Stranica 282 [282]
OCR
A felöltő. Mente. Suba. ee A KOZEPKORI MAGYAR VISELET. ak 50 J ; 2 re var vi feltiintetné. dereka tájáról alig ismerünk mas emléket, mely a magyat viseletet fe Ae . 12 | arkéne d c ve s oltozetu Rozsnyai Janos (Johannes de Rosenau) nagyszebeni oltarképének magyaros : i három évtizeddel korábbiak, a kép ugyanis 1445-ben alakjai (37. 4, 5, 10, 11.) valam eS nse antiphonale alakjai készült, ugyanezen idétajbol valók vagy meg korábbiak a győri Á ; ; (38. 3, 4, 6, 7.), a többi emlék is vagy előbbi, vagy későbbi, vagy pedig, mint a vajdahunyadi falfestmények (39. 1—4.) s az aacheni magyar zarándokok (34. 1—3.), meg a Corvinák képei a nemzeti viselet fejlődésének magyarázatára kevésbbé alkalmasok. Az emlékek hézagossága mellett is eléggé kidomborodik a xv. századbeli mays viselet általános menetének azon eredménye, hogy a Jagellok (1490—1526) idejebeli viselet, a maga egészében tekintve, a közbeeső formák szerint az Anjoukori viseletnek a továbbfejlődése, melynek egyes alkatrészei részint a szorosabb értelemben vett magyar, részint pedig a kun viseletből alakultak, csakhogy a mindinkább gyöngülő nyugoti befolyás helyett a magyarság lényével sokkal egyezőbb keleti izlés hatása alatt. A felöltónemek közül a xv. századba is átjött a sarkig érő és újjal ellátott hosszú kabát, melynek menteszerű jellege ezen időtájban kezdett kiformálódni. Még a XIV. század elején, mint Zbraslowi Péter után tudjuk, «mente» alatt rövid felöltőt értettek, a XvI—XVII. század folyamán azonban hosszú volt s a többi felöltőfélétől abban különbözött, hogy mindig a többi felöltő fölé húzták vagy a palásthoz hasonlóan a vállra vetve hordták, a mit az Anjoukori hosszu kun felöltőről nem mondhatunk, mert azt soha nem találjuk vállra vetve, hanem mindig felöltve. A mente tehát, a hogy a későbbi századokból ismerjük, alapjában véve nem egyéb, mint a régi újj nélküli palástnak, meg a kun felöltőnek az egybeolvadása s mint ilyennek, kelétkezését a xv. századba kell tennünk, a mikor ez a ruhaforma már tényleg előfordul, de természetesen, mint ilyen esetben történni szokott, a hagyományos ruhanevek régebbi jelentése változáson megy keresztül, bizonyos ingadozás áll elő, nincs egyöntetüség az elnevezések alkalmazásában s ugyanazon öltönydarabot majd mentének, majd pedig subának nevezik. Alig lehet meghatározni — mondja b. Radvánszky Béla «Magyar családélet és háztartásv cz. művében — hogy a «suba» névvel nevezett felső ruhát valójában mi különböztette meg a mentétől. Az eredeti különbség mindenesetre az volt, hogy a mente posztóbul, szövetféléből, a suba pedig bőrbül készült s az utóbbi azon fölül újjatlan is, miként eleinte újjatlan volt a móroktul átvett s bőrpánézél jelentésü nyugot-európai cjoppas, mely a mi subánkkal azonos középázsiai forrásból (perzsa : dsubbé) ered. De a joppát magukra öltötték, mig a magyar népies subának, a hogy az Alföldön Szasszanidakorbeli virág diszítésével együtt a mai napig fenmaradt, ha bőrbül készült is, mindig palástszerü jellege volt, kiterítve egészen köralakú és sarkig ér, megvolt tehát az alapja hogy a subával is összezavarják azt a ruhaformát, mely régi értelemben véve se palást, se suba, se mente nem volt, hanem mindegyikből valami, (187 A xv. századbeli mente legrégibb alakját az udvar helyszéki homoród-szent-mártoni
