OCR
Löfölszerelés. Nyereg. ee A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. ban fekvő félkör alak szárai mindig meg vannak ívalakban hajlítva, az ugyanazon sik ee ezen időben soha nem fordul elő. Általában pedig az anjoukori sarkantyú : részletében nagyobb az Árpádkorinál, különösen a XIV. század második felétől kezdve, midőn a pánczélzat nehezebbé vált, a láb mozgása nem volt olyan sa ie ae tyunak meg kellett nagyobbodni, hogy a lovag a sarkantyuval a 16 oldalához férhessen.'®? : ae A Idfélszerelés úgy a Képes Krónika, mint a falfestmények, valamint a pier oa György szobor után elég pontosan megállapítható. A nyugoti módra készült székalakú s a testet elől-hátul körülfogó nyergek (IX. B. 5. — X. B. 5. — XI. 4. 26. 1—2.) nálunk is nagyon el voltak terjedve, a nélkül, hogy a szabadabb mozgásra sokkal alkalmasabb, de természetesen csak jó lovasnak való alacsony keleti nyereg formát kiszorították volna, melyet az 1433-ban nálunk járt franczia Bertrandon de la Brocguiére is megemlít. A hogy a Képes Krónika ábrázolja, p. Álmos hg. vadászatának jeleneténél (XI. 1.), vagy a minőnek a prágai Sz. György-szobor mutatja (37. 2.), idoma alig különbözött a Xvi. századból ismert magyar nyeregtől, melyet a keskeny és egyenesen álló alacsony előkápa s a széles, félig hátrahajló félköralaku hátsó kápa jellemez. A kun nyeregnél, melyre felhozhatjuk a derzsi falfestményt (31. 1.), a hátsó kápa keskenyebbnek látszik, a Magyar Nemzeti Muzeum néprajzi osztályában levő régi kun nyerget is a mindinkább keskenyedő, nem pedig a széles félköralaku hátsó kápa jellemzi. A nyeregtakaró rendesen négyszögalaku, ritkább a kerekre vágott, minő a prágai szoboré (37. 2.), s többnyire csak a szegélyzete volt diszítve, mig a félköralaku kun nyeregtakarónak egész felületét virágdiszítmény borította. A szügyelőról elől a sallangot elhagyták, csupán ráerősített boglárokból, pitykékből állt a diszítése, de magának a szíjnak nem volt semmi mellékes elágazása, mint a farmatringnak vagy Jarkasszíjnak, mely az Anjouk idejében még két mellékszíjjal volt ellátva, egyik a nyeregtakaró, másik a ló hátulja felől ment rézsutosan fölfelé s a ló hátán, találkozási pontjukon egy boglár foglalta össze, melyből igen gyakran egy sallang csüngött alá. (IX. B. 5. X. A—B. 5. XI. 4. XII. 10.). Egészen másnemü a prágai szobron látható farkasszíj (37. 2.), mely a ló hátán megy végig s oldalt jobbról is, balról is, egy a ló hasáig érő szí j csüng le róla. Mint a szügyelő, a farkasszíj is, valamint a kantár gazdagon ki volt rakva érczboglárokkal és gombokkal. A kantár szerkezete szintén egyszerü volt, kerültek benne minden fölösleges részt, a kettős kantárszárra sem találunk az emlékeken példát. A zabla rendesen feszítővassal volt ellátva (28. 9, 11, 17, 24.) s alsó végeit láncz tartotta össze: a szájvasnál jellemző e korszakban, hogy vége felé mindinkább megvastagodik. Az eae kori kengyelt a képek haromszégiinek mutatják ugy a Képes Krónikában, mint Aguila freskóin. (V. ö. 28. 15.) A ló farkát szabadon hagyták s hosszura növesztették befonására csak a prágai szobor szolgáltat példát (SZÉN ; ! ; : "h meg a killyéni falfestmény (31. 2.), ez azonban mar a következő századba tartozik, annak is a közepe tajara. 8»