Stranica 289 [289]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. De
melyet a schlagh szdjegyzek «bér»-nek, a beszterczei pedig «fatalp»-nak magyaráz, egy
1522-ki oklevélben pedig «calipedium seu solya» megjelöléssel találjuk; a «calupes»,
«calopus», a. m. fapapucs, a xv. században fatalpu félczipőt értettek alatta s mint az
elnevezésből látjuk, a xv. században nálunk is használatban volt; alakja Kanthor
Benedek 1509-iki czimeres levelében látható (44. 2.), mely magát Kánthort ábrázolja,
a mint a királyi vadászatok alkalmával II. Ulászló láttára egy szarvast agyonlé, viselete
tehát a királyi vadászok viseletének tekinthető; lábbelije fatalpu papucs vagy czipellős
fatalp. A puha bőrből készült hosszú száru szekernye, mint láttuk, már a Képes Króni¬
kában előfordul, de általánosabb elterjedést csak a xv. század dereka felé nyert; a
nagy-szebeni 1445-iki oltarképen, az aacheni magyar zarándok képén (34. 1.), valamint
Froissard krónikájában (34. 7.) a szekernye felső szára vissza van hajtva, mint a hogy
az olaszoknál volt divatban s a lehajtott rész más szinű bőrrel volt szegélyezve. Anglia¬
ban IV. Edvard korában az elől felhasitott és szalaggal összekötött szekernyék is diva¬
toztak; ilyen lehetett az országos képtár magyar királyának labbelije is (40. 9.), mely
semmi esetre sem czipő, mert szára van, de a szár felső részét eltakarja a hosszú
mente. A Jagellók alatti szekernye abban különbözött a korábbi formától, hogy a szár
felső része nem volt ellátva visszahajtott szegélyzettel, hanem térdig, sőt azon fölül ért
(45. 2., 47. 4., 48. 5.), a puha bőr azonban a térdhajlás nyomása alatt itt is össze¬
gyüremlett s minél hosszabb volt a szár, annál nagyobb volt a gyüremlés, a térd körül
különben is tölcsérformán kibővült a szár, mint Haller Pál (t 1531) képén elég jól
kivehető. (XVII. 7.) A szekernyétől abban tért el a törökös csizma, hogy keményebb
bőrből készült s különösen a szára egyenesen állt és nem gyüremlett össze; ez a
csizmaforma már a. xv. század első felében előfordul a székelyföldi falfestményeken,
Maksan (30. 1.) es Killyénben (31. 2.), mint a kunok viselete; később mindinkabb
elterjedt s Jagellokori formája a szár vagasanal fogva is különbözött a szekernyétdl,
elől ugyanis, mint Durer Albert egy 1517-ki rajzan látható (44. 10.), magasabb volt,
mint hátul s fölfelé allo háromszögű csúcsban végződött, vagy pedig, mint Dombay
Janos 1506-ki (XVIII. 2.) s Dobay Márton 1519-ki (45. 1.) czimeres levelében látjuk,
elől középen szívalakú kivagassal volt ellátva. Ennek is hegyes orra volt, mint a Xv.
századbeli nyugoti lábbeliknek, csakhogy abban aztán nagyon különbözött az utóbbiak¬
tól, hogy a csizmaorr nem lapult le, hanem török-tatár módra fölfelé kunkorodott.
(45. 5.) A «Triumphzug» magyar urainak viselete tanusitja (XVII. 10—1ir. — 45. 3.),
hogy ugyancsak török szokás szerint a Jagellók korában az alsó czizma is el volt
nálunk terjedve. (199)
A süveg ép úgy, mint az Anjouk alatt, a xv. században is nagyon változatos volt
s egy-egy forma állandóan előfordul az egész időszak alatt. Ilyen az Anjoukorban is
divatozó, csésze alakú tetővel ellátott karimás kerek magyar süveg, melyre az Anjouk
és Zsigmond kora közti átmeneti évtizedekből felhozzuk a háromszéki gelenczei tem¬
17*
Süveg.