OCR Output

A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. ot

melyet igen sok esetben eltérően a sablonszerti nyugoti viseletmodtol szintén ilyen
keleties szabású hosszú felöltővel szokott ábrázolni. (V. 6. 25. e. rt.)

A kun felöltő, mint már említettük, abban különbözött a magyartól, hogy nem
függélyesen a mell közepén volt felhasítva, hanem a váll irányában s egyik szárnya —
még pedig rendesen a bal — alja felé fokozatosan kiszélesbedett,-úgy hogy midőn a
bal szárnyat a kabát jobb szárnyára hajtották, a ruhahasíték rézsut ment a bal váltól a
jobb. csipő felé. A felöltő szárnyait a bal vállon s a-jobb csipő táján szalaggal kötötték
össze, néha a vállon gombokat is látunk (XII. 1.), ehhez járult az elmaradhatlan öv;
a Képes Krónikában a mell közepén nagy kerek boglárt is találunk, minőt például Kun
László is viselt (X. B. 2.), de ezt inkább ékszernek tartom, melynek nem az volt a ren¬
deltetése, hogy a ruhát összefogja. A kun ruhának ezen rézsutos vágását még a körül¬
belől egy századdal későbbi székelyföldi kilyéni falfestményen is megtaláljuk. (31. 2.)
A kun felöltő különben hasonló volt a tatárok és törökök felöltőjéhez, mint a Képes
Krónikából látjuk, de a tatár viselet a xitl. századbeli leírásából is következtethetjük.
Plan Carpini például azt mondja, hogy a tatárok nem használnak köpenyt csuklyát
vagy állati bőröket (tehát sem kaczagányt, sem gubát és subát) hanem gyolcsból,

Kun viselet.

a gyomor fölött keresztbe hajtva s.a bal oldalon egy, jobbfelől pedig három szalaggal
megkötve. Rubruguis ezt azzal egészíti ki, hogy a tatárok jobbfelé kötik meg ruhá¬
jukat, a törökök pedig balfelé. A tatár ruháról azt jegyzi még meg Plan Carpini, hogy
bal oldalt a karig fel volt hasítva. Ezt a kun ruhánál is megtaláljuk, vagy elől, mint
Kun László felöltőjén (X. B. 2.), vagy oldalt (XI. 5, XII. 5.), csakhogy a hasítás leg¬
fölebb a czombig ért s a vége boglárféle diszítéssel volt ellátva."

Jegyezzük meg itt mindjárt félreértések kikerülése végett, hogy a ruha rézsutos
vágása csakis annyiban nevezhető kun-török szokásnak szemben a magyarral, hogy
náluk az eddig ismert emlékek szerint csakis ez volt használatban, a magyarság azon¬
ban, mint a velenczei ú. n. scytháknál látjuk (20. 9.), már a kunok előtt is egyformán
alkalmazta mind a kétféle ruhahasítékot, a függélyest is, a rézsutosat is s magában a
Képes Krónikában is azt találjuk, hogy mig a kunokat sohasem ábrázolja egyenes vágású
ruhában, a magyarságnál felváltva használja mind a kettőt, pl. Attila, a ki a XIV. szá¬
zadbeli felfogás szerint valóságos magyar volt, rézsutos vágású felöltőt visel. (25. t. 2.)
Bizvást mondhatjuk tehát a kun viseletet nem egy a magyartól különböző . viselet¬
nek, hanem csupán egyik válfajának, vagy még szabatosabban mondva, egyik részé¬
nek tekintették őseink olyan értelemben, hogy a mi kun, az egyuttal magyar is, a
magyar azonban változatosabb és szélesebb körű, mint a kun. Ilyenformán azután a
kunhoz hasonló sarkig érő hosszú magyar felöltő is különböző változatban fordul elő ;
van egészen kunos szabású; van aztán egész egyszerű egyenes vágású, fönt a nyaknál
boglárral megerősítve s a derékon övvel összefoglalva, minő például a magyarok bejö¬