Oldal 288 [288]
Csizma.
Szekernye. Saru.
Sólya.
He A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET.
magyar nadrág vagy pedig már ekkor is Osszevarrtak a két szárát s a See úgy,
mint a későbbi időkből tudjuk, szíjjal kötötték össze; de úgy tetszik nekünk, hogy a
ruha összeállítás módjában e téren is megelőzte a keleties viseletmód a nyugatit, az
ősrégi gatya szárait már a régi időben is összevarrták, már pedig a gatya, me a
nadrág közt tulajdonkép az a különbség, hogy az egyiknek bő, másiknak meg szűk a
szára s amazt vászonból, emezt bőrből vagy posztóból készítették, máskülönben pedig
a nadrág szárait is összevarrták; ha nem igy történt volna, akkor a tulajdonkepemt
nadrágra vagy egy új keletű magyar szót alkalmaztak volna, vagy a nyugoti szomszé¬
daink, olaszok vagy németek elnevezését vették volna át őseink. A nyugoti divat befo¬
lyása alatt kétségkivül használatban volt a lábfejet is takaró és czombig, vagy azon
fölül terjedő külön szárú harisnya is, mint p. az Anjouk korában, a has eltakarásának
olyan módjai azonban, a mik a xv. században a nyugoti népeknél voltak szokásban,
vagy a nemi részeknél alkalmazott zacskóféle nálunk fölöslegesek voltak, mert a haris¬
nyát ép úgy, mint a nadrágot, a gatyára huzták föl s nyilván ez a magyarázata, hogy
régi emlékeinken oly kevés nyoma van ezen utóbbi régi keleti ruhadarabnak. Nyugoton
szokásban volt még a xv. században is, hogy a harisnya két szára különböző szinű
volt; nálunk egyszinű szövetből készült a nadrág, a felemás szinre csak a szmrecsányi
templom falfestményein találunk példát. (37. 7, 8.) Hunyady János gyulafehérvári sir¬
emlékén a nadrág felső szára bő s kissé buggyos, egészen törökös a maksai Sz. László
legenda kunjának nadrágja (30. 1.) más emlékeken azonban, a hol t. i. a mente nem
takarja el, ez a rész is szúk és testhez álló. (46. 6. XVII. 4.)695
A lábbeli most is leginkább szár nélküli kivágott és hegyes orrú czipóből vagy
rövid, bő száru saruból állt, a szekernye és csizma a Xv. század második felében kezd
mind általánosabb használatba jönni. A Képes Krónika reczézett posztó- vagy selyem¬
czipői a xv. században is divatban voltak; ilyet látunk a székelyföldi falfestményeken,
melyek közt az 1419-ben készült udvarhelyszéki derzsi (31. 1.) s a nehány évtizeddel
későbbi killyéni (31. 2.) minden kétségen kivül a xv. század emlékei közé tartoznak.
A czipő ezeken is hosszú, hegyes orrban végződik, hasonlót látunk a homordd-szent¬
mártoni Margit-legenda képén (30. 3.); még jobban meghosszabbodott az általános
nyugoti divattal egyezően a czipőorr a Xv. század második harmadában : ilyent talá¬
lunk a szmrecsányi falfestményeken (37. 7—9.), Froissard krónikájában (34. TA QO LO),
a történelmi arczképesarnok Sz. Istvan királyt ábrázoló képén (40. 9.) s aztan
a bécsi udvari gyűjtemény magyar nemest ábrázoló fametszetén (46. 6.); a század
utolsó harmadában eltűnik a tulságos hosszú czipők divatja, a hegyes orr azonban
Mátyás egész uralkodása alatt megmaradt, mint egyebek közt a Thuróczi augsburgi
kiadásában levő képek tanusítják (39. 8. XVII. 3, 4, 5.). Mátyás korában a czipő kissé
ki volt vágva és széle más szinü szegélyzettel ellátva. ed a XN a XVID 4)
A xv. századbeli szójegyzékekben fordul elő a «solea» vagyis a későbbi sólya elnevezés
3 J ;