Oldal 278 [278]
Löfölszerelés.
Nyereg.
ee A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET.
ban fekvő félkör alak
szárai mindig meg vannak ívalakban hajlítva, az ugyanazon sik ee
ezen időben soha nem fordul elő. Általában pedig az anjoukori sarkantyú :
részletében nagyobb az Árpádkorinál, különösen a XIV. század második felétől kezdve,
midőn a pánczélzat nehezebbé vált, a láb mozgása nem volt olyan sa ie ae
tyunak meg kellett nagyobbodni, hogy a lovag a sarkantyuval a 16 oldalához fér¬
hessen.'®? : ae
A Idfélszerelés úgy a Képes Krónika, mint a falfestmények, valamint a pier oa
György szobor után elég pontosan megállapítható. A nyugoti módra készült székalakú s
a testet elől-hátul körülfogó nyergek (IX. B. 5. — X. B. 5. — XI. 4. 26. 1—2.) nálunk
is nagyon el voltak terjedve, a nélkül, hogy a szabadabb mozgásra sokkal alkalmasabb,
de természetesen csak jó lovasnak való alacsony keleti nyereg formát kiszorították volna,
melyet az 1433-ban nálunk járt franczia Bertrandon de la Brocguiére is megemlít.
A hogy a Képes Krónika ábrázolja, p. Álmos hg. vadászatának jeleneténél (XI. 1.), vagy
a minőnek a prágai Sz. György-szobor mutatja (37. 2.), idoma alig különbözött a
Xvi. századból ismert magyar nyeregtől, melyet a keskeny és egyenesen álló alacsony
előkápa s a széles, félig hátrahajló félköralaku hátsó kápa jellemez. A kun nyeregnél,
melyre felhozhatjuk a derzsi falfestményt (31. 1.), a hátsó kápa keskenyebbnek látszik,
a Magyar Nemzeti Muzeum néprajzi osztályában levő régi kun nyerget is a mind¬
inkább keskenyedő, nem pedig a széles félköralaku hátsó kápa jellemzi. A nyeregtakaró
rendesen négyszögalaku, ritkább a kerekre vágott, minő a prágai szoboré (37. 2.),
s többnyire csak a szegélyzete volt diszítve, mig a félköralaku kun nyeregtakarónak
egész felületét virágdiszítmény borította. A szügyelőról elől a sallangot elhagyták, csu¬
pán ráerősített boglárokból, pitykékből állt a diszítése, de magának a szíjnak nem volt
semmi mellékes elágazása, mint a farmatringnak vagy Jarkasszíjnak, mely az Anjouk
idejében még két mellékszíjjal volt ellátva, egyik a nyeregtakaró, másik a ló hátulja
felől ment rézsutosan fölfelé s a ló hátán, találkozási pontjukon egy boglár foglalta
össze, melyből igen gyakran egy sallang csüngött alá. (IX. B. 5. X. A—B. 5. XI. 4.
XII. 10.). Egészen másnemü a prágai szobron látható farkasszíj (37. 2.), mely a ló
hátán megy végig s oldalt jobbról is, balról is, egy a ló hasáig érő szí
j csüng le róla.
Mint a szügyelő, a farkasszíj is, valamint a kantár gazdagon ki
volt rakva érczboglá¬
rokkal és gombokkal. A kantár szerkezete szintén egyszerü volt, kerültek benne min¬
den fölösleges részt, a kettős kantárszárra sem találunk az emlékeken példát. A zabla
rendesen feszítővassal volt ellátva (28. 9, 11, 17, 24.) s alsó végeit láncz tartotta össze:
a szájvasnál jellemző e korszakban, hogy vége felé mindinkább megvastagodik. Az eae
kori kengyelt a képek haromszégiinek mutatják ugy a Képes Krónikában, mint Aguila
freskóin. (V. ö. 28. 15.) A ló farkát szabadon hagyták s hosszura növesztették befo¬
nására csak a prágai szobor szolgáltat példát (SZÉN ;
! ; : "h meg a killyéni falfestmény
(31. 2.), ez azonban mar a következő századba tartozik, annak is a közepe tajara. 8»