Nemes-Nagy: Magyar viselet, a Czipellős. Papucs. Saru. Csizma. Keztyü. Karmantyú, stuczli.
