Oldal 299 [299]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. nai
kaig használatban volt, csakhogy rendesen hiányzott rola a lélekvas, az arcz elől telje¬
sen szabad volt, ellenben oldalt és hátul a vállra lecsüngő sodronytakaroval volt
ellátva. A xv. század második negyedében több emléken a vaskalap fordul eld; így
1432-ben a Szlopnai-csalad (32. 11.), 1448-ban Berekszoi Péter (35. 1. — XIII. 8) s
1456-ban Diszndsy Miklos czimerén (35. 2. V. 6. XIV. 2.); néha lehajló karimaval van
ellátva, máskor sapka alaku, ilyen különösen Hervoja sisakja (XI. 6.) s turbánnal van
körülcsavarva ; őseink : nyilván ezt a sapka-, meg kalapalaku sisakot nevezték salapnak
vagy soapnak (cerenum vagy culpitrum; ném.: slappe, cseh: Slap), a mi eredetileg a
sisak alatt viselt nemez-süveget jelentette; a kalapidomu változat rövid ideig tartott,
az alacsony tetejű sapkaforma azonban egész a mohácsi vészig, sőt azontúl is fen¬
maradt, mint a mohácsi ütközet török történetirója, Dselálszáde Musztafa (7 1567)
művének bécsi codexében levő miniature tanusítja (V. ö. 56. 2.), a Dunaszabályozás
alkalmával a Kopasz-zátonynál különböző fegyverekkel, kardokkal, szablyákkal, puskák¬
kal stb. együtt lelt csészeidomu vassalapok szintén a xvi. század derekára utalnak,
valószinüleg Buda 1541-ki ostromából valók. A vassalapokkal egyidejüleg, a xv. század
második negyedében jött divatba az elől lélekvassal, hátul vállig érő s kifelé hajló
nyakvédővel ellátott csészeidomu nehezebb sisakfajta, a mit a németek «schallern»-nek,
a franczidk «salade»-nak neveztek (36. 9.); a nyakvédé a xv. század második felében
hátul nagyon kicsucsosodott s több lemezből rakfark alakuan volt dsszerova (4:3. 3.)5
a xv. század végéről s a XvI. század elejéről származó emlékeken a lelekvas vagy sisak¬
rostély mellett vasállal is ellátva fordul elő. Ennek a sisakformának a xvi. századbeli
magyar sisakhoz közeledő változata látható Hunyady János gyulafehérvári siremlékének
reliefjein (V. 6. XIV. 11.); a török sisakról átvett orrvédőt itt még a lélekvas vagy sisak¬
rostély helyettesíti, a rákfarkas nyakvédő azonban már egészen egyezik a XVI. szazad¬
beli formával s koránt sincs az a válltól egészen elálló csúcsos idoma, a mi volt az
ezen időbeli nyugoti csalades-nak. A csúcsos, bordázott s elől orrvédő vassal ellátott,
de ellenző nélküli törökös sisaknak legrégibb nyomát nálunk a killyéni falfestmény
kunjainal látjuk (31. 2. — 32. 2.) a xv. század derekáról; egy ilyen török sisak volt
az országos kiállításon a hg. Esterházy-család fraknói gyűjteményéből, rajzát közölte
Szendrei J. (Hadt. Eml. 827.). Mindezen sisakformák mellett el voltak terjedve az ala¬
csony csészealaku vagy épen csak kerek vaslemezből álló tetővel s a vállra lecsüngő
sodronyos nyakvérttel, elől keskeny és szintén sodronyos homlokvédővel ellátott vassapkák
is (43. 5.), melyeket meg kell különböztetnünk a lemezes salaptól; ebből a korból való
a Kinizsi Pal nagyvázsonyi sirjában lelt s a M. N. Muzeum birtokában levő sodronyos
vassapka. 692)
A paizsnak többféle formája volt használatban. Leggyakoribb a négyszögalaku A paizs. Kotor¬
könnyű kotorgárd, melyet ujabb iróink németesen «tarcsd»-nak (ném. : tartsche, francz. : aoe
targe, arab: adarga vagy darake) szoktak nevezni, a régi magyarsag azonban ezt a