Stranica 282 [282]
A felöltő.
Mente. Suba.
ee A KOZEPKORI MAGYAR VISELET.
ak 50 J ; 2 re var vi feltiintetné.
dereka tájáról alig ismerünk mas emléket, mely a magyat viseletet fe Ae
. 12 | arkéne d c ve s oltozetu
Rozsnyai Janos (Johannes de Rosenau) nagyszebeni oltarképének magyaros :
i három évtizeddel korábbiak, a kép ugyanis 1445-ben
alakjai (37. 4, 5, 10, 11.) valam eS
nse antiphonale alakjai
készült, ugyanezen idétajbol valók vagy meg korábbiak a győri Á ; ;
(38. 3, 4, 6, 7.), a többi emlék is vagy előbbi, vagy későbbi, vagy pedig, mint a vajda¬
hunyadi falfestmények (39. 1—4.) s az aacheni magyar zarándokok (34. 1—3.), meg a
Corvinák képei a nemzeti viselet fejlődésének magyarázatára kevésbbé alkalmasok.
Az emlékek hézagossága mellett is eléggé kidomborodik a xv. századbeli mays
viselet általános menetének azon eredménye, hogy a Jagellok (1490—1526) idejebeli
viselet, a maga egészében tekintve, a közbeeső formák szerint az Anjoukori viseletnek
a továbbfejlődése, melynek egyes alkatrészei részint a szorosabb értelemben vett magyar,
részint pedig a kun viseletből alakultak, csakhogy a mindinkább gyöngülő nyugoti
befolyás helyett a magyarság lényével sokkal egyezőbb keleti izlés hatása alatt.
A felöltónemek közül a xv. századba is átjött a sarkig érő és újjal ellátott hosszú
kabát, melynek menteszerű jellege ezen időtájban kezdett kiformálódni. Még a XIV. szá¬
zad elején, mint Zbraslowi Péter után tudjuk, «mente» alatt rövid felöltőt értettek,
a XvI—XVII. század folyamán azonban hosszú volt s a többi felöltőfélétől abban külön¬
bözött, hogy mindig a többi felöltő fölé húzták vagy a palásthoz hasonlóan a vállra
vetve hordták, a mit az Anjoukori hosszu kun felöltőről nem mondhatunk, mert azt
soha nem találjuk vállra vetve, hanem mindig felöltve. A mente tehát, a hogy a későbbi
századokból ismerjük, alapjában véve nem egyéb, mint a régi újj nélküli palástnak,
meg a kun felöltőnek az egybeolvadása s mint ilyennek, kelétkezését a xv. századba
kell tennünk, a mikor ez a ruhaforma már tényleg előfordul, de természetesen, mint
ilyen esetben történni szokott, a hagyományos ruhanevek régebbi jelentése változáson
megy keresztül, bizonyos ingadozás áll elő, nincs egyöntetüség az elnevezések alkalma¬
zásában s ugyanazon öltönydarabot majd mentének, majd pedig subának nevezik. Alig
lehet meghatározni — mondja b. Radvánszky Béla «Magyar családélet és háztartásv
cz. művében — hogy a «suba» névvel nevezett felső ruhát valójában mi különböztette
meg a mentétől. Az eredeti különbség mindenesetre az volt, hogy a mente posztóbul,
szövetféléből, a suba pedig bőrbül készült s az utóbbi azon fölül újjatlan is, miként
eleinte újjatlan volt a móroktul átvett s bőrpánézél jelentésü nyugot-európai cjoppas,
mely a mi subánkkal azonos középázsiai forrásból (perzsa : dsubbé) ered. De a joppát
magukra öltötték, mig a magyar népies subának, a hogy az Alföldön Szasszanidakor¬
beli virág diszítésével együtt a mai napig fenmaradt, ha bőrbül készült is, mindig
palástszerü jellege volt, kiterítve egészen köralakú és sarkig ér, megvolt tehát az alapja
hogy a subával is összezavarják azt a ruhaformát, mely régi értelemben véve se palást,
se suba, se mente nem volt, hanem mindegyikből valami, (187
A xv. századbeli mente legrégibb alakját az udvar
helyszéki homoród-szent-mártoni