Oldal 343 [343]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 185
erősen összekötve csúposan s gyéngygyel, meg klarissal volt megrakva. Divatban volt
még, mint Apor is írja, hogy a leányok hajukba strucztollat tűztek (XXIX. 3.), így a
b. Esterházy Ilona után maradt ingóságok közt az 1651-ki leltár említ egy vörös és
egy testszínű strucztollat; a hajat kétfelől — gömbölydeden készített vassal megfodori¬
tották s kétfelől lebocsátották, itt-ott gyöngyöt is fonván bele. Különösen kedvelte a
gyöngyös hajékítést Zrinyi Ilona, úgy hogy asszonykorában is gyöngygyel fonta át
haját. (XXIX. 6.)
A noi labbeli tébbféle volt, u. m. czipellés, papucs, saru és csizma. A czipelldst
részint a magyar csizmadiak, részint a német vargak készítették ; a füles magyar czipelldst
szines szattyanbol és karmazsinból, a magas sarku részint fűzős, részint csatos német
czipellőst fekete kordoványból, fehér kelméből, vörös bársonyból varrták s paszomány¬
nyal, gyöngygyel, skófiumaranynyal ékítették. A papucs vagy sárga karmazsinból, vagy
pedig vörös bársonyból készült; vele járt a bőrkapcza, melyet a nők gyakran bulya¬
vászonnal vagy selyemmel helyettesítettek; a xvil. század derekától a czérnából vagy
szőrből kötött strimfli is előfordul. A ranczos vörös brassai saruról, a mit az erdélyi
asszonyok viseltek, már föntebb szóltunk; volt sárga karmazsin vagy kordovány saru
is, a mit a leányok hordtak; a borjúbőr sarunak a Dunamellékén volt divatja. A vörös
és sárga karmazsin, meg kordovány csizma szintén el volt terjedve; Apaffy Mihály
udvarában minden nő kordovány csizmát viselt. A díszesebb női csizmák skófiummal
voltak kivarrva. Télen szőrből varrt borost huztak a lábbelire vagy pedig — a XVII.
század első tizedeiben — czombig érő salavardit hordtak.
Keztyüt télen a hideg ellen, nyáron a kéz fehérségének megóvása végett huztak
(XXIX. 14.). A bőrkeztyü nagyon ritka volt, Thurzó Zsuzsána vásárolt egy párt kutya¬
bőrből 1603-ban Bécsben 75 dénárért. Rendszerint bársonyból, atlaszból vagy tarczo¬
lánból készült; arany zsinórral, paszománttal volt meghányva, gyöngyszemekkel meg¬
tüzdelve s virágos selyemhimzéssel díszítve, kerülete a kézfejnél arany csipkével, télen
nyusztprémmel szegve; b. Viczay Jánosné Héderváry Katalin hagyatékában 1681-ben
egypár paraszt fehér keztyüről is említést tesznek. A téli keztyüket megbélelték nyesttel,
nyuszttal, hiuzmállal s hattyubőrrel. A nyári keztyük közé tartozott a pézsmás vagy
pézsma (moschusos), viola, meg a tiszta selyemből vagy czérnából kötött keztyü, mely
utóbbinak újjait — mint Apor mondja — az utolsó iznél levágták. A violakeztyüről
azt állítja Kovari László, hogy violaszínselyemből varrták, de alighanem téved; a hogy
a pézsmakeztyüt a moschusról, emezt nyilván az illatos violaolajról nevezték el. Mind¬
egyikről a xvii. század első tizedeiben, nevezetesen Bethlen Gabor 1627-ki árszabásában
van SZÓ.
A karmantyú vagy mint akkor nevezték szuczli szintén ismeretes volt mar a XVII.
századbeli magyar asszonyok előtt, a mit nemcsak télen, hanem nyáron is hordtak, így
Czömötei Pálné Viczay Mária kaboldi ingóságai közt 1656-ban említenek egy vörös
Nemes-Nagy: Magyar viselet, a
Czipellős.
Papucs.
Saru.
Csizma.
Keztyü.
Karmantyú,
stuczli.