Oldal 245 [245]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 85 hazánkban készültek, nem állíthatni ezt Szent László zágrábi palástjáról, mely kék selyemből készült és mustrája siciliai eredetünek mutatja; xi. századbeli himzése azonban hazainak tekinthető. A drága vadbőrökből készült ruhaszegélyek, prémek vagy mint a schlagli szójegyzék nevezi, gereznák, ruhaormok és bélések nálunk kétségkivül korábban divatoztak, mint nyugoton, hol különösen a Hanza-városok és Novgorod közti kereskedelmi összeköttetés terjesztette el. III. Béla jegyzője, mint régi hagyományt említi, hogy az őshazában a nyuszt, nyest sat. oly bőviben volt, hogy még a pásztorok is azzal ruházkodtak. Okleveleinkben különösen a nyesttel bélelt ruhákat emlegetik s azt is tudjuk, hogy az udvar szolgálatában egy egész néposztály volt, mely nyestfogással foglalkozott. A ruha-szegélyzetnek egy másik neme volt az aranynyal átszőtt paszománt, melyre az Árpádkori képes emlékekben, mint például a pécsi domborművekben elég példát találunk. A déloroszországi csészetartó szobrokon a sujtásnak is látjuk a nyomát (20. tábla 4—5.), mint már föntebb említettük, képes emlékeinken azonban hiába keressük, de hogy nálunk is megvolt az Árpádok korában, arra egy nemrégiben napvilágra került lelet szolgál bizonyságul, nevezetesen a fejérmegyei Bot-pusztán II. István és II. Béla király érmeivel együtt találtak egy sujtás-darabot, mely igen művésziesen vékony bronz vagy rosz ezüstszálakból van összefonva ; a sz.-fejérvári királyi sirokban is (alighanem a Buzlay-félében) találtak egy nagyon vékony arany és talán selyem szálakból font sujtást. Aranyból vert csipke az Albert-féle sirok egyikében fordult elő. Az ötvösműveknél folyton gyakorlatban volt az aranyozás, mi honfoglaláskori ékszereinknek oly jellemző sajátsága; oklevelek is tesznek róla említést, így például Bors ispán neje 1231-ki végrendeletében egy aranyozott ezüst övről s IV. Béla korában Bezter fia Demeter neje szintén a végrendeletében arany pártás övéről (cingulum de aurifrigis) szól, melynél. csak az ezüst három márka értékü. Valószinüleg csak a megtelepedés után jött szokásba a vastárgyaknál az ezüst berakás, mire a kengyeleknél és zablaknal hoztunk föl példákat; ezenkivül már az Árpádkorszak első századaiban feltünik a bőrtüsmunka, a mi a x—xI. századbeli orosz leletekben is előfordul s a filigránnal egyesülve az egész középkoron át jellemző sajátsága lesz a magyar és a rokon keleteurópai ötvösműveknek.(29 Az Árpádházbeli királyok alatt divatos ékszereket magukból a fennmaradt tárgyakból ismerjük. Közöttük első helyen említjük a székesfejérvári királyi temetőt, hol a III. Béla és neje Chatilloni Anna-Ágnes ékszerein kivül egy sirban néhány arany és bronz apróságot is (övcsatot és ruhakapcsot) találtak. Ezekhez járulnak az ország minden vidékén található Árpádkori temetők leletei s egy pár kincslelet; korukra a bennük előforduló érmek vetnek világot; megnyitja ezek sorát a tokaji a x. század végéről való byzanczi aranyokkal (I. Romanus és fia Christophorus 921—931, II. Nikephorus 963—969 és II. Basilius 976—1025 császároktól), aztán a xI. század dereka tájáról a gerendási (Szent István, Péter és Aba denáraival), alpári (I. Endre), kecskeméti (I. Endre), tápióÉkszerek.
