OCR Output

A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 29

Krónikában részint nyakkal ellátva, részint a nélkül találjuk, sót a háromrétű gallér
is igen gyakran előfordul s alja többnyire csipkézve van, máskor paszománttal szegé¬
lyezve, a dömösi egyház alapítását ábrázoló képen a Képes Krónikában a paszománt
vagy prém fölött az alsó gallérszegélyen gyöngysor is látható. (25. t. 7, 13.) A dolmány¬
újj szűk, ha nem is annyira, mint egy pár évtizeddel később, a xiv. század utolsó negye¬
détől kezdve, midőn végig föl kellett hasítani és szorosan begombolni, hogy egészen a
karhoz álljon. (VIII. 6, 7, 10. 29. t. 3. 30. t. 3.) Az övet, nem mint előbb a derékra,
hanem a csipőn alól kötötték meg s az alóla kilátszó, czombig érő dolmányalj redőze¬
tes volt (IX. B. 4. X. 1. XII. 2, 5. 25. t. 1, 2, 13.), úgy hogy ha nem volna ugyanolyan
szinű, mint az öv fölötti dolmany, külön ruhadarabnak tarthatnánk, mely megfelel az
Árpádkori dolmány alól kilátszó ingnek.

Ez utóbbi viseletmód különben most is megvolt a hadi öltözétnél, melynél a sod¬
ronyos vasing fölé egy rövidebb, újj és nyak nélküli, testhez álló, rövid s alján csipké¬
zett tunikaszerú (nem hasított, hanem a fejen átbujtatott), gyakran bőrből készült vagy
legalább bőrrel bélelt dolmányt öltöttek, azú. n. korszovágy-dolmányt, úgy hogy a vasing
kilátszott alóla s ez alatt volt a még hosszabb, csaknem térdig érő és szines szövetből
készült alsó dolmány, melynek újja is hosszabb volt, mint a vasingé, úgy hogy a kéz¬
csukló körül mintegy tenyérnyi szélességben szintén látható volt. (IX. 6. XI. 4, 7. XII. 10.
25, Op lid AG. ii, 2)

A Képes Krónikában a dolmany általában véve egyszinti, helylyel-k6zzel azonban
előfordul a kétszinű széles és egymást váltogató csikokkal ellátott felöltő is, ilyen pl.
Nagy Lajos dolmánya piros-fehér csíkokkal (IX. 4.), hasonló Sz. István korszovágya.
(XI. 7. L. még VIII, 9. és 32. 7.) A csikos rúhák mellett nyugoton divatba jöttek a
felemás szövetből készült felöltők is, a melyeknél t. i. a ruha jobb oldala mas szinű
volt, mint a bal oldala ; ilyen felöltőt viselnek a trevisoi Santa Margherita egyház 1342—58
közti freskóinak apródjai. (VIII. 6, 7, 10.) A freskókat, melyek Sz. Orsolya életéből vett
jeleneteket ábrázolnak, Schlosser szerint Tommaso da Modena készítette s a karvalyt

tartó apród a pogány angol-szász király követségéhez, a másik kettő pedig a szicziliai
királyné fogadásának jeleneténél Sz. Orsolya környezetéhez tartozik s így nem sok való¬
szinűséget látok abban, hogy a freskókkal egykorú magyar apródviseletet tüntetnék föl,
bár ilyen szempontból másolataik az ezredéves kiállításon is ott voltak; a Képes Króniká¬
ban legalább, mely a freskókkal körülbelül egy időben készült, semmi nyoma sincs annak,
hogy a trevisói apródok viselete a xiv. század derekán Magyarországban divatban lett
volna. Csak később tünik föl nálunk a felemás dolmány, nevezetesen Veleméren, s aztán
a székelyföldi gelenczei templom Sz. Margit legendáját ábrázoló falfestményén (29. t. 3),
abban a túlhajtott formában, a mivé nyugoton fejlődött, itt ugyanis a nagy kerek gallé¬
ron megfordítva van a két szin alkalmazva, mint magán a dolmányon, holott a trevisói
freskón a gallér két oldala ugyanolyan szinű, mint a dolmány megfelelő oldala.9

13*

Korszovagy¬
dolmany.

Felemás szinű
ruha.