Oldal 329 [329]
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 171
vörös karmazsinnal volt borítva s végén, mint Apor mondja, golyóbis volt. Takaróját
majczon vagy bagarián levő aranyos ezüst csattal kapcsolták össze. A lódingszíj, mit a
nyakba vetve hordtak, s a lóding szorítója, skófiummal vagy arany, ezüst fonállal volt
kivarrva, «némelykor majcz volt az szíj helyett» — írja Apor, vagyis bőralapra fektetett
hímes szalagból pártaövformán készítették; Apor Péter korában három-négy rend
zsinórt is használtak szíj helyett nyakbavetőnek, ilyenkor a zsinór ezüst sipban végződő
aranyos ezüst gombfélével volt ellátva. Lódingot Apor szerint az előkelőbbek is viseltek.
A xvII. század első tizedeiben kezdődött a használata, így p. Berényi András hagyaté¬
kában 1633-ban följegyeztek egy «lengyel lódingot.
A zászló a legkülönbözőbb színű kelméből készült ; a mai piros-fehér-zöld színü nemzeti
zászlónak azonban ezen időszakban semmi nyoma sincs, — a középkorban oly nagy
jelentőségű ország zászlaja is, mióta János kiralylyal meghalt utolsó nemzeti királyunk,
csak a koronázáskor volt használatban s p. II. Ferdinánd 1618-ki megkoronáztatása
alkalmával a fraknói várban őrzött eredeti szerint aranyos lángnyelvekkel borított kék
selyemből készült, rajta a magyar czímerrel (Szendrei J. Hadt. Eml. 6858.). Minden lovas
és gyalogezrednek, meg századnak volt külön zászlaja; az utóbbiak egyszerű fecske¬
farkú csikos tafotából vagy bagaziából készült s századonként más-más színű lobogók
voltak s a lovasságnál standdr-nak hívták, mig az ezred-zászló virágos vagy habos
selyemből készült, diszitve nehéz arany rojtokkal, arany himzésű vagy nyomatú verses
föliratokkal, országos vagy családi czímerekkel, Magyarország védasszonyával, a föl¬
feszített Jézussal sat. Az erdélyi fejedelmek ezredzászlói többnyire vörös színüek voltak ;
II. Rakéczi Ferencez ezredeié pedig fehérek, nemes testérségéé kék szintiek. A zászlók
egyik nemét képezték a temetési zászlók, melyek annál diszesebbek voltak, minél eld¬
kelőbb halott emlékére készültek: Egy más fajta zászló volt a kornéta, hihetőleg a nagy
lovassági ezredzászló. A régi leltárakban többször emlegetett lófarkas boncsok vagy
böncsök a töröktől elvett hadi zsákmányok közé tartozott.
A hadi jelvények közé tartozott a dob, a lovasságnál üstalakú (58. 14.) s rézből
készült, száldobnak alighanem a kétfenekű dobot hívták. A hadi hangszerek: a írom¬
bita és török síp vagy tárogató, mely különösen a kuruczkorban vergődött nagy hírre;
régebben úgy látszik hosszabb volt (v. 6. 58. 13, 15.) A vadászkürt ökörszarvból
készült, ezüstözve ; ilyet találunk Tomori Pál (1520) s Maghy Pal (1526) hagyatékában
s nyilván az ilyet nevezi a Rákóczi-javak 1688-iki leltára «régi magyaros ktirt»-nek,
tekintve, hogy a magyar kanász is ezt a kürtformát használja; ilyennel ábrázolja a
Nadasdy-féle Mausoleum Lélt s ezért mondja az említett leltár ezt a kürtöt «Lehel
herczegénekv s megkülönbözteti tőle a kisebb fajta, kevésbbé görbe, nyugotias jellegű
«vadaszo kürtöt.
A már föntebb leírt (147. lap; v. 6. 43. 13.) magyar nyereg mellett, melynek jel¬
lemzó idoma a XvII. században is megmaradt, a régi leltárak többféle nyerget említe¬
225
Zászló.
Kornéta.
Boncsok.
Dob.
Trombita.
Tárogató.
Kürt.
Nyereg.