Stranica 268 [268]
OCR
Olah és zsidó viselet. Női viselet. Alsó és felső tunika. Szoknya és rokolya. ne A KOZEPKORI MAGYAR VISELET. szijjal átkötött zubbonyféle újjas felöltő és szűk nadrág. Ilyen a hunnok bejövetelénél a teherhordó szolgák s a váradi egyház alapításánál foglalatoskodó földmunkás viselete (26. 7.), csakhogy — mint föntebb említettük — ennek szekernyeféle csizma van a lábán. A turnicsei templomban Aguila is megfestette ezt a képet, melyen a kömüvesek viseletét látjuk; közülük egyiknek elől hegyes csúcsba végződő, olaszos izlésű, karimás kalapja van, másiknak térdig érő zubbonyforma felöltője és szűk harisnyája." A különböző nemzetiségek közt a kúnok viseletének jellemző sajátságairól, a hosszú hegyes süvegről, a sarkig érő felöltőről, asszonyias bő ruhájukról s hajviseletükről már föntebb szóltunk. Az oláh köznép viseletét Róbert Károly havaselvi hadjáratánál tünteti föl a Képes Krónika, melynek sajátságos formáit, a magas kecske- vagy báránybőr süveget és a szőrével kifelé fordított rövid kecskebőr gubát és szük nadrágot ma is megtaláljuk az erdélyi oláhságnál. Európaszerte szabályozott viselete volt a zsidóknak, kiket már az 1215-ki lateráni zsinat arra kényszerített, hogy bizonyos megkülönböztető jeleket hordjanak. Hogy ez alól a magyarországi zsidók se tegyenek kivételt, arra II. Endre 1232 nyarán a beregi erdőben esküt tett. A Fülöp pápai legatus által tartott 1279-ki budai zsinat 125-ik pontja meghagyta a zsidóknak, hogy felső ruhájukra a bal mellén vörös posztóból készült kört varrjanak. A budai "törvénykönyv a zsidó viseletet a tölcséralaku kalapban, vörös köpenyben s az erre varrt legalább is arasznyi nagyságú vörös foltban szabta meg. A tótlaki templom falfestménye sarkig érő kaftánban, hosszú pajeszszel és ketté választott hosszú szakállal ábrázolja a zsidókat, süvegük többféle változatot mutat, egyiknek a teteje hosszú és csúcsos, mint a kún süveg s karimája elől is, oldalt is ki van vágva, másiknak a teteje oldalt hajló hosszú leffentyűt képez, van egész magyaros süveg is. A magyarok csimbókjára emlékeztető zsidó hajviseletet a leobeni névtelen krónikás is megemlíti.) A női viseletben, szintúgy, mint a férfiak viseletében, a xiv. század közepe felé történt Európaszerte az átalakulás, a mi itt is abból állt, hogy a köntös derékon fölül eső része, valamint a ruhaújj testhez álló formát nyert, úgy hogy csak derékon alul bővült ki a ruha s mint a Képes Krónikából látjuk, Nagy Lajos korában már a derékban szabott női köntös is előfordul. A fejviselet is változáson ment keresztül s ezenkivül a század második felében a női öltözet egy új ruhadarabbal, a csupán csípóig érő rövid felöltővel gyarapodott. A női ruha eddigi két fő alkatrésze, az alsó és felső tunika, vagyis a nyaktól egész a földig éró hosszú köntös ezután is megmaradt, csakhogy most, miután felső részének megszükítésével a test körvonalaihoz simult, elvesztette régebbi . formátlan ingszerű alakját s bár a mai értelemben vett szoknya és rokolya ekkor még nem formálódott is ki, a mennyiben ép úgy takarta a test felső, mint alsó részét s csak a xvi. század elejétől kezdték a ruhavállat elválasztani a szoknyától, mégis a kabátnál fogva, mely a
