Oldal 258 [258]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 29 Krónikában részint nyakkal ellátva, részint a nélkül találjuk, sót a háromrétű gallér is igen gyakran előfordul s alja többnyire csipkézve van, máskor paszománttal szegélyezve, a dömösi egyház alapítását ábrázoló képen a Képes Krónikában a paszománt vagy prém fölött az alsó gallérszegélyen gyöngysor is látható. (25. t. 7, 13.) A dolmányújj szűk, ha nem is annyira, mint egy pár évtizeddel később, a xiv. század utolsó negyedétől kezdve, midőn végig föl kellett hasítani és szorosan begombolni, hogy egészen a karhoz álljon. (VIII. 6, 7, 10. 29. t. 3. 30. t. 3.) Az övet, nem mint előbb a derékra, hanem a csipőn alól kötötték meg s az alóla kilátszó, czombig érő dolmányalj redőzetes volt (IX. B. 4. X. 1. XII. 2, 5. 25. t. 1, 2, 13.), úgy hogy ha nem volna ugyanolyan szinű, mint az öv fölötti dolmany, külön ruhadarabnak tarthatnánk, mely megfelel az Árpádkori dolmány alól kilátszó ingnek. Ez utóbbi viseletmód különben most is megvolt a hadi öltözétnél, melynél a sodronyos vasing fölé egy rövidebb, újj és nyak nélküli, testhez álló, rövid s alján csipkézett tunikaszerú (nem hasított, hanem a fejen átbujtatott), gyakran bőrből készült vagy legalább bőrrel bélelt dolmányt öltöttek, azú. n. korszovágy-dolmányt, úgy hogy a vasing kilátszott alóla s ez alatt volt a még hosszabb, csaknem térdig érő és szines szövetből készült alsó dolmány, melynek újja is hosszabb volt, mint a vasingé, úgy hogy a kézcsukló körül mintegy tenyérnyi szélességben szintén látható volt. (IX. 6. XI. 4, 7. XII. 10. 25, Op lid AG. ii, 2) A Képes Krónikában a dolmany általában véve egyszinti, helylyel-k6zzel azonban előfordul a kétszinű széles és egymást váltogató csikokkal ellátott felöltő is, ilyen pl. Nagy Lajos dolmánya piros-fehér csíkokkal (IX. 4.), hasonló Sz. István korszovágya. (XI. 7. L. még VIII, 9. és 32. 7.) A csikos rúhák mellett nyugoton divatba jöttek a felemás szövetből készült felöltők is, a melyeknél t. i. a ruha jobb oldala mas szinű volt, mint a bal oldala ; ilyen felöltőt viselnek a trevisoi Santa Margherita egyház 1342—58 közti freskóinak apródjai. (VIII. 6, 7, 10.) A freskókat, melyek Sz. Orsolya életéből vett jeleneteket ábrázolnak, Schlosser szerint Tommaso da Modena készítette s a karvalyt tartó apród a pogány angol-szász király követségéhez, a másik kettő pedig a szicziliai királyné fogadásának jeleneténél Sz. Orsolya környezetéhez tartozik s így nem sok valószinűséget látok abban, hogy a freskókkal egykorú magyar apródviseletet tüntetnék föl, bár ilyen szempontból másolataik az ezredéves kiállításon is ott voltak; a Képes Krónikában legalább, mely a freskókkal körülbelül egy időben készült, semmi nyoma sincs annak, hogy a trevisói apródok viselete a xiv. század derekán Magyarországban divatban lett volna. Csak később tünik föl nálunk a felemás dolmány, nevezetesen Veleméren, s aztán a székelyföldi gelenczei templom Sz. Margit legendáját ábrázoló falfestményén (29. t. 3), abban a túlhajtott formában, a mivé nyugoton fejlődött, itt ugyanis a nagy kerek galléron megfordítva van a két szin alkalmazva, mint magán a dolmányon, holott a trevisói freskón a gallér két oldala ugyanolyan szinű, mint a dolmány megfelelő oldala.9 13* Korszovagydolmany. Felemás szinű ruha.
