Stranica 299 [299]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. nai kaig használatban volt, csakhogy rendesen hiányzott rola a lélekvas, az arcz elől teljesen szabad volt, ellenben oldalt és hátul a vállra lecsüngő sodronytakaroval volt ellátva. A xv. század második negyedében több emléken a vaskalap fordul eld; így 1432-ben a Szlopnai-csalad (32. 11.), 1448-ban Berekszoi Péter (35. 1. — XIII. 8) s 1456-ban Diszndsy Miklos czimerén (35. 2. V. 6. XIV. 2.); néha lehajló karimaval van ellátva, máskor sapka alaku, ilyen különösen Hervoja sisakja (XI. 6.) s turbánnal van körülcsavarva ; őseink : nyilván ezt a sapka-, meg kalapalaku sisakot nevezték salapnak vagy soapnak (cerenum vagy culpitrum; ném.: slappe, cseh: Slap), a mi eredetileg a sisak alatt viselt nemez-süveget jelentette; a kalapidomu változat rövid ideig tartott, az alacsony tetejű sapkaforma azonban egész a mohácsi vészig, sőt azontúl is fenmaradt, mint a mohácsi ütközet török történetirója, Dselálszáde Musztafa (7 1567) művének bécsi codexében levő miniature tanusítja (V. ö. 56. 2.), a Dunaszabályozás alkalmával a Kopasz-zátonynál különböző fegyverekkel, kardokkal, szablyákkal, puskákkal stb. együtt lelt csészeidomu vassalapok szintén a xvi. század derekára utalnak, valószinüleg Buda 1541-ki ostromából valók. A vassalapokkal egyidejüleg, a xv. század második negyedében jött divatba az elől lélekvassal, hátul vállig érő s kifelé hajló nyakvédővel ellátott csészeidomu nehezebb sisakfajta, a mit a németek «schallern»-nek, a franczidk «salade»-nak neveztek (36. 9.); a nyakvédé a xv. század második felében hátul nagyon kicsucsosodott s több lemezből rakfark alakuan volt dsszerova (4:3. 3.)5 a xv. század végéről s a XvI. század elejéről származó emlékeken a lelekvas vagy sisakrostély mellett vasállal is ellátva fordul elő. Ennek a sisakformának a xvi. századbeli magyar sisakhoz közeledő változata látható Hunyady János gyulafehérvári siremlékének reliefjein (V. 6. XIV. 11.); a török sisakról átvett orrvédőt itt még a lélekvas vagy sisakrostély helyettesíti, a rákfarkas nyakvédő azonban már egészen egyezik a XVI. szazadbeli formával s koránt sincs az a válltól egészen elálló csúcsos idoma, a mi volt az ezen időbeli nyugoti csalades-nak. A csúcsos, bordázott s elől orrvédő vassal ellátott, de ellenző nélküli törökös sisaknak legrégibb nyomát nálunk a killyéni falfestmény kunjainal látjuk (31. 2. — 32. 2.) a xv. század derekáról; egy ilyen török sisak volt az országos kiállításon a hg. Esterházy-család fraknói gyűjteményéből, rajzát közölte Szendrei J. (Hadt. Eml. 827.). Mindezen sisakformák mellett el voltak terjedve az alacsony csészealaku vagy épen csak kerek vaslemezből álló tetővel s a vállra lecsüngő sodronyos nyakvérttel, elől keskeny és szintén sodronyos homlokvédővel ellátott vassapkák is (43. 5.), melyeket meg kell különböztetnünk a lemezes salaptól; ebből a korból való a Kinizsi Pal nagyvázsonyi sirjában lelt s a M. N. Muzeum birtokában levő sodronyos vassapka. 692) A paizsnak többféle formája volt használatban. Leggyakoribb a négyszögalaku A paizs. Kotorkönnyű kotorgárd, melyet ujabb iróink németesen «tarcsd»-nak (ném. : tartsche, francz. : aoe targe, arab: adarga vagy darake) szoktak nevezni, a régi magyarsag azonban ezt a
